2024, április14, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar Péter eljátssza, hogy a feleségét sajnálja

Magyar Péter eljátssza, hogy a feleségét sajnálja

-

„Ami most történik, az a magyar politikatörténet leggusztustalanabb leszámolása és karaktergyilkossági kísérlete, amiben semmi sem szent. A volt igazságügyi miniszter és a három gyermeke sem” – írta Magyar Péter a Facebook oldalán arra reagálva, hogy Varga Judit a házasságukról és Magyar bántalmazásairól adott interjút Hajdú Péternek.

Ahogy a Magyar Péter által bemutatott hangfelvétel sem „az elmúlt harminc év legnagyobb politikai és jogi skandaluma”, úgy Varga Judit kiállása és Magyar Péter lejáratási kísérlete sem „a magyar politikatörténet leggusztustalanabb leszámolása és karaktergyilkossági kísérlete”. Ezek a nagyotmondások nem teszik önmagukban sem hitelessé az állításokat.

A Fidesz által Soros György vagy Gyurcsány Ferenc ellen indított karaktergyilkosságokkal össze sem vethető az, ami Magyar Péterrel szemben történik, annak ellenére, hogy általa jól ismert módszereket vetnek be ellene az egykori barátai, kollgái, üzletfelei, akinek ezzel korábban semmi baja nem volt, tevőlegesen részt vett azokban, Gyurcsány ellen ma is.

De ennél sokkal többről van szó. Az a paradox helyzet állt elő, hogy az ellenzék által okkal és joggal utált Varga Judit, aki képmutatóan és aljas módon kiszolgálta Orbán embertelen rendszerét (nála talán csak Novák Katalin volt visszataszítóbb, de szoros a verseny), ebben az ügyben hihetően, őszintén és hitelesen beszél, míg az ellenzékhez állt férje hazudik.

Ez a kommunikációból egyértelműen kiderül, s meggyőződésünk, hogy ha az ellenzékhez tartozók egy része nem Magyartól várná az Orbán-rendszer megdöntését, és nem lenne az álmessiásával szemben abszolút elfogult, vagy fordított lenne a szereposztás, ezt könnyen felismerné és megállapítaná. De az elfogultság ebben az ügyben rossz oldalra állítja őket.

Ha nem is „a magyar politikatörténet leggusztustalanabb” írása, de gyomorforgató az, hogy Magyar Péter a bántalmazó magatartását (amivel kapcsolatban Varga Judit leírása alapján semmi kétségünk nincs), úgy próbálja eltussolni (hogy az emberi jogokra érzékeny ellenzék támogatását megőrizze), mintha sajnálná a feleségét, akit csak zsarolnak.

Magyar Péter azt játssza el, mintha a felesége oldalán állna, aki kiszolgáltatott helyzetben a hatalom kezében lenne, akarata ellenére arra kényszerítenék, hogy hazugságokat mondjon Magyar Péterről és a házasságukról, mert zsarolják valamivel. Úgy beszél róla, mintha még ebben a helyzetben is, amikor vádolja őt, szerető és féltő (volt) férje lenne, aki sajnálja őt.

Ennél gusztustalanabb és mocskosabb színjátékot még nem láttunk, s ha valaki eddig nem volt tisztában a nárcisztikus pszichopaták természetével, gátlástalanságával és veszélyével, akkor ebből az elképesztő bejegyzésből fogalmat alkothat róla. Feltéve, hogy nem politikai előítélet és nem a politikai messiáshívők elfogultságával közelít hozzá.

Ebben a leggusztustalanabb az, hogy egy bántalmazott nőnek játszik az érzelmeivel, mint a nárcisztikusok általában, manipulál és eljátssza a megértő, aggódó volt férjet, aki nagyon is sajnálja szegény volt feleségét, amiért ezt kell tennie, és szem nem marad szárazon. De ha valaki gondolkodik, az tudhatja, hogy normális ember erre nem így reagál.

Normális ember őszinte reakciója erre az lenne, hogy a felesége nem mond igazat, és nem tisztességes a részéről az, hogy engedi felhasználni magát politikai karaktergyilkosságban. Nem kell Magyar Péternek olyan jónak lennie, mint a Mikulás, hogy elvált feleségét ezért is sajnálja, és ő mélyen együttérez vele. Ezért (is) hisszük el, hogy Varga Juditnak igaza van.

Arról a mocsokságról már nem beszélve, hogy Magyar minden alkalommal belekeveri a gyerekeit is. Nincs tekintettel rájuk, mert így jobban sajnáltathatja magát. A gyerekeit is áldozatnak tünteti fel az anyjukkal szemben, aki a karaktergyilkosságban résztvesz. Ez mindent elmond ennek az embernek a jelleméről, gátlástalanságáról és az aljasságáról.

Nem részletezzük Magyar bejegyzését, itt alul el lehet olvasni, már akinek van gyomra hozzá. Így próbálja Magyar Péter lesöpörni és eltüntetni a vele szembeni bizalmatlanságot, amit a családi bántalmazás előidézhetne a mégoly elfogult ellenzékiekben is. Ennek már semmi köze nincs ahhoz, hogy Rogánék manipulálták a nyomozati anyagokat.

Ez már a magyar ellenzék és Magyarország jövőjéről, Magyar politikai karrierjéről szól. Tudni kellene a kettőt elválasztani egymástól. Ha az ellenzék letér az igazság útjáról, ha maga is bemocskolódik egy családi bántalmazó nárcisztikus pszichopata elfogadásával, elveszíti a hitelét arra, hogy egy fasiszta rendszer demokratikus ellenfele legyen.

Nem beszélve arról, hogy Magyar Péter nem egy demokrata. Az szintén egy másik kérdés, hogy Varga Judit politikusként annyit hazudott, hogy akkor sem hisznek neki, amikor igazat mond, és annyi aljasságot követett el, hogy akkor sem sajnálják, ha kiderül, hogy a férje bántalmazta.

Ebből egyetlen tisztességes kiút, ha mindenkitől bocsánatot kér és kilép a NER-ből. A nárcisztikus pszichopaták által bántalmazott nők erre azonnal azt mondják, hogy azzal elveszíti a védelmét a vadállat volt férjével szemben. Tanul a magyar társadalom.

Péter Magyar

Ami most velünk történik arra nincsenek szavak. Amit a volt feleségemmel művelnek, az túl megy minden határon. Ami most történik, az a magyar politikatörténet leggusztustalanabb leszámolása és…







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések