Tag: Fidesz

Kiderült, mit használ Kövér: pálinkát iszik borral

Eddig is gyanús volt, hogy Kövér László valamilyen anyagot használ. Az ideológiai eszmefuttatásai és a parlamentben kirótt büntetései alapján kemény drogra gyanakodtunk vagy parkettalakkra...

Ezer sebből vérző lejárató kísérlet nagy kérdőjelekkel

Nagy valószínűséggel nem a Fidesz központi propagandagépezete áll mögötte, hanem valami maszek gyártmány lehet, mert ilyen silány anyagot a Fidesz nem ad ki a kezéből, amivel csak lejáratni lehet. Ezért erősen megkérdőjelezhető az is, hogy érdemes volt-e egyáltalán nyilvánosságra hozni és népszerűsíteni. A Márki-Zay Pétert támogató lakájmédia, a 444.hu és a Telex igyekezet felfújni a luftballont, de nem nagyon sikerült. Ez az igyekezet inkább kontraproduktív. Ez olyan szennyirat, amit elolvasás nélkül kell a kukába dobni.

Újabb fideszes pedofil ügyét akarja elsimítani a fideszes ügyészség a gyermekvédelem jegyében

Az eset rávilágít egyrészt arra, hogy a Fidesz képmutató "gyermekvédelmi" kampánya hazugság és képmutatás, a gyermekekkel való visszaélés ügyét kizárólag politikai céljaikra használják fel. Másrészt feltárja az ügyészség és az igazságszolgáltatás működésének módját, hogy a fideszes elkövetőkkel szemben enyhébb a vád és enyhébbek az ítéletek, gyakorlatilag kimossák őket. Továbbá az ügy alátámasztja azt a közismert tényt is, hogy a pedofília és a gyermekmolesztálás, gyermekbántalmazás elkövetői elsősorban családtagok, családi ismerősök és rokonok, nem a melegek.

Várkonyi Andrea máris 750 milliós kölcsönt adott valakinek, csak nem Kaya Ibrahimnak?

Ha nem tudnánk, hogy Mészáros Lőrincnek 750 millió forint csak zsebpénz, és Orbán Viktor meglehetősen hosszú pórázon tartja a strómanját, azt hihetnénk, hogy Josip...

Karácsony Gergely bukása: visszalép Márki-Zay Péter javára

Az ellenzéki előválasztás legnagyobb bukását Karácsony Gergely produkálta, aki a legkedvezőbb pozícióból indulva képtelen volt megnyerni az első fordulót, és megbízható források szerint holnap...

Márki-Zay Péter azt állítja, hogy a Fidesz hívekkel semmi baj nincs, csak Orbánnal

Ezért alapvetően téves és hibás Márki-Zay Péter stratégiája, aki azt a látsztatot próbálja kelteni, hogy az Orbán-féle jobboldalisággal semmi baj nincs, a híveinek nem kell semmiben megváltozni, csak Orbán Viktor önkényeskedésétől és korrupciójától kell megtisztítani. Ezért a fideszes szavazók nyugodtan át is szavazhatnak Márki-Zay Péterre, mert az Orbán és a korrupció nélküli "Fidesz" koncepciója számukra elfogadható, ha kiábrándultak Orbán "túlkapásaitól". De ez hazugság, amely meghagyja a fasizmus gyökerét, amiből újra ugyanaz a fa nő ki.

A Fidesz nem ítélte el a családon belüli erőszakot, nehogy a női jogokhoz vezessen, ha nem verhetik a férfiak a nőket

Mindent elmond a Fidesz "családvédelméről", hogy az Európai parlamentben nagy többséggel elfogadott, a családon belüli erőszak áldozatainak védelméről szóló állásfoglalást nem szavazta meg. A...

Nagy hibát követ el az ellenzék, ha nem hosszabbítják meg az előválasztást

Az ellentmondásos helyzet ellenére az előválasztás sok emberhez eljutott és egy időre képes volt "tematizálni" (Török Gábor hátborzongató kifejezésével élve) a közbeszédet, s egyáltalán nem biztos az sem, hogy mindenki bekapcsolódott már és leadta a szavazatát azok közül, akik szeretnék. Ezért könnyen lehet, hogy nagy hibát követ el az ellenzék, ha nem hosszabbítja meg az előválasztást, és azzal megakadályozza, hogy a lassan ébredők leadják a voksukat, másrészt lezárják az akció pozitív hatásait, amit meg lehetne még nyújtani.

A Gyurcsány-film bukására számítanak a mozik

Kevés butább, primitívebb és hazugabb propagandafilm készült, mint a Gyurcsány-film, ami a mozik előzetes várakozása szerint hatalmas bukásra számíthat. Magyarországon a filmterjesztés üzlet, a...

Nagyon durva fideszes stílus, ahogy a DK próbálja lejáratni Karácsony Gergelyt

Meglehetősen ízléstelen, ahogyan a Demokratikus Koalíció próbál Karácsony Gergely ellen kampányolni. Az egyértelműen látható, hogy a DK igyekszik Karácsony Gergelyt, akit Dobrev Klára legnagyobb...

Kábítószerrel lebukott egy fideszes, jön a kábítószerellenes törvény az ellenzék ellen

Vajon Orbán rendőrsége kinyomozza-e, hogy milyen körben terjesztette az emberük a marihuánát a párton belül és kívül? Vajon jutott-e belőle Pestre is? Vajon a hódmezővásárhelyi ültetvény látta el marihuánával a Fidesz vezérkarát, más vezetőit is, vagy csak a hódmezővásárhelyi gyerekeket és fiatalokat etette a Fidesz kábítószerrel? Vajon kiderül-e erről bármi, mielőtt még a fogyasztókkal szemben elkezdenék szigorítani a drogtörvényt, hogy célba vegyék az emberi jogvédőket és az ellenzéket, mint "drogdílereket". Mikor azonosítják majd az áldozatokat védőket a drogdílerekkel?

Markó Beáta: Előre a fasizmus útján!

A rosszalvó, nemzeti fővadász ezúttal elaludhatott és elfelejtett benyújtani egy másik módosító indítványt a fenti törvény megszavazása előtt, így még mindig érvényes a Btk. 332. § a Közösség elleni uszításról, annak is a c. pontja, mely szerint, „…aki nagy nyilvánosság előtt (…) a lakosság egyes csoportjai, (…) ellen - különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel - erőszakra vagy gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

A magyar QAnon: a pedofíliát összemossák a homoszexuálisokkal, hogy a melegjogokat védő ellenzéket is velük azonosítsák

A képlet világos: a harc a gyermekekért zajlik, egyik oldalon áll Orbán, aki megmenti a gyerekeket, a másik odalon az ellenzéke, akik a pedofíliát és a pedofilokat (értsd: a melegeket) védik. Nem nehéz választani. Szavazz Orbánra, a gyermekek keresztény védelmezőjére. Ez a választás (egyik) tétje. Goebbels elégedett lenne.

Az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ mutatja a magyar fejlődés irányát

A Fidesz a 33. születésnapjára eljutott a Tanú című film szintjére. Valósággá lett az, ami Bacsó Péter képzeletében fogant a diktatúrák természetéről. Igaz, hogy...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFidesz