Nem szeretnénk a politikai bulvársajtó immorális tevékenységével túl sokat foglalkozni, csupán azért kell írnunk róla, mert a jelenség friss, már nyíltan és cinikusan vállalják, hogy a populizmus nem zavarja őket, mert „dőltek az olvasók és az előfizetők is. Mi a 444-nél is örültünk ennek, a Magyarról szóló anyagaink közül több is mérési rekordokat döntögetett”.
Nem lenne semmi baj, ha a sajtó nem csupán üzleti vállalkozás, kattintásvadász bulvár lenne, hanem a „negyedik hatalmi ág”, a demokrácia és a jogállamiság őre, még egy olyan országban is, ahol nincs demokrácia és felszámolták a jogállamiságot. Ha a sajtó feladata csupán szórakoztatás lenne, nem értékvédelem, nem objektív tájékoztatás, nem az emberi jogok, a társadalom védelme, ha tevékenysége értéknélküli lenne, nem lenne semmi baj.
Azonban nem az. Magyarországon a diktatúrába beolvadó sajtónak egy jelentős része (a kormánypropaganda felületeit eleve nem tekintjük sajtónak, éppen a fentiek miatt) eljutott oda, hogy már nyíltan feladja a sajtó funkcióit, a sajtóval szembeni erkölcsi, szakmai, jogi és politikai követelményeket. Szórakoztatóipari termékké silányult oly módon, hogy képes saját funkciójával ellentétes tevékenységet folytatni, mert a populizmus éltetése az.
Mivel a sajtó feladata a közgondolkodás alakítása, védelme és segítése, az objektív valóság bemutatása és a korrekt tájékoztatás, ennek segítségével a szabadság és a demokrácia, az ország védelme, a közhatalom és a politikai szereplők ellenőrzése, a sajtó prostitúciója és a szerepével ellentétes tevékenysége, nem csupán magánügy. Ha a sajtó elveszíti a lényegét, a tiszta gondolkodást, az objektivitást, s kiszolgálója lesz a populizmusnak, az maga a vég.
Az értelmiség feladata lenne rávilágítani arra, hogy ez mennyire elfogadhatatlan és káros.
Ehhez képest kell értékelni a 444.hu oldalán megjelent „A média és Magyar Péter” címmel megjelent írást, amely ennek a romlásnak, a sajtó prostituálódásának ad ideológiát, azzal a botrányos felhanggal, hogy dicséri azt a populistát, akinek a hatása alá kerültek. Akinek az első perctől felkarolt menedzselése megszüntette a sajtó „őrzőkutya” szerepét. Titkolni és szégyellni kellene azt, amit most erénynek mutatnak be, hogy ennek alárendelik magukat.
A 444.hu elképesztő hazugságokkal igyekszik alátámasztani saját prostitúcióját. Az általuk hozott példák hamisak, s az ellenkezőjéről tanúskodnak. Magyar populista kommunikációját pozitívan értékelik, egy sorba állítva olyan szörnyetegekkel, mint Trump, Milei és Duerte, ez utóbbi a legjobb példa a populizmus következményeire. Duterte egyszerű tömeggyilkos, aki ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is eljárást indított. Még a többi is lehet az.
Ott tartunk, hogy Trump egy pozitív figura a magyar liberális sajtóban, mert populista. Hol van a totális elhülyülés határa?
A 444.hu írása pozitívan értékeli őket, hogy ezek a nárcisztikus pszichopata populisták a közvélemény figyelmét képesek magukra irányítani, a nyilvánosságot uralni, és a médiát a maguk érdekében felhasználni. De nem úgy, ahogy a 444.hu teszi és propagálja, hogy a sajtófelületüket a populisták szolgálatába állítják, mert az hoz olvasót, előfizetőt, kattintást és pénzt. A mainstream amerikai sajtó nem szolgálja ki Trumpot, mint ahogy ők Magyart.
Az írás immorális jellegére jellemző, hogy a szerző lekicsinylőn szól a Washington Post ún. hazugságszámlálójáról, amely megmutatta, hogy Trump mennyit hazudik (kétpercenként), és unalmasnak nevezte azt. Lehet, hogy a New York Times olvasottsága és nézettsége nőtt Trump megnyilvánulásai miatt, de ezek a médiumok nem ünnepelték ezeket a borzalmakat, nem álltak be Trump mellé, hanem sajtóként szemben álltak (és állnak) vele.
Az amerikai független és szabad sajtó soha nem adta meg magát a populizmusnak. Trump nem lett nekik sztár azért, hogy a követőivel nagyobb látogatottságot és bevételt érjenek el. Az olvasottság és a nézettség enek ellenére emelkedett, s ennek oka, nem a populizmus élvezete és a disznószarban való hempergés, mint a 444.hu és társai esetében, hanem a Trumptól való elhatárolódás igénye, a populizmus leleplezésének és elutasításának vágya.
A mainstream médiát éppen az különbözteti meg a közösségi médiától, amely egyébként a világ gyors pusztulásának legfőbb okozója (éppen emiatt), hogy felelős azért, amit közöl, s amit sugall, amit védelmez, ellenez vagy támogat. Az értéktelenség nemcsak a sajtó, de a világ halála is. A világ szörnyetegeit támogatja, misztifikálja, emeli fel, és juttatja hatalmi pozícióba, aminek jogtiprás, diktatúrák, terror, tömeggyilkosságok a következményei.
Méghozzá ebben a sorrendben. A sajtó nem támogathatja azt, hogy becsapnak embereket. A sajtó szerepével és feladatával ez ellentétes. A sajtó nem gyönyörködhet abban, amikor egyes populisták azzal ragadják meg a közfigyelmet („unalmas” és „középszerű” társaikhoz képest), hogy átlépnek minden civilizált korlátot, lesöpörnek minden szabályt, kimondanak az emberi lélek legmélyén levő és elnyomott primitív, agresszív ösztönöket.
A sajtó esetében ez olyan, mintha a Trump elleni vádemelések és bírósági eljárások helyett az amerikai igazságszolgáltatás képviselői gyönyörködnének az általa elkövetett borzalmas bűncselekményekben, méltatnák a gátlástalanságát, amivel megtette és letagadja ezeket, s a hazugságait visszhangoznák. Ez utóbbit teszi a Trump által meghekkelt Legfelsőbb Bíróság republikánus többsége, amely nem jogi, hanem politikai döntéseket hoz.
Ez pedig az amerikai demokrácia és az alkotmányosság súlyos sérülése, aminek tragikus következményei már érzékelhetők, de még beláthatatlanok. A sajtó feladata harcolni ezek ellen, védekezni velük szemben. Nem beállni a populisták által gerjesztett hangulatba, a tömegpszichózis, az érzelmek, a populizmus hatása alá kerülni, ezt dicsérni, csodálni és gyönyörködni benne, hanem küzdeni ellene a tényekkel és az értelemmel.
Felelős sajtó nem támogathat olyan hisztérikus hazugságokat, hogy semmi nem számít, legyen bárki, aki „megszabadít bennünket Orbántól”. Lehet az egy „másik Orbán”, másik potenciális diktátor is. Tisztességes sajtó nem adhatja fel a normális világ értékeit, sem a demokratikus normákat, alkotmányos célokat, nem süllyedhet a populisták és a követőik szintjére, mert tudniuk kell, hogy annak tragédia lesz a vége. Vagy hatalmas csalódás.
A sajtó nem állhat bele olyan hamis hangulatba, hogy nincs veszteni való, mert nagyon is sok veszíteni való van. Egyebek mellett az emberség. A sajtó nem támogathatja a hamis illúziót, a felelősségvállalás és áldozatvállalás nélküli messiásvárást, ami szélhámosoknak szolgáltatja ki az embereket. Az is egy hazugság, hogy várjuk ki, támogassuk, aztán majd kiderül. Már most kiderült: leváltani így nem tudja, új stratégiát nem ad, csak megoszt.
Ez olyan, mintha Trump megválasztása, majd az amerikai alkotmányos rend felszámolása után nem a demokratikus rend helyreállítását céloznák, hanem másik populistát segítene a sajtó hatalomba. Trumppal szemben mondjuk a másik elmebeteget, Robert F. Kennedyt támogatnák, vagy Marjoire Taylor Greene-től várnák a megváltást. Magyar esetében a 444 kifogásolja is, hogy ő próbál még szalonképes maradni és bizonyos gátlásai még vannak.
Nem széplelkűsködünk, a populizmus a nácizmus kommunikációs formája, amelynek nem lehet jó következménye. Tisztességes ember nem használja. Felelős sajtónak tisztában kell lennie azzal, hogy a tüzet nem lehet olajjal és tűzzel oltani, csak vízzel (és habbal), mert attól nagyobb lesz a tűz, és még több ember ég meg. Hitler ellen nem lehet támogatni egy kiugrott Goebbelst azért, mert jól kommunikál. A hasonlat durva, de szemléletes.
Az Amerikai Népszava tíz éve nevezi Gyurcsányt és pártját a demokratikus elvek árulójának azért, mert résztvesz egy csaló választáson, beül a diktatúra díszletparlamentjébe, amivel legitimálja a rendszert. Nekünk tíz éve elfogadhatatlan, amit az ellenzék tesz. Mi már akkor ostoroztuk ezt, és megmondtuk, hogy ez lesz a következménye, csapdába esnek, amiből nem tudnak kijönni, amikor ezért gyaláztak bennünket, akik most a legnagyobb hőzöngők.
Ezért az nem kérdés, hogy változásra van szükség. Az ellenzéki stratégiát gyökeresen kell megváltoztatni, és ki kell vonulni a rendszerből. Azonban demokratikus sajtó, tisztességes ember nem támogathatja azt, hogy ezt a helyzetet egy fideszes populista meglovagolja, és soha nem látott gyűlöletet korbácsoljon fel a csapdába sétált ellenzékkel és támogatóikkal szemben. Bűnbakká téve őket, mert ez a gyűlölet nácizmus, és nem old meg semmit.
Tisztességes sajtó nem mehet el szó nélkül amellett, hogy Magyar az árkok betemetéséről beszél, majd a következő mondatában gyűlöletre uszít az ellenzék másik fele ellen, hogy a Fidesz mintájára így szerezzen követőket. Nem akarunk Orbán mintájára a Kossuth téren kivetített bűnbakokat látni, akiket egyenlővé tesz egy oroszbarát és nyugatellenes fasiszta Magyarország eszement diktátorával. Akkor sem, ha feladva elveit, a rendszer része lett.
Csakúgy, mint az összes többi magyar ember, aki naponta bemegy dolgozni, és megköti a maga kompromisszumait. Magyar Péterről nem beszélve, aki a diktatúra kiszolgálója volt. Neki aztán semmi erkölcsi alapja nincs a gyurcsányozásra, amit tesz, nem a demokratikus rendszerváltás óhaja, hanem a Fidesz karaktergyilkosságának folytatása, és ugyanabból a célból. Ha nem értünk egy Gyurcsány Ferenccel, akkor sem gerjesztünk gyűlöletet ellene.
Vele együtt pedig magyar emberek ellen, akik nem hajlandóak bedőlni a „se nem jobb, se nem bal” hazug retorikának, és nem hajlandóak feladni önmagukat. Nem lehet a szabadság követelménye az, hogy mindenkinek fel kell adnia az identitását, be kell állnia egy populista hazudozó mellé, aki pontosan oda készül, Orbán parlamentjének korlátai közé, ami a sokak által megutált ellenzéket is tehetetlenné, hiteltelenné és inkompetenssé tette.
Számos dologra fel kellene hívni a figyelmet, nem elbagatellizálni az első őszinte klubrádiós interjút, amelyben megmutatta Magyar Péter az igazi, oroszbarát, ukránellenes, a Nyugatot és Amerikát gyalázó szélsőjobboldali arcát. Ha Magyar ugyanolyan, mint Orbán, akkor nem rendszert váltunk, hanem diktátort, és nagy bűn, hogy egyesek lemondtak már arról, hogy demokráciát és szabadságot követeljenek. Szégyen, hogy ebben a sajtó támogatja őket.
A nihillizmus és a cinizmus a populizmussal összekötve az emberiség pusztulása. Ez hamis remény, ez nem szabadságba, hanem pusztulásba, tragédiába visz. Ha ideológiát is gyárt ehhez a sajtó, az a saját farkába harapó kutya esete. Kijózanítani kellene, nem a kábítást erősíteni. A demokratikus sajtó nem válhat olyanná, mint az ellenfele. Magyar ezt hozta át a Fideszből egyelőre, semmi mást. A higgadt józanság hiányzik ennek felismerésére.
Az európai parlamenti választás még nem Magyarról szól, hanem a belé vetített vágyakról, és a változás iránti igényről. Ez még megtévesztő lehet. De 2026 már vágóhíd lesz, ahova Magyar viszi a diktatúrát elutasító embereket. Utána teljes összeomlás lesz az ellenzékben. Magyar a kritizált ellenzék hazugságát hirdeti, hogy Orbánt a saját szabályai között tartott választáson is le lehet győzni, amivel nem segíti, hogy az ellenzék megváltozzon.
Megsemmisíteni pedig nem tudja őket. Csak úgy mellesleg mondjuk: ugyanolyan magyar emberekről, a diktatúrát elítélő ellenzékiekről van szó, akik ráadásul az első perctől azok, és nem az elveszett pénz miatt lettek „ellenzékiek”. Az ő megsemmisítésük helyett inkább arra kellene törekedni, hogy stratégiaváltásra kényszerüljenek, kijöjjenek a rendszerből, de Magyar Péter éppen oda igyekszik, ugyancsak a pénz miatt. Pénzszerető „messiás”.
Miközben olyan gyűlöletet gerjeszt, hogy elhárítsa majd a felelősséget, amikor az ígéretei nem teljesülnek, ami feléget mindent. Embernek kéne maradni. A sajtónak meg sajtónak.
