Tag: Tusványos

Orbán úgy jelentette be a visszavonulását, hogy elhallgatta a tusványosiak előtt

Gulyás Gergely váratlan lemondása azt üzente, hogy most tudta meg, Orbán kiszállt, és magukra hagyta őket. Orbán a beszédében körülírta, hogy a kínaiaknál ő szerzett állást Szijjártónak, mert felelősnek érezte magát, hogy a leghűségesebb eb találjon valami civil állást, ahova elmenekülhet. Az orosz maffiaállam nem látott hasznot a bukott Szijjártó foglalkoztatásával, de legalább nem dobták ki az ablakon, mert Orbán megígérte, hogy hallgatni fog. A kínaiak védelme alá helyezte el a kettős ügynököt, amit megérdemelt a kínai szeméttel Magyarországot elárasztó Szijjártó, mert legalább megismeri, hogyan működik a Kínai Népköztársaság. Örülhet, ha túléli. Mindenki eltűnt, lepattant, aki tudhatta (mert Orbán bizalmasan elmondta nekik), hogy vége: megegyezett Magyarral, a hatalom békés átengedése fejében szabad elvonulást kap ő, a családja, a legfőbb strómanjai, az általa megnevezett oligarchái és miniszterei. Orbán úgy oszlatta fel a Fidesz nevű bűnszervezetet, hogy a maffia katonáinak nem mondta meg, hogy mostantól magukra maradtak. Azt ígérte nekik, hogy ha elég ügyesek lesznek, akkor leeshet valami. Ha Magyarra ráomlik a kifosztott gazdaság, s megutálják egyszer az elkábult hívei, ők az egyetlen váltópárt, akiknek ölébe hullhat a hatalom. Ezt hagyta rájuk. A tusványosi beszédnek ez volt az egyetlen igaz kijelentése, ami valójában riasztó. Adott nekik néhány ötletet, hogy mivel próbálkozzanak Magyarral szemben: használják ki, hogy Magyar nem minősítette az Orbán-rendszert önkényuralomnak, nem nevezte az alkotmányos rend megdöntésének a NER-t, ezzel saját magát, s a magyarok forradalmát, belesodorta abba a helyzetbe, hogy ennek híján nincs jogi alapja az önkényuralommal szembeni fellépéseinek. Még annak sem, hogy Orbán bábjait saját bábjaira cserélje. Így a jogállam helyreállítása irányába tett lépései (melyek valójában csak a személycseréket és az Orbán-rendszer megtartását jelentik), formailag jogellenesek és diktatórikusak. Magyar saját diktatúráját építi velük, de a támogatói ezt nem tudják (nem hiszik el). Orbán ezután felteszi a kapitányi kalapját, övéből kiteszi az asztalra a pisztolyát és a maradék lőszerét, az összehajtogatott halálfejes zászlót, a Magyarral kötött összetekert megállapodást zubbonyába tűzi, s elevez egyedül, ismeretlen barlangok felé, ahol az összerabolt és a többiek elől elrejtett kincseit tartja. Ott már várja a családja, az unokák. Leveszi a kalóz egyenruhát, polgári öltözéket vesz magára, s fordított Edmond Dantès-ként (aki nem kerül börtönbe, s akitől nem veszik el a vagyonát) visszatér Felcsútra, ahol egy ideig meghúzza magát, majd Monte Cristo grófjaként elfoglalja és belakja a hatvanpusztai birtokot. Lánya, veje, rokonai és hűséges Mészárosa mindig maguknál hordják Magyar Péter szabadságlevelét. Magyar Péter pedig egy új államalapítást tart, kihirdeti a Centrális Erőtér Rendszerét, adminisztratív úton betiltja a múlt lezárásaként az összes rajta kívüli politikai mozgalmat. Mindenkit eltilt a közélettől, aki 2026 előtt politikai szerepet vállalt. Kivéve a volt fideszeseket. Megteremti a soha nem látott nemzeti egységet: egy a zászló, egy a tábor, egy nemzet, egy vezér, egy nép, egy vér. Csak azoknak lesz rossz, akik nem értik meg, hogy ez a rendszerváltás, s a magyar történelem legsötétebb korszakát, a Gyurcsány-Orbán korszakot akarják visszahozni. Az ilyeneket elítéli a maradék "független sajtó", a Kontroll, a 444, a Telex, a HVG és mások, valamint a CER média zászlóshajója, a Klubrádió.

Nem átvenni és belakni kellene „Tusványost”, hanem beszántani örökre

Ez éppen olyan szennyes és korrupt, mint minden, amihez az Orbán vezette (Fidesznek is nevezett) bűnszervezetnek bármi köze lehetett. Mindezek ismeretében meglepő, hogy egykori fideszesek, ma tiszások, milyen nosztalgiával sóvárognak Tusványos után, s leghőbb vágyuk, hogy Tusványost átvegyék és belakják. Ennek egyik szép példája, ahogyan Barna Judit "lelkes tusványozó" és a "Tisza Párt fővárosi képviselője" (nyilván nem tagja, mert tagokat nem vesz fel a "párt") a Facebook oldalán azt kifogásolja, hogy miért nem a regnáló miniszterelnököt hívták meg, hanem megint Orbánt. Barna Judit azt szorgalmazza, hogy a Tisza-kormány tagjainak kellene részt venni az eseményen. Barna Judit azt kérdezi, hogy "ugye nem gondolják komolyan, hogy a hazai közpénzmilliárdokat szétlopó Fidesz-elnök, ex-miniszterelnök megtarthatja idén is szokásos szombati beszédét? Ugye nem?" De igen, megtarthatja. Ez továbbra is Orbán és a Fidesz rendezvénye, méghozzá továbbra is közpénzből. Ez azt jelenti, hogy a Tisza-kormány pénzeli az idei Tusványost, az önkényuralmi rendszer "szellemi műhelyét", Orbán idei bomlasztó és uszító beszédét, egy párt programját. S Magyarral az élen, maguk is oda vágyakoznak, arra hivatkozva, hogy ha ők adják a közpénzt, akkor nekik is helyük van ott lenni Orbán megdicsőülésének helyszínén, s ha pénzt akarnak, ez az erdélyiek érdeke is. Ez lenne állítólag a "rendszerváltó" kormány, amely dörgölődzik Orbánhoz és a Fideszhez, ott akar lenni, ami ennek a bűnöző fasiszta bandának a fesztiválja, Orbán-beszéddel súlyosbítva. Ami még rosszabb, át akarja venni a Fidesz helyét. Barna Judit posztja arra utal, hogy Tusványost nem megszüntetni kellene, hanem tiszásítani. Ne a Fidesz, hanem a Tisza szellemi neveldéje legyen. Orbán helyett Magyar mondjon beszédet (ezt most úgy próbálja eladni, hogy a "mindenkori" miniszterelnök, ám a mindenkori miniszterelnök most újabb évtizedekre Magyar lesz, ha ezt valaki nem tudná) ezen a méregtelepen, ami a magyar közélet elmúlt 16 évének szellemi dögkútja. Tusványost nem lehet tisztára mosni, mert Tusványos neve összenőtt a Fidesszel, Orbánnal és a NER-rel. Szimbolikus hely, amelyet nem átvenni és belakni kellene, hanem felégetni, beszántani és a helyét sóval behinteni, hogy írmagja se maradjon (a Bethlen Gábor Alappal együtt). Ha van egyetlen névben és helyszínben kifejezhető jelképe az illiberális Orbán-rendszernek, az Tusványos. Az önkényuralmi rendszerek jelképeit meg kell semmisíteni. Szégyen, hogy ezt az álnemzeti, álkeresztény fideszes förmedvényt az új kormány pénzzel támogatja. Szégyen, hogy a demokratikus rendszerváltást ígérő kormány nem meri szétválasztani a jogállami és demokratikus nemzetpolitikát a fideszes nacionalizmustól, a szélsőjobboldali uszítástól, Orbán hazug gyűlöletpolitikájától. A 2026-os "rendszerváltás" próbája lesz, hogy Tusványos megmarad közpénzen eltartott szélsőjobboldali nacionalista szeánsznak, a Fidesz emlékhelyének és folytonosságának, vagy megvonják tőle a közpénzt. Ha a Fidesz akar magának fesztivált rendezni, akkor rendezzen saját pénzén akárhol. De legyen figyelmeztető jel, ha Magyar Tusványost (s amit jelent), tiszteli. Az pedig már a The Hunger Games és a disztópiák világa, amikor majd Magyar mondja a tusványosi beszédet.

Tusványos után nincs több illúzió: Orbán marad

A legnagyobb pusztítás, ami tragikus reménytelenségre ad okot, az lesz, amit Magyar az ellenzékben okoz. Veszít, de nem tűnik el. Fanatikus híveivel elhiteti, hogy a vereségének okai azok a baloldali, liberális ellenzéki pártok voltak, amelyek még nem szűntek meg, és azok a baloldali és liberális szavazók, akik fideszes önmagára képtelenek voltak szavazni. Így az ellenzékben a szakadás még nagyobb lesz, ami feneketlen gyűlölettel párosul. Mert Magyar a csalás mellett leginkább az ellenzékre fogja a vereséget, holott arról leginkább ő maga tehet. De akik elhiszik, hogy nyertek volna, ha minden ellenzéki Magyarra szavaz, a szélsőjobboldalt meghaladó gyűlölettel támadnak majd azokra, akik elvszerűek maradtak. Magyar Orbán és a rogánista propaganda eszközeivel állít bűnbakokat, irányítja rájuk hívei engesztelhetetlen és irracionális gyűlöletét, akik Magyar Péter és hazugságai miatt korábbi barátaikat, esetleg egykori párttársaikat, a velük azonos elveket valló ellenzékieket fogják magukból kivetkőzve gyűlölni. Magyar így akarja elpusztítani őket, akik nem álltak mellé. Magyar akkor is elveszítené a választást, ha demokrata és rendes ember lenne, ha minden ellenzéki rá szavazna. Mert Orbán dönti el, hogy ki nyerhet, ki nem, ki kormányozhat, s ki nem, ahogy Tusványoson megmondta. De Magyar önmagát mentve, azokat teszi felelőssé, akiket ő maga tartott távol a szavazástól, vagy riasztott el, hogy rá szavazzanak. Mert Magyar Péter tipikusan olyan ember, s olyan "politikus", akire demokrata nem szavaz. Írják a sztárcsinálói, hogy "nem kell szeretni, csak nyerje meg a választást", de normális demokrata azt is tudja, hogy olyan ember, akit nem lehet szeretni, akkor sem nyerné meg a választást, ha lehetne. Mert a legfontosabb, amivel nem törődnek, hogy miért nem lehet szeretni. Pedig ez a döntő.

Egy régi vágású fasiszta a digitális világban

Dönteni márpedig kellett. Mert Orbán tisztában lehet azzal, hogy egyetlen esélye, hogy az államcsínyt és az ország kirablását büntetlenül megússza, s elvonuljon a lopott pénzzel (a családjával együtt), ha Magyarnak adja át a hatalmat. Ha büntetlenül, a fasiszta rendszerét érintetlenül hagyva, szeretne visszavonulni a lopott vagyon megtartásával, itt az alkalom. De a hiúsága erősebb a józan számításnál. Ebből pedig két dolog következik: Magyar hívei nyugodtan felkészülhetnek a következő Orbán-kormányzásra, a szörnyeteg messiásukkal súlyosbítva. A másik pedig az, hogy Orbán nem hagy más esélyt a népnek: rendszerét csak lázadás útján lehet megdönteni, aminek felelősségrevonás lesz a vége (ha Magyar eltűnik). Az illiberális fasiszta gyűlöletbeszéd középpontjában a várakozásnak megfelelően az orosz propaganda állt, emellett az öreg antidemokraták szövetségének digitális "forradalma". Ez utóbbi érdemel néhány szót, mert maga a próbálkozás azt bizonyítva, hogy fogalmuk sincs, ez mit jelent. Ezért ez annyira nevetséges, mint Röfi az ólban kalappal a fején. Orbán egy régi vágású fasiszta, akinek idegen világ az internet és a közösségi média. Ezt nem lehet megtanulni, ebbe születni kell. Ha ugyanazt a régi vágású fasiszta stílust viszi az internetre, az semmi változást nem jelent. Márpedig ő nem tud mást, mert nem született bele. Belőle soha nem lesz digitális influenszer. Ez nevetséges erőlködés. Abban is téved, amikor azt képzeli, hogy a régi Fidesz és az új Fidesz (Tisza) között ez a különbség, s a hátrányt itt kell ledolgoznia. Magyar kétségtelenül egy közösségi médiába született influenszer, de "sikerét" nem ennek köszönheti, hanem ennek ellenére. Taszító, amit csinál, még a fanatikusai is rákényszerülnek, hogy mentegessék magukat miatta.

Pesty László szerint vannak „gondolkodó jobbosok”

Van, amiről ők nem beszélnek, amiről nem illik beszélni, amiről nem szabad beszélni. Ezek között kötött ki az egykori dokumentumfilmes Pesty, aki a "Lölő-jelenséget" kifogásoló mondatára adott reakciókat vizsgálta. Ahelyett, hogy világossá tette volna: a "Lölő-jelenség" nem egy mellékszála az általa imádott NER-nek, hanem a lényege, amely nem független Orbántól, a NER "atyjától". Ez a "jelenség" éppenséggel róla szól: Orbánról beszél, s azt jelenti, hogy egy hazug tolvaj bűnöző az imádott vezérük, akit ki kéne rúgni, mert a "Lölő-jelenség" ő maga. Ezt jelenti, amit Pesty mondott.

Orbán tyúkszemére lépett az Amerikai Népszava

Elérte a pártállam pártsajtójának ingerküszöbét az Amerikai Népszava Tusványosról szóló cikke, amelyben javasolta Romániának, hogy az irredenta fideszes rendezvényt tiltsa ki az országból. Ez...

Magyarországnak náci miniszterelnöke van, Magyarországon fajvédő náci rendszer működik

Orbán ravasz módon a feketék és a fehérek faji keveredése felől közelíti meg a fajvédelem és a fajtisztaság kérdését, aminek célja az, hogy ne lehessen azonnal a zsidókra és a cigányokra gondolni, de Magyarországon értenek belőle. A feketékre vonatkozó fajelmélet is olyan borzalmas, barbár és állati felfogás, ami után egy civilizált országban nemhogy miniszterelnök, hanem köztisztviselő sem lehetne senki. Ezzel erősíti az Európa-ellenességet, s leplezi, hogy Magyarországon a fajelmélet ezen kívül milyen társadalmi csoportok kirekesztéséhez, jogfosztásához és üldözéséhez vezethet.

Létezik-e "Soros-terv", és fenyeget-e bárkit?

Ha Soros nem tudja ráerőltetni az EU-ra a kvótamentességet, megdől Röfi zsidó világ-összeesküvés elmélete, miszerint Soros irányítja a liberális demokratikus világot.

Kedves erdélyi (fél)testvéreim! Tahók vagytok

Ti akartok minket kultúrából, humanizmusból vagy ki tudja még miből oktatni? Miközben tétlen nézitek, amint egy férfi egy nőt nyilvánosan megaláz?

Zéró toleranciát az antiszemita Orbánnal szemben

Orbánt a Soros-plakátok és a Horthyt dicsőítő szövege után be sem lett volna szabad engedni a zsinagógába. Ez az áldozatokkal szembeni kegyeletsértés volt. Netanjahu-t nemkülönben.

Röfi papagájnak öltözve fenyegette meg a sajtót és a civil világot

Az Európai Unió konszolidálja és finanszírozza a náci és fasiszta államát, de ha ennek egyszer vége, akkor Orbán maffiájának lőttek.

Semjén Zsolt szerint korrekt és pozitív a román államfő

Ritka alkalom, hogy magyar politikusok elégedettek volnának román kollégáikkal és viszont. Ím, egy kivétel, bár motoszkál valami a fejünkben.

Markó Beáta: Tusványos

Már csak négyet kell aludni, és sor kerül az év legnagyobb politikai és kulturális eseményére, melyet szokás szerint a szomszédos Romániában rendeznek meg. A...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékTusványos