2024, április14, vasárnap

Tag: szektavezér

Szektát építeni könnyű, csak nagyon veszélyes

Igazi egyházban a pásztor (lelkész), a vezető szolgál. Az egyház feje Jézus Krisztus, aki a legfőbb szolga, a szolgálat legmagasabb szintjének megvalósítója, aki az életét adja a juhokért. A vallási szekta vezetője nem szolga, hanem úr, nem szolgál, hanem uralkodik, neki vannak szolgái, és mások adják az életüket érte. Az igazinak mindenben ellentéte. Az igazi pártban az elnök (vezető) szintén szolgál. Szolgálja a pártot, az ügyet, amiért a párt létrejött. Az elvek mindenki felett állnak, az elnök felett is, és az eszméhez, az elvek követéséhez legközelebb álló ember a vezető. Senki nem áll az eszme és az elvek felett. A tagok az elvekhez hűségesek, nem a személyekhez. Elvekért lelkesednek, nem emberért. A politikai szektában is minden megfordul. A vezér lesz maga az elv, aki/ami mindenek fölött áll. A politikában használatos istenkirályság fogalma nem véletlen, a politikai vezető kiválasztott, elhívott. Mindenki felett áll, isteni ranggal és tekintéllyel bíró bálvány. Az elvet is ő mondja meg, felette nem áll senki és semmi. Ezért leválthatatlan. A személye szent.

Németh Sándor szerint azért nem lophatta meg a Hit Gyülekezetét, mert ő maga a Hit Gyülekezete

Ezek után a "keresztény" vezető lelkész, egyházi vezető a szószékről még "kétlábú barmoknak" nevezi azokat, akik leleplezték a lopását, szóvá teszik, hogy meglopta saját egyházát, kifosztotta a saját híveit. Majd azt mondja, hogy "ezért fontos táplálkoznunk Isten Igéjével, betöltekezni Szentlélekkel, hogy ezeken tudjon az ember nevetni". Hát persze, erre való a Szentlélek. Hogy amikor lebukik a lopáson és az adócsaláson a lelkész, akkor tudjon rajta nevetni. De amíg csak a Szentlélekre számított Németh Sándor, addig nem tudott rajta nevetni. Kellett hozzá a NER segítsége.

Németh Sándor sorozatban veszíti a pereket az ATV ellopása ügyében

Tanulságos összeállítást közölt az Átlátszó.hu és a Magyar Hang azokról a perekről, amelyeket a Hit Gyülekezete és Németh Sándor indított a két lap ellen...

Hadihelyzetben a feketézőket is büntetni kéne, rögtön ítélő bíróság elé kellene állítani az ATV vezetőit

Az Orbán-rezsim hadiállapotokat teremtett, katonák grasszálnak az utcán, katonai kórházparancsnokok fontoskodnak, és katonák számolnak be a televízióban az egészségügyi helyzetről. A felhatalmazási törvény korlátlan...

Bartus László: Orbán egyházat épít, ahol ő az isten

Orbán Viktor a liberális demokratikus rendszert az általa "keresztény szabadságnak" nevezett "keresztény" demokráciára váltotta fel. Ehhez semmi joga nem volt, erre nem kapott felhatalmazást....

A CNN és az ATV: a kép Ézsaué, a hang Jákóbé

Mivel vélhetően a magyar hangalámondás mellett nem lesz látható az angol szöveg felirata, bárki mérget vehet arra, hogy az ATV meghamisítja majd a CNN szövegét. A kép a CNN-é lesz, a szöveg az ATV-é. Stílszerűen: a kéz Ézsaué, a hang Jákóbé. Ez a partnerség csalás lesz, a CNN és a nézők becsapása. Csak itt a szereposztás ellentétes: a csaló nem "Jákób", hanem egy az egyben "Ézsau".

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékSzektavezér