Az kiderült az ellenzéki előválasztás eredményhirdetése után, hogy a Fidesz propagandagyárának nincsenek Márki-Zay Pétert kompromittáló anyagai, mert az egyetlen támadási felület, amit nem tudnak elengedni, hogy Gyurcsány Ferenccel egy ellenzéki összefogásba tartozik. Hogy ez kínos neki, azt ő maga erősítette meg azzal a kampányával, amelyet Orbántól vett át, és amelyben azzal az állítással erősítette pozícióit, hogy Gyurcsányt a balliberális oldalon is démonizálta. Ezen kívül csak azzal tudták támadni, hogy „nem jobboldali”.
Ez sem igaz, amit bizonyít a második fordulós kampánya, mert ilyen megosztó, uszító és gyűlöletkeltő kampányt csak jobboldaliak folytatnak. Az egész világon ezt vette át Arthur Finkelsteintől a jobboldal, méghozzá komoly közvéleménykutatásokra támaszkodva, amelyekben azt mérik fel, mitől fél legjobban a befolyásolni szándékozott tömeg. Márki-Zay Péter esetében azt kellett feltárni, mi az, amitől legjobban fél az ellenzéki szavazótábor. Ez pedig az, hogy valami útjában áll Orbán leváltásának.
Márki-Zay Péternek pedig az ellenfelét kellett beállítania úgy, mint aki Orbán leváltásának útjában áll. Ez a tipikus jobboldali stratégia. Ehhez pedig készen állt Orbán gyurcsányozós kampánya, amit csak be kellett vinni az ellenzékbe. Ha Márki-Zay az egész ellenzéki összefogásból ki akarná dobatni Gyurcsányt (feltéve, hogy a szavazói nem tartanának vele), akkor azt kellene mondania, hogy az egész ellenzéki összefogás győzelmét és Orbán leváltását veszélyezteti, ha a DK az ellenzéki összefogás tagja.
A DK csak addig maradhat, amíg Márki-Zay nem hiszi, hogy a tagjai nem őrá szavaznak, ha Gyurcsány pártját kirúgja. Ezt a hívei már megfogalmazzák. Miért létezik Gyurvcsány, miért létezik a DK. Ez nem demokratikus szemlélet.
Márpedig Márki-Zay Péter érdeke a DK, mint baloldali rivális, megsemmisítése és/vagy ellehetetlenítése. Ezzel tudja a jobboldali státuszát erősíteni. Ehhez pedig a gyurcsányellenes érezelmeket és félelmeket kell erősítenie, amihez Gyurcsány személyének démonizálására van szüksége. Ezzel nyilván tisztában van a DK, amely éppen ezért szintén ellenfélként tekint Márki-Zay-ra, csakhogy az ellenzék győzelmét jobban akarja, mint a Márki-Zay elleni háború megvívását, és a balliberális oldal profiltisztítását. A gyűlöletkampány is sok kárt okozott nekik.
Ezért érthető, hogy átadták Márki-Zay Péternek egy fideszes önkormányzati képviselőtől kapott lejárató anyagot, amely róla szólt. Ezzel próbálják pacifikálni a helyzetet, és kifogni a szelet Márki-Zay vitorlájából, ami erősíti az ellenzéki egységet. Márki-Zay a hozzá való viszony alapján ítél élőket és holtakat, ezért átmenetileg még a tiszták közé is bekerülhetnek, ha őt segítik. Maga az anyag viszont értéktelen, silány, semmit nem tartalmazó szemét, aminek kukában a helye. Ezzel csak akkor érdemes foglalkozni, ha van bármi, amit tételesen cáfolni kell. Nem úgy tűnik.
Nagy valószínűséggel nem a Fidesz központi propagandagépezete áll mögötte, hanem valami maszek gyártmány lehet, mert ilyen silány anyagot a Fidesz nem ad ki a kezéből, amivel csak lejáratni lehet. Ezért erősen megkérdőjelezhető az is, hogy érdemes volt-e egyáltalán nyilvánosságra hozni és népszerűsíteni. A Márki-Zay Pétert támogató lakájmédia, a 444.hu és a Telex igyekezet felfújni a luftballont, de nem nagyon sikerült. Ez az igyekezet inkább kontraproduktív. Ez olyan szennyirat, amit elolvasás nélkül kell a kukába dobni. Ennek alapján nem kell hőssé válni.
Erős kételyeket ébreszt az is, hogy az anyag felhasználása mögött meghúzódó propagandaszándék mennyire fér egy demokratikus ellenzék eszköztárába. Ezen látszik, hogy nem a Fidesz csinálta, nem profi munka, megpróbálni rátolni a Fideszre, nem jó ízlésre vall. Ezúttal is az a kérdés merül fel, amit a jobboldaliságát a vallásosságával igazoló Márki-Zay Péternek illenék tudni, hogy nem lehet Belzebub által kiűzni az ördögöt, nem lehet ugyanazokkal az eszközökkel élni, és valami mást létrehozni.
Mi ezért nem hiszünk abban sem, hogy Orbán fasistza rendszerét egy jobboldalinak kell leváltania, aki csak a korrupció miatt fordult a Fidesz ellen. A korrupció csak következmény, a rendszernek az igazi gyökere az a magyar szélsőjobboldali keresztény-nemzeti ideológia, amit még nem hallottunk megtagadni az ellenzéki miniszterelnök-jelölttől. Például azt, hogy a vallásnak semmi köze az Alkotmányhoz, a jogállamhoz, az államhoz és a politikai rendszerhez, hanem kizárólag a civil élet része és magánügy.















