2024, március1, péntek
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekOrbán és Trump a III. világháborút készíti elő

Orbán és Trump a III. világháborút készíti elő

-

Még ki sem hűlt az ukrajnai Ungváron a két külügyminiszter széke, Orbán máris Ukrajna ellen uszított a Le Point című francia lapnak. Orbán ezúttal is azt állította, hogy „az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldása, tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, a többi tagállam javaslata azonban a katonai megoldás irányába mutat, és azt javasolják, az EU négy év alatt adjon 50 milliárd eurót Ukrajnának”.

Ebben a mondatban minden hazugság benne van. Nem ukrajnai háborúról van szó, hanem Putyin által indított orosz terrorista rablóháborúról egy független és szuverén ország ellen, amely támadás a kezdete a demokratikus világ elleni komplex háborúnak. Ukrajnának joga és kötelessége megvédenie saját földjét és határait. Katonai erővel foglalták el és tartják megszállva, ezért ennek a jogának katonai erővel kell érvényt szereznie. A hazáját minden országnak joga van megvédeni. De ennél is nagyobb a tét: Ukrajna a szabad világot védi.

Az oroszok által indított háborúnak csak akkor nincs katonai megoldása, ha Ukrajna nem kap segítséget az orosz túlerővel szemben. Orbán pedig éppen ezt akadályozza az uniós támogatás megvétózásával. Amerikában ugyanezt csinálja Putyin másik bábja, Trump, aki kisajátította és kezében tartja a republikánus pártot. Ha nincs katonai megoldás, akkor az azért van, mert Orbán és Trump akadályozza. Ehhez képest az ukránok nagyon türelmesek.

A békéről szóló hazug szólamok Ukrajna kapitulációjáról, fegyverletételéről, önfeladásáról szólnak. Orbán a tűzszünet alatt azt érti, hogy Ukrajna leteszi a fegyvert, az oroszok pedig megtarthatják a megszállt területeket és felkészülhetnek a következő támadásra, amivel teljesen elfoglalják és beolvasztják Ukrajnát. Ezután következik a többi szomszéd ország elleni agresszió és Európa megtámadása, s Orbán a semlegest játszva nyíltan mellé áll.

Putyin és Orbán reményei szerint ekkorra az amerikai elnököt Trumpnak hívják, aki átadja Európát és a világ többi részét az oroszoknak. Trump a NATO-t lebénítaná, az amerikaiak a NATO-kötelezettségüknek nem tennének eleget, s még a jobbik eset, ha Amerika nem állna nyíltan is az oroszok mellé katonailag. Európa már elkezdte az erre való felkészülést, látva Trump választási esélyeit. Ez pedig a III. világháborúhoz vezethet.

Ezért az ukrajnai katonai győzelemnek és az oroszok vereségének nincs alternatívája. Ha az ukránok veszítenek, az egész világ veszélybe kerül. Orbán pedig ezen dolgozik az uniós támogatások megvétózásával. Orbán ezzel nyíltan és egyértelműen Putyin oldalán áll és a háború résztvevője. Magyarország e tekintetben háborúban álló ország, az orosz katonai blokkhoz tartozik. Ukrajna, az Európai Unió, a NATO, a demokratikus Amerika ellen harcol.

Orbán legocsmányabb hazugsága, hogy „a béke neve: Donald Trump”, mert Trump nélkül talán a mostani háború sem lenne, mivel Trump mindent átengedett Putyinnak első elnöki ciklusában. Putyin ekkor készült fel a támadásra, és bekalkulálta Trump második ciklusát, ami a NATO lebénítását és az amerikai haderő kivonását jelenti. Trump már azzal is Putyin háborújának támogatója, hogy utasítására a republikánusok akadályozzák az Ukrajnának szánt amerikai segély megszavazását.

Trump úgy teremtene „egy nap alatt békét”, hogy Ukrajnát megfosztaná a támogatástól és rájuk kényszerítené az oroszok akaratát. Egy nap alatt akkor se lenne béke, mert Ukrajna ellenállna az utolsó leheletéig saját erőből is. Az oroszoknak pedig soha nem hódolnának be. Ez az ukrajnai „béke” viszont csak az igazi nagy háborúk kezdete lenne. Trump annyira nem „béke”, hogy még Amerikát is polgárháború fenyegeti miatta. Láttuk Trump békéjét, amikor a trumpista neonáci csőcselék és társaik megrohamozták a Capitoliumot.

A civilizáció elleni barbár támadás ez, amelynek szerves résztvevő Orbán. Magyarországnak súlyos felelőssége van abban, hogy bedől a propagandának, és ezt engedi. Ezért nagy árat kell még fizetnie. Ez már nem a magyar belpolitikáról szól csupán, hanem az egész világról. A demokratikus országoknak fel kell ismerniük, hogy Orbán Putyin oldalán már benne van a háborúban, az ellenség oldalán harcoló fél. Vele szemben is úgy kell fellépni, mint Putyinnal szemben.

Nagyon poziítv lépés, hogy végre valaki elkészítette a fasiszta Magyarország elleni fellépés gazdasági szankciós tervét. S ez még csak azt tartalmazza, ha az EU nem adja oda a saját pénzét az ellenség finanszírozására. Meg kell változtatni az Orbánnal kapcsolatos beszédet, ő nem az EU szuverén tagja, akinek más a véleménye, hanem a háborús ellenség ügynöke. Védekezni kell vele szemben, méghozzá keményen. Ugyanúgy, mint Putyin ellen.

Különben hármasban kirobbantják a III. világháborút, hogy a keresztényfasiszta oroszok új világrendje jöjjön létre, amelyben Trump, Orbán és más pszichopata diktátorok uralkodnak. Ebbe az irányba halad a világ, ha nem állítják meg ezt a három sötét bűnözőt. Potyautasok a kínaiak, a törökök és más csodálatos türk humanisták. Plusz Európa fasisztái.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések