2024, március28, csütörtök

Tag: fasizmus

Egy transznemű nő addig is nőként dolgozott, amíg nem volt lehetősége nemváltásra

Egy transznemű nő ugyanis nem 39 év munkaviszony után érzi magát először nőnek, hanem a negyven év alatt mindvégig nőnek érezte magát, csak a Semjénhez és Gulyáshoz hasonló érzéketlen mocsok emberek nem tették lehetővé számukra, hogy önmagukkal azonosak lehessenek, vagyis nőként élhessenek. Ehhez pedig megváltoztassák a biológiai nemüket, a jogállásukat, a nevüket és a személyi igazolványukat is. Ezért a két kiválóság a józan ész nevében az eddigi jogsértő és törvénytelen állapotra hivatkozik, amely önmagában is egy "39 éven" át tartó sérelem és jogsértés volt.

A ferencvárosi pad tükrözi Magyarország állapotát

Egy normális országban megférnek egymás mellett a különböző világnézetű emberek, azok szervezetei, jelképei és rendezvényei is. Senki nem akarja ráerőltetni a saját nézeteit, életfelfogását...

Nem a pénz a baj, hanem az, ha Karácsony Gergely nem mond igazat

De egy ellenzéki politikus ezt nem teheti meg. Ellenzéki politikus nem lehet olyan, mint a fasiszta Fidesz, mert akkor arra kényszerítené a támogatóit, hogy meghasonuljanak, és olyanná váljanak, mint Orbán és a Fidesz. Ez viszont rosszabb, mintha valakit 24 órán át kibeleznének. Olyannak lenni, mint egy fideszes, az rosszabb, mint a pokol, az egyet jelent az emberség elvesztésével. Ezért egy igazi ellenzéki demokratát nem lehet rávenni olyan kompromisszumokra, amelyek a Fideszre és Orbánra emlékeztetnek. Orbán ezt szeretné leginkább, hogy mindenki az ő szintjére süllyedjen.

Kell-e még egy diktatúra az Európai Unióba?

Olaf Scholz német kancellár már el is utasította azt, hogy az Erdogan vezette Törökország az EU tagja lehessen a svéd NATO-csatlakozás támogatásáért cserébe. Azt...

Semmivel nem lehet jobban felkelteni az érdeklődést a homoszexualitás iránt, mint tiltással

Ugyanakkor a Bibliára és a kereszténységre hivatkozni a legnagyobb istenkáromlás. Nem mentség, hogy valaki nem ismeri a Bibliát, vagy ismeri, de rosszul, és egy gyűlölködő vallásos hülye, mert a Biblia világossá teszi, hogy minden, ami tiltás, az nem a kívánt hatást váltja ki, hanem az ellenkezőjét. A törvény haragot nemz. A bűn ereje a törvényben (a tiltásban) van. A kegyelem és a jóság az, ami felszabadít a bűn és a törvény uralma alól. Aki ezt nem tudja, az nem ismer és nem tud semmit se a megváltásról, se a Bibliáról, se a kereszténységről.

Nemváltásra ösztönző döntést hozott a veszprémi bíróság

Veszélyben a magyar óvodások, a Veszprémi Törvényszék ítélete szerint transz nőknek is jár a „Nők 40” elnevezésű kedvezményes nyugdíjazási lehetőség. Fennáll a veszélye, hogy...

A Fradi megtalálta a közös nevezőt a Nemzeti Színházzal

Teátrális jelenetek közepette stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Ferencvárosi Torna Club (FTC) és a Nemzeti Színház. A hír hallatán mindenki a homlokára csapott, hogy...

Orbán csak egy ideig tudja szabotálni a svéd NATO-csatlakozást, de Magyarország issza meg a levét

A törököknek a saját szempontjaik szerint valóban vannak sérelmeik, mert Erdogan diktatúrája és a svéd demokrácia különböző módon viszonyul a kurdokhoz és más kisebbségekhez. De Orbán semmi kifogást nem tud felmutatni, ezt az egyetlen hazugságot leszámítva a sértettségről, ezért a svéd NATO-csatlakozás blokkolása jogosan vált ki felháborodást az egész világon. Putyinnak sem tud eleget tenni, mert a svédek és a törökök a végén meg fognak egyezni, mert egy létező és konkrét panaszt orvosolni lehet, s ekkor Orbánnak muszáj lesz megszavaztatni, mert elharapják a torkát. Ezért az egésznek semmi értelme nincs, csak károkat okoz.

Katonai kiképzés váltja fel az oktatást, a gyerekeket katonának készítik fel

Már többször megírtuk, hogy ami az oktatásban zajlik, az szándékos rombolás. El akarják kergetni a jó tanárokat, hogy a NER szükségleteire képezzenek gyerekeket. Nem...

Nem a tanárokat kell kirúgni, hanem Orbánt

Ez már régen nem a tanárokról szól. Egyenként szalámizza le az ország különféle rétegeit. Most a tanároknak mondja, de értsen belőle mindenki. Mindenki így jár, aki nem engedelmeskedik. Ne számítson senki semmi jóra. Ma ők, holnap te, miközben a helyes névmás a "mi". A tanárok megalázása és eltaposása mindenkit érint. Ez nemcsak az ő ügyük. Ez mindenkiről szól. Még a fideszes szavazókról is. Nem Brüsszel, nem Soros, nem az EU, nem a zsidók, nem Amerika, nem a migránsok, nem a háború, nem a szankciók tesznek tönkre minket, hanem Magyarország beteg diktátora.

Kövér szerint a következő ezer évben sem lehet a magyarságot elpusztítani, feltéve, hogy túléli őket

Magyarországot kikapcsolták a 21. századból, Európából és a nyugati fejlett világból. Szellemileg visszavitték a középkorba és Ázsiába. Nem a mai fejlett Ázsiába, hanem a középkoriba. Az ország Ázsiának is csak a szemétlerakó telepe lesz. Kövér és az Orbán-banda kiszívják belőle az életerőt, megsemmisítik a megmaradás feltételét, a szabadságot, s ami ennél is rosszabb, a szabadság utáni vágyat. Elpusztítanak belőle mindent, ami egy nemzetet éltet és megtart, elbutítják a népet. Kirekesztő, gyűlölködő, bezárkózó társadalmat hoztak létre, amelyek sorsa a pusztulás.

Orbán orosz mintára építi ki a magyar államot

Ezért Magyarország nagyon gyenge ország, a titkosszolgálat, a rendőrség, a rendvédelem és a hadsereg pedig nem teszi erőssé. Ezek külsőségek, de az ország belül gyenge. S ha életében először most Orbánnak igaza lenne, hogy a gyenge országok elvesznek, akkor a magyarok készüljenek fel, mert ők biztosan elvesznek. Ennél gyengébb ország nincs, amelynek javait és életerejét élősködők szívják, nincs civil élet és szabadság, nincsenek emberi jogok, nincs jogállam és demokrácia, az ország egy kövér disznó fasiszta vezér kezében van, aki módszeresen kirabolja.

Kövér úgy védi a kereszténységet, mint a munkásőrség a proletárdiktatúrát

Nagyon kedves Kövér elvtárs figyelmessége, hogy megtartaná azt, ami nem az övé, és amihez semmi köze nincs, és amire sem ő, sem más ember nem képes, Isten pedig nem szorul rá, de nem erről szól a kereszténység, amiből ő legfeljebb a templom épületét látja, melyről megvan írva, hogy Isten nem lakik kézzel csinált templomokban. Ez az információ meglehetősen zavarba hozná házelnök elvtársat, ha tudna róla, hogy Isten azoknak az embereknek a szívében lakik, akik befogadják őt, és az ő Igéjét. Az Ige tartja meg a keresztényeket Kövér elvtárs, nem a párt.

Bartus László: Orbán, hol a pénz?

Azt kérdezi Orbán, hol a pénz? Hol van az Ukrajnának adott pénz? Mert ő kényes arra, hogy mindenki elszámoljon azzal, hova került az EU-tól kapott pénz. Mi segítünk Orbánnak. Biztos, hogy nem stadionokat építettek belőle. Nem lett belőle Zelenszkij falujában kisvasút, mesterséges sziget, csónakázó tó, hattyúhíd és korcsolyapálya. Nem vett belőle Zelenszkij gázszerelő strómanja és a veje egy 18 lyukú golfpályát, közvetlenül a hercegi kastélya mellett, amit valamelyik ukrán főnemes uradalmából építettek át.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFasizmus