2024, december21, szombat

Tag: 444.hu

A 444.hu azzal hitegeti magát, hogy Magyar még nem szállta meg a sajtót

A független sajtónak torka szakadtából kellene ordítania, hogy vigyázat, egy gátlástalan szélhámos, közönséges bunkó, egy nárcisztikus pszichopata, potenciális diktátor csapja be az embereket, azzal hitegetve őket, hogy ő majd leváltja Orbánt, aztán félreáll, vagy ő félreállítható. Egyik sem igaz. Rá kellene mutatni, hogy a demokratikus követelményeket nem lehet mellőzni, az emberi normáknak meg kell felelni, különben nagy baj lesz. Már most félnek bármit leírni róla, mert csináltak neki a hazug pártállami stílusú riportjaik révén, a leggusztustalanabb seggnyalással egy fanatikus hívőkből álló rajongótábort, amit elveszíteni sem akarnak, szembe sem akarnak kerülni velük. Már most nem egyenrangú a viszony, már most ki vannak szolgáltatva neki és függnek tőle. Egy pszichopatától. Mi lesz később? Már most maga alá gyűrte a független sajtót, kirúgatott újságírót, megfutamított egy tévécsatornát, kitilt médiumokat. Miről beszéltek? Bolondokházát csináltatok általa. Pedig elég lenne csak tisztességes sajtónak lenni, hogy a valóság megmutassa az értékest és az értéktelent, megvédve az országot egy újabb diktatúrától. Nem pedig mesterségesen felépíteni és hatalomra segíteni egy másik szörnyeteget, aminek jó vége még nem lett. Nem az Orbántól szabadulni akaró tábor használja fel a kőbunkó Magyart, hanem fordítva. Akit nem tud úgy felhasználni, amennyire szeretné, az köcsög és annak a kurva anyja. Ezt támogatjátok ti, sutba dobva a sajtó alapvető szabályait, kötelességét, feladatát, leköpve a szakmátokat és saját magatokat. Úgy is illik, hogy ez a "köcsög" takarítson el benneteket.

A cikk, amely remekül illusztrálja, hogy a 444.hu mennyire kártékony az ellenzékre

Szily Gyurcsány szövegéből egyetlen mondatot emel ki, mely szerinte "remekül illusztrálja, hogy Gyurcsány mennyire kártékony az ellenzékre nézve". Ez a mondat a következő: „A legújabb kimutatások szerint az európai fővárosok között Budapesten a legmagasabb a lakások bérleti díja.” Szily ennek alapján állapította meg azt, hogy "a volt miniszterelnök hogyan erodálja folyamatosan az ellenzéki kritikák élét". A közlemény állítólag "erodál". Mit is? Vajon milyen ellenzék, milyen kritikájának az élét erodálja? Gyurcsányon kívül senki meg sem szólalt. A farokmutogató messiás a Facebookon önmagát mutogatja, celebkedik, csak eteti és szórakoztatja a közönségét, amely várja a 2026-os választást, amikor a messiás majd bevonul pálmaágak lengetése közepette szamárháton a Karmelitába. De addig is a legteljesebb bénultságban tartja őket, akik már csak őt csodálják és imádják. Ezért Szily téved, amikor "a volt miniszterelnököt" elválasztja az ellenzéktől, mint aki a rajta kívülálló ellenzék kritikáinak élét erodálja, mert rajta kívül álló ellenzék jószerivel már nem létezik.

A 444 és a Telex nem számolt be arról, hogy Magyar első ténykedése az EP-ben Ukrajna támogatásának elutasítása és Orbán megvédése volt

A magát "függetlennek" tekintő egykori indexes hírportálok mélyen hallgatnak arról, hogy Magyar Péter az EP-ben első ténykedéseként az Európai Néppárt ellen szavazott Ukrajna támogatását...

A 444.hu példátlan háborút folytat egy párt ellen

Amit a 444.hu csinál, annak semmi köze a sajtóhoz, az újságíráshoz, nem legitim, aljas és hazug. Nem igaz, hogy Gyurcsány kritikája azonos lenne Trump, Orbán és Magyar otromba sajtóellenes támadásaival. Egy demokratikus párt jogos ellenállását próbálják ők egy sorba állítani címeres fasisztákkal, akik a tisztességes sajtót akarják elpusztítani. A 444.hu nem tisztességes sajtó. Gyurcsány pedig nem illeszkedik a demokratikus sajtó elleni támadások "világtrendjébe". Nehogy elhiggyék maguknak, hogy ők olyanok, mint a New York Times vagy a Washington Post. Gyurcsány pedig nem Trump, nem Orbán, s főleg nem Magyar, akivel szemben ennek ellenére semmi problémájuk nincs. Már abból is a gyűlölet árad, hogy Gyurcsány "felkapaszkodott" volna Trump, Orbán és Magyar mellé, amivel azt sugallják, hogy még fasiszták közé is felkapaszkodnia kell. Ezzel szemben a pőre valóság az, hogy a volt Indexből osztódással szaporodott és az egész magyar sajtót megfertőző társaságnak nem sikerült a sajtó szintjére felkapaszkodnia. A 444.hu megfordítja a szerepeket, a DK-ról állítja, hogy a velük szembeni ellenállása egy stragégia, mintha ők lennének a megtámadott fél, akikből bűnbakot csinálnak. Az Indextől a mai napig tartó mocskolódó hadjáratuk után arról beszélnek, hogy Gyurcsány csinál belőlük ellenségképet és nem fordítva. Ez már klasszikus fasiszta technika.

Bartus László: Az Index-banda felel az Orbán-rendszerért

Újságírók jól körülhatárolható köre akarja eldönteni, kinek van helye a politikában, kinek nincs. Nem tűrik, hogy nem mond le az, akit ők le akarnak mondatni. Azt képzelik, bármit megtehetnek, bárkit eltaposhatnak, falhoz állíthatnak. Ők akarnak dönteni, ki vezetheti az országot, kinek kell eltűnni, s ezt a fél országgal elhitetik. Lincshangulatot gerjesztenek, és célpontokat jelölnek ki. A közélet szereplőit, akiket ők nem akarnak látni, minden eszközzel démonizálják. Ezt nem a Fidesz találta ki, ezt az egykori Index indította el. Most minden azért történt, mert a 444.hu szerette volna lemondatni Gyurcsányt, mert már nagy körültekintéssel kiválasztottak egy fideszes nárcisztikus pszichopatát, egy potenciális diktátort új messiásnak. Pontosan ugyanazt teszik, ahogy Orbánból is diktátort csináltak, mert a NER nem jött volna létre nélkülük. Magyart felépítették, sztárolták, az olvasóikat megvezették, de az ellenségük nem hajlandó se lemondani, se a pártját megszüntetni. Aki ezt merészeli, azt megsemmisíti ez a banda. Ezért ömlesztették rá a náci stílusú szennyet. Magyar azért "új" messiás, mert volt másik messiásuk, amikor még ugyanez a társaság az Indexet írta. Akkor Orbán Viktort segítették hatalomra. Pontosan így hiszterizálták a sajtó útján a közvéleményt. Elsöpörtek, kigúnyoltak, megaláztak mindenkit, aki figyelmeztetett, hogy veszélyben a demokrácia. Ha húsz elmebeteg összejött egy harmincezres városnak a főterén, arról naponta adtak hisztérikus beszámolókat. A demokratikus pártokat a földbe döngölték, a demokratikus normák védelmét elutasították, bagatellizálták és relativizálták.

Azonnali hatállyal megszüntettük a 444.hu előfizetést és másokat is erre szólítunk fel

De nem kell hasonlítani semmihez, olyan szöveget, hogy "Gyurcsány Balegyenes El Qro Fleto Fletonovics Ferenc, az Őszödi Böszme visszatért teljes fegyverzetében, keménykalapban, fehérre sminkelve, piros orral!", tisztességes újság nem ír le, mert ez a kocsmák színvonalát nem üti meg. Ugyanakkor önleleplező ez a "coming out", végre már mindenki láthatja, kik próbáltak folyamatosan bohócot csinálni Gyurcsányból. Az is világos, hogy mi váltotta ki ezt a dührohamot: a visszatérés. Az a tény, hogy éppen az említett 43 perces videóban Gyurcsány valóban "visszatért" a közéletbe, nem tudnak a mondandójában hibát találni és belekötni, esetleg még azzal is találkoztak, hogy sokaknak tetszik és azonosulni tudnak vele. Méghozzá azzal a szöveggel együtt, amit erről a sajtóról mondott, amiben neki tökéletesen, százszázalékosan igaza van. Minősíthetetlen az egész ocsmányság, amelyben ilyen mondatok jelenhettek meg, hogy "akkora interjút adott a Mészáros Lőrinc-féle Index és a Németh Sándor-féle ATV közös műsorában Rónai Egonnak, hogy menten beszartam volna, ha be nem fosok (politikai értelemben)". Ez a pont az, amikor abba kell hagyni, nem kell tovább erőltetni. Akik erre a pontra süllyednek, azok tényleg hagyják abba ezt a szakmát, nem nekik való. 

Magyar populizmusának ünneplése maga a vég

A 444.hu elképesztő hazugságokkal igyekszik alátámasztani saját prostitúcióját. Az általuk hozott példák hamisak, s az ellenkezőjéről tanúskodnak. Magyar populista kommunikációját pozitívan értékelik, egy sorba állítva olyan szörnyetegekkel, mint Trump, Milei és Duerte, ez utóbbi a legjobb példa a populizmus következményeire. Duterte egyszerű tömeggyilkos, aki ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is eljárást indított. Még a többi is lehet az. A 444.hu írása pozitívan értékeli őket, hogy ezek a nárcisztikus pszichopata populisták a közvélemény figyelmét képesek magukra irányítani, a nyilvánosságot uralni, és a médiát a maguk érdekében felhasználni. De nem úgy, ahogy a 444.hu teszi és propagálja, hogy a sajtófelületüket a populisták szolgálatába állítják, mert az hoz olvasót, előfizetőt, kattintást és pénzt. A mainstream amerikai sajtó nem szolgálja ki Trumpot, mint ahogy ők Magyart.

Az Orbán-rendszer kiolvasható a fasizmusról készült Hannibál tanár úr című filmből

Így kerek a történet, hogy Orbán fasizmusa egyértelmű egy kiváló magyar film alapján, amit az Orbán fasiszta rendszere által fenyegetett, a propagandasajtótól független újság felismer és leír, majd önmaga a történelem szereplőjévé válik, ahogy Nyúl Bélaként árulja el, tagadja meg magát, a felismeréseit, az elveit és a tisztességet, ahogy hazudik a fasiszta rendszerről azért, hogy túlélje. A végén nem éli túl. Már készül a "szuverenitásvédelem". Mert a Hannibál tanár úr című klasszikus filmek időt álló titka és varázsa abban áll, hogy tértől és időtől függetlenül ábrázolnak egy jelenséget, írnak le egy társadalmi modellt, ami semmit nem változik, hanem minden esetben megismétlődik és bekövetkezik. A 444.hu jól teszi, ha elolvassa saját cikkét, annak hazug végét, megnézi a film utolsó jelenetét, benne a Nyúl Béla tragédiájában beteljesülő saját sorsát, és elgondolkodik.

Amíg nem mondjátok ki, hogy fasiszta diktatúra, nem mutatjátok meg a hatalom valódi arcát

Ordítani kellene, kézzel-lábbal tiltakozni, szenvedélyesen nekimenni, leleplezni, harcolni ellene. Ehelyett miért kell szépíteni, hogy senki nem érti meg? Miért kell Orbánnak falazni? Hát ki ez az ember? Az orrotok előtt tesz tönkre, rombol le mindent. Éppen azt készíti elő, hogy a végén még börtönbe is tehessen benneteket, ha úgy akarja. Mire vártok? Nem Orbán diktál? A látszatok mögött nem ez van? Akkor miért nem lehet ezt kimondani, világossá tenni? Akkor miért kell a hamis látszatot erősíteni? Miért nem kell inkább azokat leleplezni, és a látszatok helyett a valóságot nevén nevezni? A fasizmus az egy vezér által irányított állam totális uralma a társadalom fölött. Az Orbán-rendszer nem az? Mi kell még nektek, hogy a nevén nevezzétek, hogy a fülkeforradalom egy államcsíny, egy demokratikus választás meghamisítása, az alkotmányos rend megdöntése volt, a NER az Alkotmány által tiltott kizárólagos hatalomra való törekvés megvalósult formája? Miért nem lehet kimondani, hogy ez törvénytelen, illegális és illegitim? Orbán "trónbitorló", bűnöző.

A 444.hu bebizonyította, hogy Orbán rendszere fasiszta állam, aztán gyáván letagadta

Vagyis, ebben az aljas hazugságban, amikor letagadják azt, hogy Orbán rendszere egy fasiszta állam (miután ők maguk bizonyítják ezt be), egy olyan szerzőre és írásra hivatkoznak, aki a fasizmus elleni védekezés legfontosabb (kulcsfontosságú) eszközének a "megbízható sajtót" nevezi. Az újságírókat pedig korunk hőseinek mondja. A 444.hu munkatársai, vezetői, szerkesztői azomban nem korunk hősei, hanem korunk árulói. Olvassák el, ők maguk írták ezeket. Nem ártalmatlan dolog, amit művelnek a világ fasiszta mintaállamában, hogy letagadják azt.

Demokratikusnak mondott sajtótól ritkán látható mocsokság a 444 „aprózozása”

Csak a hülye nem érti, mit üzen a 444.hu Dobrev Kláráról készült fotója, rajta az "Aprózódva készül az ellenzék az EP-választásra" címmel. A címben...

444: az ellenzék által rendelt felmérés szerint már 14 százalékkal vezet a Fidesz

Egy biztos, hogy ez így nem mehet tovább, mert ennek a NER létrejötte óta a legnagyobb bukás lehet a vége. Lehet vitatkozni azon, mennyivel vette vissza a vezetést a Fidesz, de az biztos, hogy visszavette, és ha nem történik valami változás, akkor az előnye nőni fog, méghozzá drasztikusan. Az ellenzéki összefogás pártjai szerint a háttérben zajlik a munka, ami még ma nem látszik, a 444 tényfeltáró riportja szerint azonban ez a munka semmit nem halad előre. Márki-Zay megy a feje után, az ellenzéki pártok közül senki nem irányítja a folyamatot, s a jó szándékok kiölik egymást.

Azok a boldog ötvenes évek, munkásőr cikkek Márki-Zay Péterről (I. rész)

Ha van valami, amitől rettegni kell, az egy újabb küldetéstudattal rendelkező, vallási elhivást érző politikus, akit az Isten nevezett ki. Minden vezetőben van benső ispiráció, de a korrektek ezt nem mondják, mert nem akarnak ezzel manipulálni, és nem akarják ezzel az embereket megkötözni. Nem Isten elleni cselekedet lesz, ha valaki nem rá szavaz, vagy nem ért vele egyet. Az isteni tekintély politikusok esetében életveszélyes és a jogállamisággal ellentétes. A jogállam éppen ezért született, hogy ne az "isteni tekintélyek" önkénye uralkodjon, hanem a mindenkire érvényes törvény.

Magyarország fölött trónol egy ugyanilyen „tévéprédikátor”

A 444.hu nem első cikkében számol be a luxus életmódot folytató dúsgazdag amerikai tévéprédikátorokról, akik a "bűvölködés evangéliumát" hirdetik, és kiforgatva a Biblia igazságait,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkék444.hu