2024, október15, kedd

Tag: Varga Judit

Egy színlelt öngyilkossági kísérlet anatómiája

Márpedig Magyar esetében a családi konfliktus "kulcsszereplő", hiszen Magyar a felesége titkos lehallgatásával szerezte az egyetlen "bizonyítékot" az Orbán-rendszer ellen, ami a karrierjét elindította. Ennek kiindulópontja a rossz házasság, s a legfontosabb tényező, a politikai felhasználás szándéka. Magyar a felvételt azért készítette, hogy bosszút álljon a feleségén, és azokon, akik mellette állnak. Ez zajlik most, ami hatalmas hátszelet kapott. Emellett Magyar Péter a kegyelmi ügyet meglovagolva lépett a nyilvánosság elé, amelyben gyerekeket bántalmaztak. Hitelessége szempontjából nem közömbös, ha ő családon belüli bántalmazó. Mindez nem tévesztendő össze a családon belüli erőszak fizikai formájával, a veréssel, ami az erőszaknak csak egy másik megnyilvánulása. Ha nincs verés, az nem azt jelenti, hogy nincs erőszak. Emellett Magyar kilépése a NER-ből szoros kapcsolatban áll azzal, hogy a feleségétől elvált, s a feleségének köszönhető NER-állásait (havonta kapott közpénzek millióit) elveszítette, s a feleségével való veszekedései során bosszúból már a "kormány megbuktatását" ígérte. Ez rámutat a motívumaira, s arra, hogy ő nem egy megvilágosodott valaki, aki elfordult a NER ideológiájától és normáitól, aki elítéli a diktatúrát, hanem egy családi bosszút hajt végre.

A rendőrségi jegyzőkönyv Varga Juditot igazolja, Magyar agresszív és bántalmazó volt vele szemben

Nem szeretnénk kivonatot írni a jelentésből, mindenkinek azt javasoljuk, hogy olvassa el. A megjegyzésünk annyi, hogy a jelentés legteljesebb mértékben Varga Juditot igazolja, attól függetlenül, kinek mi a véleménye a politikai szerepéről és teljesítményéről. Magyar Péter a nárcisztikus pszichopatákra jellemző agresszióval, erőszakosan, bántalmazó módon lépett fel a feleségével szemben. Az intézkedő rendőrrel szemben is törvénysértően viselkedett. Annyit kiemelünk a jelentésből, hogy Magyar megragadta a feleségét, akkor többször azt kiabálta, hogy "Engedj el!". Ez személyi szabadság korlátozása, fizikai erőszak, családon belüli bántalmazás, amiért a jelentés alapján a hatóságoknak hivatalból el kellett volna járni. A jegyzőkönyv megemlíti azt is, hogy Varga a rendőrnek azt mondta, hogy Magyar már régóta és tartósan így bánik vele. Amit a videón elmondott, nekünk mindig hiteles volt. Magyar azzal fenyegetőzött már akkor, hogy bosszút áll, és bosszúból tönkreteszi felesége karrierjét, megbuktatja a kormányt, "ez lesz az évszázad válása, az ország botránya!”. A kormánybuktatásból nem lett semmi, a feleségét sikerült tönkretennie. Most teszi tönkre az ellenzéket. Ennek a bosszúnak vagyunk tanúi, amit "Talpra magyar" mozgalomnak, és a haza megmentésének vélnek. Már márciusban megírtuk, hogy színrelépése családi bosszú.

Akit Varga Juditban utáltunk, az Magyar Péter volt

Azt is már csak vájtfülűek hallják meg, hogy igazából neki voltak mindig politikus ambíciói, a feleségének nem. Ő állt az undorító, végtelenül kártékony, hazudozó felesége mögött, a felesége kommunikációját és marketingjét ő intézte, akinél gyalázatosabb perszona nem is volt talán a magyar történelemben, aki a legaljasabban sorosozott, "Brüsszelt" mocskolta. Ezek mögött Magyar Péter állt, aki megfordítja most a köpönyeget, és kíváncsian várjuk, mit mond "Brüsszelről", miután ha nem rúgják ki őket a NER-ből, és nem válnak el, ő lett volna Varga Judit fröcskölődő mocskolódása mögött a propagandamenedzser. Azt még nem hallottuk, hogy ezek közül bármit átértékelt vagy megbánt volna. Amit a vendég kíván, Magyar Péter azt szállítja. Amit Varga Juditban utáltunk, az Magyar Péter volt. A házasság és a felesége karrierje is részben arra ment rá, hogy Magyar nem elégedett meg a szürke eminenciás szerepével, fényre vágyott. Megpróbálta megzsarolni őket, s miután nem engedtek neki, a hazát megmentő hősként állt elő, mint hamis Petőfi.

Varga Judit úgy bántalmazta a magyar társadalmat, mint őt a férje

Az Amerikai Népszava azon kevesek közé tartozik a NER esküdt ellenfelei közül, amely a legteljesebb mértékben hitelt ad Varga Judit magánéletéről szóló beszámolójának, mert...

Ismerje meg Magyar Pétert, az ellenzéki messiást

Nem arról van szó, hogy az ellenzék új messiását le akarják járatni. Nem csupán családi veszekedésről van szó, ami rossz fényt vet Magyar Péterre, amire ellenzéki támogatói azt mondják, hogy "kit érdekel, ha megszabadít Orbántól". Orbántól nem szabadít meg, viszont az ellenzékre és a magyar társadalomra elmondhatatlan veszélyt jelent. Magyar Péternek nemcsak az aljas motívumai derültek ki (méghozzá hitelesen, de erre is azt mondja a hisztérikus ellenzéki, hogy kit érdekel), hanem pusztító személyisége, amely pokollá teszi mindazt, amihez hozzányúl. Nemcsak élősködő orbánistáról van szó, hanem a szakirodalomból jól ismert közveszélyes pszichopatáról, aki elpusztít mindent. Szeretnénk kijelenteni, hogy álláspontunk szerint Varga Judit őszinte, hiteles, igazat mond. Ami az általa elmondottak alapján feltárult, az súlyos felelősséget ró azokra az ellenzéki emberekre, akik Magyar Péter feltétel nélküli támogatói, akik elhiszik a manipulációit, akik azt hiszik, hogy a hazáért tesz bármit, vagy Orbán Viktort valaha meg fogja buktatni. Azért is nagy a felelősségük, ha "csak" egy nőbántalmazó szörnyeteget támogatnak, de azért is, ha ezt a súlyosan beteg embert (a nárcisztikus pszichopata mentális beteg) az országra szabadítják. Varga Judit elmondta, hogy egy nárcisztikus pszichopata hogyan manipulál, alakoskodik. Soha nem változik meg, mindig szerepet játszik, kegyetlen.

Magyar Péter eljátssza, hogy a feleségét sajnálja

"Ami most történik, az a magyar politikatörténet leggusztustalanabb leszámolása és karaktergyilkossági kísérlete, amiben semmi sem szent. A volt igazságügyi miniszter és a három gyermeke...

Varga Juditnak el kell számolnia az Orbán-maffia szolgálatával, de amit Magyarról mond, az hiteles

Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy Varga Judit tisztessége maradékát (emlékét) összeszedve a világ elé tárta Magyar Péter valódi énjét, egy tipikus nárcisztikus pszichopata képét, ami a világ legveszélyesebb szörnyetegeinek sajátja, a magánéletben és a közéletben is. Ezért köszönet illeti. Nem minden nárcisztikus diktátor, de minden diktátor nárcisztikus. Magyar Péterből ugyanaz a démonikus sötét erő árad, mint Orbánból, Trumpból,. Ugyanaz a nárcisztikus pszichopata diktátorjelölt, mint az összes többi, Hitlertől Putyinig bezárólag. A hamis és álmessiási vonzerő ugyanaz, a manipuláció, a gátlástalanság beazonosítható. Magyarország jövőjére potenciálisan a legnagyobb veszélyt Orbán után ez az ember jelenti. Aki nem tudja, nézzen utána, milyenek a nárcisztikus pszichopaták. A világ szörnyetegei, akiknek nincsenek igazi érzelmeik, szeretni senkit nem tudnak, csak magukat, mindenki csak eszköz, bármi áron megszerzik a hatalmat és mindenkit eltaposnak. Tömeggyilkosok és népirtók kerülnek ki közülük, a manipulácójuknak sokan bedőlnek. Lásd: Orbán.

A hangfelvétel egyetlen érdekes része, hogy „Polt nem ura a helyzetnek”

Ennek a felvételnek a legfőbb tanulsága Orbánnak az, hogy nem lehet lezser diktatúrát csinálni. Amíg ő a fasiszta világforradalommal van elfoglalva, a háta mögött ég a ház. A bűnpártolás céljára tartott legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek. Vagy nem jól igazították el, mert az Orbán-család bűncselekményeit például jól fedezi, azt senki nem piszkálhatja. Szakszerűtlenséget leplezett le Magyar felvétele, hogy amikor szabad utat kap egy NER-es nyomozás (mert valaki nagyon elpofátlanodik és saját zsebre lop, Orbán pedig nem tűri a konkurrenciát), akkor kihúzzák belőle a fontos neveket, de Polt nem eléggé alapos, ezért a később bekerülő terhelő információk és nevek benne maradhatnak. Ez tarthatatlan. Ez az, ami megengedhetetlen egy jól szervezett fasiszta diktatúrában. Az Európai Unió testületei előtt minősíthetetlen hangnemben jogállamiságról handabandázó Varga Judit a felvételen erre mutat rá: a legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek, nem manipulálja eléggé jól a nyomozati anyagokat, rosszul végzi a munkáját, mert nem csal elég megbízhatóan. Tetszettek volna rendes nyílt diktatúrát csinálni.

Súlyos morális aggályok terhelik Magyar Péter titkos családi hangfelvételét

Kicsit szennyesnek érezzük magunkat már most, hogy ma belehallgatunk egy házaspár veszekedésébe, amit a férj titokban felvett, majd mit sem törődve a feleségével, lejátssza a felvételt az egész országnak. Ennél aljasabb mocsokságot elképzelni sem tudunk. Kicsit úgy érezzük magunkat, mintha valaki a házaséletét vette volna fel és ezt kellene néznünk. Mocskosak. Ő is, a maffiát a mai napig kiszolgáló felesége is. A legmocskosabb Orbán, és mocskos az egész banda, s most tőlük mocskosak leszünk mi is. Mocskos lesz az egész ország. Szörnyű, hogy Orbán mit tett ezzel az országgal, és még nincs vége, a java még hátra van.

A Fidesz beélesítette Varga Juditot Magyar Péter ellen

Varga Judit megtörte a csendet, kéthetes késéssel írt egy választ a 444.hu korábban csak hidegen hagyott megkeresésére. A propagandaközpont ezt a módot találta ki,...

Hiteltelen, ha Magyar nem hozza nyilvánosságra a kormánytagokról készült hangfelvételeket

Végezetül, a legfontosabb: a bizonyítékok, melyek kezdenek vészesen hasonlítani Columbo feleségére, akiről mindenki tudja, hogy van, de még nem látta soha senki. Magyar elárulta, hogy a korábban emlegetett bizonyítékok hangfelvételek, amelyeken több kormánytag is szerepel, de a félelmet nem ismerő leleplező nem mondta meg, hogy kik ők. Az is hiteltelen, miszerint a hangfelvételek azért nem voltak nála, mert "nem tudta, milyen ügyben hívták be". Két nappal ezelőtt azonban azt mondta, bizonyítékai vannak, melyeket "csütörtökön elő fog adni a Központi Nyomozó Főügyészségen". Nem tette. Pedig két napja egyértelműen a Völner-Schadl ügyről beszélt, és arra készült, hogy arról hallgatják meg. Most azt ígéri, egy hét múlva, március 26-án adja át a bizonyítékokat, hangfelvételeket, de azt mondta: "ha lehetősége van rá", akkor nyilvánosságra is hozza a bizonyítékokat. Mi az, ami ezt megakadályozza? Aki igazából borítani akar, és nekimegy a rendszernek, annak ezt már az első napon meg kellett volna tennie. De lehet, hogy miközben Magyar professzinális módon csigázza az érdeklődést (szivatja a nyilvánosságot), egy hét múlva sem fogjuk meglátni a bizonyítékokat, a magunk részéről fogadunk, hogy semmit nem hoz nyilvánosságra, Columbo feleségét most sem látjuk meg. Ezért nem tudja megítélni senki, hogy mit bizonyít, és mit tussolnak el. Csak hinni kell. Ez a legteljesebb mértékben bullshit, kamu, szivatás, hiteltelen bohóckodás. A leleplező az leleplez, az nem takargatja azt, amit tud, és nem rejti el a nyilvánosság elől a bizonyítékot. Magyart a nyilvánosság védheti meg, ennek ellentmond, hogy a nyilvánosságot nem avatja be. Ha a "törvényes" utat járja a törvénytelen rendszerben, akkor az nem "borítás". Az eredmény pedig borítékolható, amit Magyarnak tudnia kell. Ezért csak hülyíti a népet.

Magyar Péter már a sajtószabadságot támadja

A sajtószabadság fideszes felfogására utal, hogy Magyar Péter meghatározná a sajtónak, miről írhat és miről nem. A számára előnytelen információk forrása után nyomoztat, amit a sajtó nem köteles kiadni. A Fidesz felé nyitott, az ellenzék felé zárt "középutas" politikus ezzel arra készteti balliberális támogatóit, hogy újabb demokratikus elveket adjanak fel. A helyzet kísértetiesen hasonlít ahhoz, amikor a volt fideszes és Orbán-rajongó, jobboldali Márki-Zay Pétertől várta az önmagával meghasonlott, és önmagát feladó baloldali, liberális ellenzéki tábor, hogy Orbán Viktorral szemben a demokratikus értékeket védje. Eközben a fideszes értékrendje alapján minden demokratikus normát megsértett, amivel megosztotta az ellenzéki tábort, és a legnagyobb esélyből történelmi méretű vereséget idézett elő. Előre látható, hogy most sem lesz ez másképp. A sajtószabadság megkérdőjelezésével ez a folyamat a zászlóbontás után azonnal megkezdődött. Évtizedes barátságok romlottak meg az ellenzéki oldalon, Magyar Péter minden ellenzékit és ellenzéki pártot legyurcsányozott, kézigránátot dobott az önmagával meghasonlott ellenzékbe, miközben a képzeletben létező "csalódott fideszesek" közül jelentősnek mondható tábort nem gyűjtött. Márki-Zay 2.0.

Az új messiás története a fideszes keresztény család hazugságáról rántja le a leplet

Miközben egy másik Magyarországról, a szabadságról, a jog és a törvény uralmáról kellene beszélni, s az ellenzék fideszes messiásának felkelő Napként kellene megvilágítani a...

Magyar Péter politikai színrelépése családi bosszú

Ennek az ígéretnek a megvalósítása zajlik, Magyar Péter éppen azt csinálja, amivel Varga Juditot (és rajta keresztül a fideszes bandát) megfenyegette. Nagyon úgy néz ki, hogy ez egy családi viszály miatt bekövetkezett bosszú. Ebben váltak eszközzé azok az ellenzékiek, akik nem olvasnak bizonyos jelekből, s tehetetlenségükben ráugranak a hamis látszatokra. Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter miért Orbánon, Rogánon és az "egész kormányon" akar bosszút állni, nincs válasz, míg ki nem derül, hogy a családi konfliktusba ki és hogyan szólt bele a kormányból, illetve a Fideszből. Csupán azt lehet tudni, hogy Magyar Péter erre utalt és ezzel fenyegetőzött, amit végül ígéretének megfelelően beváltott. Arra korábbi interjúiban is utalt, hogy a Karmelita ellenezte a válásukat, beleszólt a család életébe, és Magyart is megfenyegette. Ez megerősíti azt, hogy Magyar Péter a kormánynak és a NER vezérkarának tulajdonít bizonyos dolgokat. Még az sem kizárt, hogy Varga Judit nem csupán a kegyelmi ügy miatt került lapátra, hanem tudtak Magyar készülődéséről.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékVarga Judit