2024, október11, péntek

Tag: Vélemény

Tarr Zoltán emberséges beszéde zavarja a NER-t

Tarr Zoltán nemcsak általános emberi, hanem keresztényi értékeket védelmezett, képviselt a beszédében. Minden papnak és lelkésznek kötelessége (lenne) ilyen esetekben felemelni a szavát. Ezért még politikai beszédnek sem lehet nevezni, amit elmondott, még akkor sem, ha ezeknek az értékeknek a képviselete ma annak számít. Ennek ellenére egy állami cégtől kirúgták, ami azt jelenti, hogy az uralkodó párt és az állam teljes mértékben összefonódott és azonossá vált. Pártállam és állampárt működik Magyarországon, ahol egy lelkész, aki állami cég alkalmazottja, nem nyilváníthatja ki a véleményét, nem foglalhat állást magánemberként közügyekben. Ez még a kellőképpen meg nem fésült fideszes alaptörvényt is sérti, tetszettek volna egy rendes önkényuralmi alaptörvényt csinálni, s nem benne hagyni a demokratikus Alkotmány egyes részeit. Tarr Zoltán próbára teheti az igazságszolgáltatást is, ha bepereli az állami céget, mert jogászok szerint próbaidő alatt sem lehet kirúgni senkit a véleménye miatt.

Mindent szabad, csak tüntetni nem, tüntetésen nem véd a vakcina

Orbán mindent megtett a futball Európa-bajnokságért. Keresztül hajtotta az oltásokat, hogy mire jönnek a meccsek, korlátozás nélküli teltházak lehessenek. Ehhez képest az egészség, a...

A 2006-os zavargások elkövetői áldozatok, Fekete-Győr András pedig vádlott

A Fidesz kedvenc szóhasználata a "kettős mérce", amit akkor vetnek be, ha valamilyen jogos kritika éri őket, és valamilyen csúsztatással azt a látszatot keltik,...

Mit kell a Terror Házánál elítélni?

A Fidesz elítéli a Terror Háza Múzeum megdobálását - adta hírül az MTI. A közlemény szerint "a Fidesz megdöbbenését fejezi ki és mélyen elítéli az...

Bartus László: Polgári engedelmesség

Még az egyórás tanári munkabeszüntetés előtt megírom a véleményemet, nehogy azt mondja bárki, hogy utólag szólom le a "hősiességet". Ha tanár lennék, most elhagynám...

Para-Kovács Imre: Ötezer éves terv

Nincs más dolga a magyar ellenzéknek, mint kiválasztani a megfelelő helyet, hogy amikor a Fidesz-KDNP összeomlik saját hülyeségének súlya alatt, ne temesse maga alá...

Bartus László: A legitimáció kérdése

Sorozatunkban néhány olyan cikket közlünk Bartus László “Az Unió első fasiszta állama” című könyvéből, amelyek korábban jelentek meg, de ma is aktuálisak. Ez a...

Pozsár László: Három mondat

Ha valaki szeretné megérteni, hogy a magyar nép hogyan kerülhetett olyan zökkenőmentesen a fasizmus karmaiba, miért nem tud kiszabadulni belőle, és hogy mi a...

Bartus László: Épül a birodalmi főváros

Orbán március 15-én igazi fasiszta beszédet mondott, s ezt most már azok is elismerik, akik eddig "fasisztázásnak" nevezték, ha nevén neveztük Orbán rendszerét és...

Bartus László: Szakmának sok, forradalomnak kevés

Sok jó ember tépi egymást, mások elvtelenül védik a védhetetlent. A tanárlázadásban két dolog keveredik. Az egyik a szakmai kérdések rendszeren belüli megoldása, a...

Bartus László: Rossz kérdésre jó válasz

A március 15-i ultimátumnak vége, eddig tartott. Orbán közölte, nem kér bocsánatot. "Én úgy vettem, hogy ez egy tréfa. Olyan viccesen hangzott az egész" -...

Markó Beáta: Életpályamodell

Mozgalmas napok és hetek állnak mögöttünk, alig győzzük kapkodni a fejünket az események sűrűjében. Új képességéről ismertük meg a kormányzót, aki az EU-Törökország közötti...

Bartus László: A félresiklott forradalom

A március 15-i tüntetés szervezői öt év után először értették meg, hogy nem lehet a rendszerrel elégedetlen tömeget úgy hazaküldeni, hogy utána nem történik...

Bartus László: Szabó Zoltán és az elgurult logika

Nem kisebb megtiszteltetés ért, minthogy maga Szabó Zoltán, a Párt erős ökle esett nekem a Facebookon, azt állítva, hogy "elmebeteg vagyok vagy Orbán fizetett...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékVélemény