2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírNagyon durva fideszes stílus, ahogy a DK próbálja lejáratni Karácsony Gergelyt

Nagyon durva fideszes stílus, ahogy a DK próbálja lejáratni Karácsony Gergelyt

-

Meglehetősen ízléstelen, ahogyan a Demokratikus Koalíció próbál Karácsony Gergely ellen kampányolni. Az egyértelműen látható, hogy a DK igyekszik Karácsony Gergelyt, akit Dobrev Klára legnagyobb ellenfelének tartanak (hiszen fővárosi főpolgármesterként elég erős támogatást élvez), mint ahogy az is érzékelhető, hogy Dobrev Klára mennyire nyerni akar, milyen görcsösen próbálja megnyerni az ellenzéki miniszterelnök-jelölti választást. Karácsony Gergely ehhez képest sokkal lazább, és nem tűnik túlságosan hataloméhesnek, enyhén szólva.

Talán még az is jobb lett volna, ha a Demokratikus Koalíció eismeri, hogy munkatársai túllőttek célon, és bocsánatot kér az Europálya című Facebookon oldalon terjesztett Századvég-felmérésért, amelyben azt igyekeztek a fideszes propagandagyár részeként (hacsak nem irányítójaként) működő Századvég közlése alapján, hogy Karácsony Gergelynek nincs esélye Orbán Viktor ellen. Ennek üzenete nyilvánvalóan az, hogy nem érdemes Karácsonyra szavazni, mert Dobrev Klárának van esélye erre.

Mivel nyilvánvaló hazugság, amit a DK erre mondott, miszerint nincs közük ehhez a Facebook oldalhoz, érdemes a nyilatkozatukat teljes egészében közölni. Az ugyanis egyértelmű, hogy ez nem egy DK-szimpatizáns magánember vagy csoport oldala, mert ilyen profi megjelenést magánemberek nem produkálnak, és pénzük sincs arra, hogy fizetett hirdetésként jelenítsék meg a Dobrev Klárát népszerűsítő posztjaikat. A 444.hu megtalálta azt is, hogy a Facebook oldal eredeti website-ja egyértelműen a DK-hoz kapcsolódik.

A DK az incidensről ezt írta: „“A Demokratikus Koalíciónak semmi köze nincs az Önök által hivatkozott Facebook-oldalhoz, az azon lévő tartalmakhoz és az azon futó hirdetésekhez. Minden ezzel ellentétes állítás valótlan. Megértjük, hogy az előválasztás hevében ellenzéki politikustársaink ilyen állításokat tesznek, de ettől azok még nem válnak valósággá. A DK tisztességes versenyben kíván győzni, ilyen eszközöket nem használtunk és nem is fogunk. Mivel az ellenzéki pártok, politikusok összeugrasztása csak a Fidesznek áll érdekében, ezért talán érdemes a Fidesz házatáján keresni az igazságot.”

Ha valaki megnézi az Europálya Facebook oldalt, azonnal láthatja, hogy ezt nem a Fidesz csinálja, nem a Fidesz kampányol ilyen professzionálisan és elementáris erővel Dobrev Klára mellett. Ezért ez az utolsó mondat még inkább hiteltelenné teszi a DK védekezését, és egyértelművé teszi, hogy hauzdnak. Ami, ha így van, azért döbbenetes, mert ez tényleg fideszes tempó és orbánista stílus, az is jobb lenne ennél, ha közölnék, hogy valaki a DK stábjában megengedhetetlen eszközt használt, ez nem a DK akarata, és az illetőt kirúgták vagy fegyelmezték.

Az is megdöbbentő, hogy valaki az ellenzéki oldalon képes az orbáni proapagandát ellenzéki ellenfelével szemben felhasználni, de az még inkább, ha ezek után még hazudnak is. Az pedig cinizmus a javából, hogy a saját oldalukat, amiről ordít, hogy professzionális DK-oldal, a Fidesznek tulajdonítanak. Normális ember ezt nem hiszi el. Ha valóban a DK-n kívüli személy(ek) kampányolnak ilyen szenvedélyesen Dobrev Klára mellett, akkor nyilvánosan fel kellett volna szólítani ő(ke)t, hogy ezt így hagyják abba, és oda kellett volna állniuk Karácsony Gergely mellé, elítélve ezt.

Ezzel szemben „ellenzéki politikustársaikat” ítélik el, hogy az „előválasztás hevében” nekik tulajdonítanak egy olyan oldalt, amely – még egyszer mondjuk – abszolút professzionálisan kampányol mellettük. Azt már korábban is észrevettük, hogy a DK-s sajtó minden olyan cikket szívesen felhasznál, amelyben Karácsony Gergelyt bírálják (az AN egyes cikkeit is), ami szintén súrolja azokat a határokat, amelyeket a „tisztességes verseny” jelent. De ezek a módszerek rendkívül megdöbbentőek és kiábrándítóak.

Mi ugyan egyáltalán nem értünk egyet az ellenzék hazugságaival, hogy azt a látszatot keltik, hogy Orbánt demokratikusan le lehet váltani, ahogy azzal sem, hogy négyévente egy csaló választáson legitimálják a diktatúrát, ezért nem is nagyon érdekel bennünket, hogy kivel szemben fog Orbán újabb kétharmados győzelmet aratni, de ezt a stílust és módszert, hangvételt taszítónak találjuk, és sokkal szimpatikusabb számunkra az a józan, szelíd, mégis határozott megnyilatkozás, amelyben Karácsony Gergely felhívja a figyelmet a korrekt kampányra.

https://www.instagram.com/tv/CTeOhJFIyfO/







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések