2024, március29, péntek
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor sorozatban veszíti a pereket az ATV ellopása ügyében

Németh Sándor sorozatban veszíti a pereket az ATV ellopása ügyében

-

Tanulságos összeállítást közölt az Átlátszó.hu és a Magyar Hang azokról a perekről, amelyeket a Hit Gyülekezete és Németh Sándor indított a két lap ellen egyetlen cikk miatt. Az ATV ellopása először Bartus László Fesz lesz című könyvében jelent meg, annak alapján kezdett önálló oknyomozásba a két lap, amelyből egy közös cikk született. A cikk nemcsak igazolta a könyv állításait, hanem számos más új tényt, körülményt, mozzanatot és összefüggést feltárt. Olyan céghálókat készítettek, amelyek mindennél világosabban mutatták be Németh Sándor üzleti vállalkozásának valódi célját és természetét.

A két független lap közös leleplező cikke, kevés tartalmi különbséggel, „Szegény hívek gazdag papja” címmel, megjelent az Átlátszó.hu oldalán és a Magyar Hang nyomtatott és online kiadásában is. Németh Sándor és a Hit Gyülekezete a két lap ellen egy-egy perben indíthatott volna sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pereket, amelyben az egyik lap I.rendű, a másik lap II. rendű alperes. Ehelyett mindenért mindenkivel szemben – ugyanazon állítások miatt – külön-külön pereket indítottak, hogy kifárasszák és megfélemlítsék a két lapot, hogy ne folytassa Németh Sándor pénzügyei után az oknyomozást.

Németh hat külön eljárást indított a két lap ellen, amelyben eddig nyolc ítélet született, és még nincs vége. A nyolcból hét esetben Németh Sándor és a Hit Gyülekezete veszített. Ennek ellenére a Németh és a Hit Gyülekezete ezt az egyetlen ítéletet lobogtatja, mintha minden keresetet és pert megnyert volna. Miközben a nyolcból az egy győzelme is tévedésen alapul, és abban is három helyreigazítási kérelem közül egy esetében rendelte el a bíróság a helyreigazítást, de az Átlátszó.hu abban az ügyben is a Kúriára fellebbezett.

Az Átlátszó.hu rámutatott a Hit Gyülekezete stratégiájára, aminek célja a rájuk „veszélyt” jelentő lapok kifárasztása, zaklatása, erőforrásainak lekötése, energiáik felőrlése. Németh Sándor más ügyekben is ezt a stratégiát alkalmazza évek óta. Ezt a stratégiát, ami ellen egyre több országban korlátozó intézkedéseket hoznak, „Strategic Lawsuit Against Public Participation” (SLAPP) néven nevezik, s csak a legaljasabb gengszterek „fegyvere”. Sötét maffiamódszer, mint Németh Sándor legtöbb nyilvános és főleg nem nyilvános megnyilvánulása.

A Hit Gyülekezete az egyetlen megnyert helyreigazítási keresete alapján azt állítja, hogy a bíróság azt igazolta, hogy „a Hit Gyülekezete vagyona nem lett Németh Sándor magánvagyona”. Holott nyilvánvaló tény, hogy ami korábban 100 százalékban a Hit Gyülekezete vagyona volt, annak 60 százaléka Németh Sándor magántulajdona lett. Németh Sándor magánvagyona a Hit Gyülekezete kárára emelkedett. Az, ami korábban 100 százalékban volt a Hit Gyülekezete tulajdona, az most csak 40 százalékban a gyülekezet vagyona. A 60 százalék tulajdonrész Németh Sándor vagyona lett. Mit nem lehet ezen érteni?

Álláspontunk szerint Németh Sándor az egyetlen per egyetlen helyreigazítását azért nyerte meg, mert a védelem nem jó stratégiát választott. A védelem azt próbálta igazolni, hogy nem Németh Sándor vagyona a cikk tárgya, hanem az ATV fölötti befolyás megszerzése. A védelem azt mondta, hogy nem azt írták, hogy a vagyon lett Németh Sándoré, hanem úgy értették, hogy az ATV fölötti többségi befolyás. Ez részben igaz, mert a tulajdonnal az is Németh Sándoré lett, de nemcsak szavazatot (befolyást) szerzett, hanem mintegy kétmilliárdos vagyont is.

A védelemnek azt kellett volna védeni, és bizonyítani, hogy a Hit Gyülekezete vagyona Németh Sándor magánvagyona lett, mert ez az igazság. Itt követhető lépésről lépésre a vagyon ellopása, és az is, mennyi az ellopott vagyon értéke. A kétmilliárdos vagyont Németh Sándor egy liechtensteini offshore cég közbeiktatásával 200 millió forint készpénzzel, 70 milliós nem pénzbeli apporttal, alaptőke-emelés formájában szerezte meg. Csakhogy minimum tízszeres az értékkülönbség, arról nem beszélve, hogy a tőkeemelésre használt pénz is a Hit Gyülekezetéből származik.

Németh Sándornak nincs más látható adózott jövedelme, csak az a pénz, amit a Hit Gyülekezetéből vett ki. Így a Hit Gyülekezete pénzén emelte az alaptőkét, lenyúlva a gyülekezete vagyonát. Ez közönséges bűnözés.A perek érdekessége, hogy ezt egyébként a másik hét ítélet némelyikében a bíróság ki is mondta: „a cikknek azon állítása, hogy a gyülekezeti vagyonból magánvagyon lett, megfelel a valóságnak, ekként nincs helye ezzel kapcsolatosan helyreigazításnak”.

Ennek ellenére Németh Sándor és a Hit Gyülekezete a Wikipedia egyik szócikkét is meghamisította, mintha a bíróság ennek ellenkezőjét mondta volna, sőt, mintha a Németh Sándor ellen indult nyomozásról döntött volna így a bíróság, ami egy vicc. Németh Sándor egy kivételével minden pert elveszített (de még abban is dönthet másképp a Kúria), és azt az egy pert is elveszítette, amit Bartus László, illetve a könyv kiadója ellen indított. Így összesen kilenc pert indított eddig, abból nyolcat elveszített. Ez rosszabb, mint Gera statisztikája az U21-es válogatottal, ami pontot sem szerzett a hazai rendezésű EB-n.

Németh Sándor Bartus Lászlóval szemben keresetet sem mert beadni arra vonatkozóan, hogy ellopta a Hit Gyülekezete vagyonát. Azt felfogták, hogy a Fesz lesz című könyvben minden bizonyított. Az pedig már nem lep meg senkit, amit a Magyar Hang ír, hogy noha ők mindkét perüket jogerősen megnyerték, Németh Sándor és a szektája a mai napig nem fizette ki a bíróság által megítélt perköltséget. Ez egyház, állítólag. No komment.

 

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések