Még mindig nem tudja a magyar ember, mit jelent az Orbán-féle „keresztény szabadság”. Nem lehet megfogalmazni. Azért nem, mert hazugság. Az igazságról könnyű megmondani, micsoda. Amit nem lehet világosan kifejteni, az hazugság. Most tett rá egy kísérletet Orbán, de az sem teológiai,
Egy társadalom elbutításának és elnyomásának, vagy fordítva: szellemi fejlődésének és szabadságának fokmérője a különféle vallásoktól és egyházaktól való távolság és függetlenség. Az egyház és az állam szétválasztása minden vallással szemben alapkövetelmény. Egy társadalom szellemi és lelki megsemmisítésének kezdete, ha az emberekre az
Kövér László a református egyház balatonszárszói konferenciáján újra meghamisította a történelmet és a liberális demokráciát. Kövér, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének volt munkatársa, az egykori liberális Fidesz alapítója, „kommunista találmánynak” nevezte, hogy a politika és a vallás két különböző dolog. Szerinte az állam
A 444.hu hívta fel a figyelmet az Inside Edition című amerikai televíziós műsorban bemutatott riportra, amelyben az egyik neves amerikai tévéprédikátort faggatja a riporter az „evangéliumi gazdagságról”, főként a magánrepülőgépeiről. Kenneth Copeland ugyannak az egyházmodellnek a képviselője, amelynek lényege, hogy teljhatalmú vezetője
Sokat segít Semjén Zsolt a NER megértésében. Nélküle soha nem értenénk meg, miféle „kereszténységről” és „keresztény Európáról” beszél Orbán. Ez egy olyan kereszténység, amely üldözi a hajléktalant, a beteget, az özvegyet, az árvát és a szegényt. Lop, csal és hazudik, kincseket gyűjt
Életbe lépett az orbáni egyházi törvény módosítása, amely nem megszüntette az alkotmányellenes korábbi törvényt, hanem annak törvénytelenségeit egyenként kibontotta. Az új törvény most már egyértelműen és kifejtve tartalmazza azokat a jogtiprásokat, amelyeket az eredeti törvény csak implicite tartalmazott. Ennek lényege, hogy Orbán
A volt pápa megtalálta a megoldást az elmúlt évtized egyházi pedofil botrányaira. A hatvanas évek szexuális forradalma okozta a tévelygést, emiatt alakultak ki homoszexuális „klikkek” az egyházon belül. Még jó, hogy nem a pedofil papok és nem a papi nőtlenség, esetleg a
A Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat szerint idén 800 millió forintot biztosít az Orbán-rezsim „vallásos könnyűzenére”. A hír nem sokat mond azoknak, akik nem tudják, hogy mi az a „vallásos könnyűzene”. A „vallásos könnyűzene” maga a Felház, Orbán Gáspár informális be nem jegyezett
A közösségi média romboló hatása mellett, amely szerint a közösségi média teremtett hidat a demokrácia és a diktatúra között, a második nyilvánosságnak vannak előnyei is. A szabályozatlanság oka, hogy az álhírek, az orosz propaganda, a hamis tájékoztatás, a választásokba való beavatkozás egyelőre
Az Orbán papa és az Orbán gyerek, mint a trón és az oltár újabb szövetsége az álnokság és aljasság újabb márföldköve lehet, amelybe bódultan és boldogan sétálnak majd be a vakok és a vakok vak vezetői. A harminc ezüstpénzt meg majd kezeli