2024, október6, vasárnap
KezdőlapMagyarországSemjén: Jézus Krisztus nem emberbarát

Semjén: Jézus Krisztus nem emberbarát

-

Sokat segít Semjén Zsolt a NER megértésében. Nélküle soha nem értenénk meg, miféle „kereszténységről” és „keresztény Európáról” beszél Orbán. Ez egy olyan kereszténység, amely üldözi a hajléktalant, a beteget, az özvegyet, az árvát és a szegényt. Lop, csal és hazudik, kincseket gyűjt a földön, és üldözi azokat a gyülekezeteket, amelyek kincseket gyűjtenek a mennyben. De Semjén nélkül mégsem értenénk meg, hogy ők maguk a mérges kígyó fajzatai, a sátán édesgyermekei.

Semjén azzal legitimálja támogatás nélküli pártját, hogy a KDNP a Fidesz horgonya, amely Orbánt a kereszténységhez köti. Semjén, mint e párt elnöke, a legautentikusabb személy, aki meg tudja mondani, ki ennek a „kereszténységnek” az istene. Húsvét talán a legkiválóbb pillanat arra, hogy még egy ilyen hólyag is találjon valami emberit, amivel az ő istenét ábrázolhatja és hitelesítheti. Erre Semjén azt mondta: „Az egyház az nem egy emberbaráti egyesület.” Mennyire igaza van, az ő egyházáról a legkevésbé sem mondható el, hogy emberbaráti egyesület lenne. Ez látszik az inkvizícióból, de abból is, hogy a jelenlegi pápát is nehezen viseli, mert az valóban egy keresztény ember.

De akkor kicsoda Semjén, kicsoda Orbán, és kicsoda az ő istenük? A világ megértéséhez elengedhetetlen annak tudása, hogy Jézus Krisztusnak egyetlen szellemi egyháza van, amely nem azonos egyetlen felekezettel sem. Ennek az egyháznak a feje Jézus Krisztus, és láthatatlan szellemi kötelek kapcsolják hozzá a benne hívőket. Ez az Egyház olyan, mint amilyen a Fej, amilyen Jézus Krisztus. Ha Semjén ennek az egyháznak lenne a tagja, és erről az egyházról beszélne, akkor Jézus Krisztusról mondaná azt, hogy „nem emberbarát”.

Ezt azonban a legkevésbé sem mondhatjuk, mert Jézus Krisztus az életét adta az emberekért. Kiüresítette magát, emberré lett, és elszenvedte az emberek bűneinek a büntetését, kifizette a bűneik árát, hogy megmentse őket. Van-e annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki az életét adja a barátaiért. Erről a Jézus Krisztusról mondja Semjén azt, hogy nem emberbarát. Az Ő egyháza ugyanis éppen olyan, amilyen Ő maga. Az Egyház ugyanis Krisztus teste.

Ezért megállapíthatjuk, hogy Semjén egyháza, amiről ő beszél, nem azonos Jézus Krisztus egyházával. Semjén egyházának is van láthatatlan feje, de az nem emberbarát. Ha nem emberbarát, akkor Semjén istene embergyűlölő. Kiről mondja a Biblia azt, hogy embergyilkos? Az ördögre, a Sátánra. „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja” – ezt mondta Jézus a Semjén-féle farizeusoknak az ördögről. Az ördög az, aki nem emberbarát, ezen kívül a hazugság atyja. A Biblia szerint az ördög tolvaj is, aki azért jött, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Olyan, mint a NER.

Mindenki olyan, amilyen az istene. Semjén istene hazug, tolvaj és embergyűlölő. Ez pedig nem más, mint a Sátán. Semjén és Orbán a Sátán szolgái, az ördög az ő istenük, természetük az ördög természete. Így már minden érthető, minden a helyén van. Ennek csupán egyetlen kellemetlen következménye van: ha ők Magyarországot az ő istenükkel azonosítják, akkor Magyarországot az örtdöggel azonosítják, s ezzel a Sátán uralma alá helyezik. A magyar emberek pedig az ördög igája alatt nyögnek, miközben azért szavaznak Orbánra, mert azt hiszik, hogy a kereszténységet védi. Micsoda keserves lesz az ébredés.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések