Tag: propaganda

Amerika leghazugabb uszítója Orbán és a NER káderképző vendége

A sajtó eredetileg a tárgyszerű, objektív híradás, informálás érdekében jött létre, egy sajtómunkás legnagyobb sértése az lehet, ha azt mondják róla, hogy tévedett, nem mondott igazat, vagy pláne hazudott. Tucker Carlson ebben a szakmában azzal az eredménnyel büszkélkedhet, hogy összes állításának 0 százalékában (!) mondott igazat. Képzeljünk el egy újságírót, akinek megvizsgálják az x mennyiségű állítását, és megállapítják, hogy egyszer sem mondott igazat. Az általa mondottak 33 százaléka egyértelmű hazugság, másik 33 százaléka hazugság és még nevetséges állítás is.

Mi a különbség a vallásszabadság és a társadalmi tolerancia között?

Megmutathatná a hitét és az Istenét, aki a szeretet. Ebben őt senki nem korlátozza. Kizárólag ő maga, és egyháza hamis tanításai. Az iskola közelebb áll az evangéliumi normákhoz, mint a gyűlölködő vallásos anya, aki gyűlöletre akarja nevelni saját gyerekét is.

Manipulálta a köztévé híradója Joe Biden szövegét, hogy gyagyásnak mutassa be az amerikai elnököt

Joe Biden július 21-én szerepelt Ohióban a CNN Presidential Town Hall című műsorában, amely egy fórum jellegű rendezvény, ahol egy moderátor közreműködésével Biden elnök a jelenlevők kérdéseire válaszolt. A kormány totális ellenőrzése alatt álló magyar köztévé egy olyan részletet vágott ki Joe Biden egyik válaszából, amelyben levágta a szöveg elejét és végét, majd feliratozta, s a kivágott rész olyan hatást kelt, mintha Biden megzavarodott volna, összefüggéstelenül maga elé beszélne. A manipulált megvágás nélkül azonban a szöveg teljesen érthető, világos és normális.

A homofób törvény sérti az alapvető emberi jogokat, uniós eljárás indult Magyarország ellen

Magyarország önként lépett be az Unióba, vállalva az azzal járó kötelezettségeket. Ugyanilyen szabadon és önként bármikor kiléphet, ha nem kívánja vállani a továbbiakban a kötelezettségeket. De amíg az EU tagja, addig az önként vállalt kötelezettségeket be kell tartania, mert az EU-n belül nem sértheti az uniós polgárok jogait. Az EU semmit nem kényszerít Magyarországra, Magyarország ezeket a jogelveket önként vállalta, és most ezeket megsértette. Ha Magyarországnak fontosabb a melegek megbélyegzése, jogfosztása és a gyűlöletkeltés, senki nem kényszeríti, lépjen ki az EU-ból.

Az Orbán-rendszer kiszolgálóinak kisenciklopédiája

Ezekre a karakterekre van szüksége az Orbán-rendszernek, a feladatuk pedig a hazugság és a tagadás. Nem építenek, hanem rombolnak. Nem a fejlődést, hanem a visszafejlődést, az elbutulást és az elbutítást szolgálják. Nem az emberséget, hanem az embertelenséget képviselik, nem a nemes eszméket és célokat, hanem az aljasságot, mindenben a rosszat, a gonoszt terjesztik. Ez századokkal veti vissza az országot, építi le az emberi minőséget és az emberhez méltó életet. Főleg, ha kikerülnek az Unióból. A pogányságból a barbárságba viszik vissza Magyarországot.

Miért nem keresztényüldözés a finn homofób képviselőnő esete?

Päivi Räsänen a Twitter közleményével nem a keresztény tanítást ismertette, amikor egy igét kiragadott a Róma levél egészéből, amely egy folyamatot ír le a bűnbeeséstől a következményeken át a hitből való megigazulásig, a kegyelemből kapott megváltásig, a törvény megtartása nélkül. A képviselőnőt egy rendes egyházi bíróságnak még eretnekség, a kereszténység meghamisítása miatt is felelősségre kellene vonnia, mert az evangélium igazságát elferdítette, amikor a történeti leírásból kiemelt egy részt, és elhallgatta azt, hogy ehhez képest mit jelent a megváltás, az üdvösség.

Orbán nemzeti konzultáció címén azt kérdezi, hogy egyetértenek-e a hazugságaival

Orbán minden alkalommal több tiszteletet követel Magyarországnak és a magyar népnek, amikor a jogsértéseit szóvá teszik a magyar nép védelmében, de soha senki nem tanúsátott még olyan tiszteletlenséget a magyar néppel szemben, mint ő. Számos tiszteletlensége és sértése egyike a "nemzeti konzultációnak" nevezett propagandaakció, melynek során Orbán azt bizonyítja, hogy nem tiszteli a magyarokat, nem ad nekik esélyt sem arra, hogy tájékozódjanak és véleményt mondjanak fontos kérdésekben. Valós kérdések szóba sem jönnek, kizárólag a központi propaganda ügyei.

Orbán külföldi lapokban égeti magát az EU-ellenes hazugságaival

A nyitott Európát fenyegeti a migrációval, a járványt sikeresen kezelő Európát a pandémiával teltházas EB-meccsekkel a háta mögött. A jogállamiságot követelő Európai Parlamentet támadja, hogy a jogállamiságot lábbal taposó fasiszta diktatúrák képviselői lehessenek csak az Európai Parlamentben. Aki Európában elolvassa ezt a fizetett hirdetést, meglepődik Orbán arcátlanságán, hogy a demokratikus intézményeket megkerülve magyar állami pénzen gyalázza az európaiaknak az Európai Uniót, uszít a demokratikus intézmények ellen.

Minden idők leggyengébb német csapata verte ki a magyar állami csapatot

Ezt a magyar állami csapatot bármelyik korábbi német válogatott 6:0-ra verte volna, szemben a jelenlegi német válogatottal, amely atomjaira hullott a már távozóban levő Löw keze alatt. Így azt hiszik sokan, hogy valami nagy teljesítményt nyújtott ez a magyar csapat, mert ez mégiscsak a német válogatott nevét viseli. Ám győzött az igazság, a tudást nem helyettesíti sem a lelkesedés, sem a fanatizmus. Orbán a levegőbe szórta a futballra költött százmilliárdokat, a magyar futball ugyanott van, ahol eddig, legfeljebb kicsivel jobb légiósai vannak, és még nem Gera az edzője.

Az ATV-Csoport Spirit FM rádiója „Tibet felszabadításáról” sugárzott kínai propagandát

Mindez nemcsak azért érdekes, mert a Spirit FM a Hit Gyülekezete rádiója, amely a Hetek című újságjában is fizetett hirdetésként közli a keresztényüldöző kommunista Kína propagandacikkeit. De a Fudan egyetem Budapestre költöztetésének terve még különösebb akusztikát ad annak, amikor a Spirit FM rádióban Kína "felszabadítja" Tibetet.

Karikó Katalin átlépett egy határt, amikor elfogadta a hírhamisító közmédia díját

Karikó Katalin világra szóló teljesítménye minden elismerést megérdemel, nem csoda, hogy Orbán Viktor diktatúrája megpróbálja őt propagandacélokra használni. Különösen azzal összefüggésben, hogy mint látható,...

Aszalós Sándor: A putyini Oroszország zsákutcája

Ma már látjuk, hogy a szovjet típusú államszocialista berendezkedés, a szovjet birodalom fenntartásának válságjelei sokkal korábban jelentkeztek, mint ahogy Mihail Gorbacsov 1985 márciusában SZKP...

Az orosz titkosszolgálat hazugsága a kormány vakcinatáblázata

Mindenkinek gyanús lehetett az Orbán-rezsim által nyilvánosságra hozott táblázat, amely szerint a keleti vakcinák jobban védenek, mint a nyugati oltóanyagok. Miközben a kínai vakcina...

Müller Cecília „forradalmasítja” a tudományt: a kínai vakcina akkor is véd, ha nem termel antitestet

Müller Cecília, a tisztifőorvosnak látszó propagandatermék és NER-tárgy, olyan hazugsággal igyekezett megvédeni az első oltás után semmiféle védelmet nem nyújtó, s a második oltán...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékPropaganda