Tag: háború

Az amerikai és az uniós ultimátum miatt volt Orbán beszéde visszafogott

Az amerikai és európai közös ultimátumhoz hosszú út vezetett, de az előzmények időben egybeesnek a kormánypropaganda zászlóshajója, a Magyar Nemzet február 16-án megjelent "A gonosz birodalma", és a február 17-én közölt "A NATO az USA erőszakszervezete" című cikkeivel. Ezek hidegháborús hangvétele nyílt hadüzenet volt Amerikának, a NATO-nak és az Európai Uniónak. A cikkek tartalma és nyelvezete a Kreml, Peking és az észak-koreai rezsim stílusára emlékeztet. A helyzetet súlyosbítja, hogy a cikkek nyilván megrendelésre készültek Orbán évértékelője előtt.

Orbán boldog volt, hogy szóba álltak vele, de csak figyelmeztetni hívták Párizsba

Mindez egyértelmű jelzés, hogy "Brüsszel" Párizsba rendelte az "utcai harcost", hogy meghúzza a határokat és figyelmeztesse a szövetséges demokratikus Európa értékeire és érdekeire, amelynek formálisan Orbán még mindig a tagja, de nyíltan az ellensége. Orbán a találkozó előtt készült fotók tanúsága szerint boldogan rohant Párizsba, mint akit nagy megtiszteltetés ért, hogy a világban egy kultúrnemzet szalonképes elnöke is szóba áll vele, fogadja és munkavacsorára hívta őt. A végére azonban kiderült, hogy Orbánt kioktatásra, figyelmeztetni rendelték Párizsba.

Orbán megijedt a lengyel-ukrán szövetségtől, öszeomlottak a birodalmi álmai

Orbán rémálmai ezzel nem értek véget. A lengyelek igazi barátságot építettek ki az ukránokkal, s ha vége lesz a háborúnak, a lengyelek előtt megnyílik az út Kijev felé, az ukránok partnerek lesznek mindenben. Orbán nem mulasztotta el megállapítani, hogy Ukrajna 18 milliárd eurót kapott az EU-tól, ugyanennyit az amerikaiaktól, és sötét szemei előtt megjelentek az uniós felzárkózási pénzek és további támogatások, amelyeket nem ő kap meg, hanem az ukránok, s közvetve velük együtt a lengyelek. Orbán kimarad mindenből. Kigolyózta magát és Magyarországot mindenből.

Novák férjének katonai esküje háborús propaganda

Letette az önkéntes katonai esküt Veres István, "Novák Katalin köztársasági elnök férje". Szentendrén a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján tartották az Egységes Alapkiképzési Programban résztvevők...

Ha Orbán békét akar, nem kell mást tennie, csak szólni Putyinnak, hogy takarodjon haza

Ha Orbán tényleg békét akar, akkor nagyon egyszerű dolga van, miután csókos puszipajtás viszonyban van Putyinnal. Szólítsa fel Putyint, hogy fejezze be a gyilkolást, vessen véget a háborúnak, amit ő maga indított, és takarodjon haza Ukrajnából. Azonnal béke lesz, mert az ukránok és a "Nyugat" nem fog utána menni Oroszországba harcolni. Ez a béke egyetlen útja, hogy a támadó fél, aki a mai napig harcol és nem hajlandó abbahagyni, kivonul az általa megszállt területekről, és elhagyja az idegen országot, ahova betört, ahol népirtást folytat és amit lerombolt.

Orbán a vesztes oldalra állt, a Nyugat ellen harcol, Magyarország megy a levesbe

Harcolni akar az Európai Unió, Amerika és a NATO ellen, akiktől Magyarország szabadsága, függetlensége és jóléte függ. Hol van a határ, ameddig elmehet, amikor Ady és Bartók országa azt mondja, hogy tegyenek kényszerzubbonyt erre az elmebeteg kötözni való bolondra? Tényleg az oroszokkal együtt akar vereséget szenvedni és viselni az oroszok gyilkos háborújának következményeit? Tényleg a civilizált Nyugat ellen akar harcolni barbár gyilkosok oldalán, és ebbe akarja belevinni az országot?

Novák Bidennek és a NATO kelet-európai országainak is az oroszpárti „béke” dumát adta elő

A Bukaresti Kilencek varsói csúcstalálkozóján Novák elmondta, amit Orbán a szájába adott, tökéletes bizonyságát adva annak, hogy nem szuverén személyiség, hanem Orbán bábja és...

Biden hősies kijevi látogatása eldöntötte a háború sorsát

Biden látogatása üzenet az Európai Uniónak is, hogy legyenek bátrabbak, határozottabbak, ebből a háborúból csak egy kivezető út van, az ukrán győzelem. Ehhez pedig késlekedés, hezitálás nélkül meg kell adni minden pénzügyi és katonai támogatást. A keresztényfasiszta terrorizmust meg kell állítani és vissza kell szorítani saját határai mögé. Az oroszok csak óriási emberáldozatok árán tudnak tenni bármit, ezért itt az ideje, hogy az ukránok megkapjanak minden modern technikát, minden szükséges fegyvert, hogy felszabadítsák saját országukat, a Krímet is beleértve.

Putyin a Nyugat ellen indított háborút, ezért a Nyugatnak mindent meg kell tennie, hogy az ukránok győzzenek

A béke akkor jön el, ha a Nyugat még több, még jobb fegyvert és még több pénzt ad Ukrajnának, hogy azok minél előbb legyőzzék az oroszokat, visszafoglalják saját területeiket és visszaszorítsák az oroszokat saját határaik mögé. Mert amíg ez nem történik meg, addig Putyin harcolni fog, és ha sikerrel járna Ukrajna elfoglalásával, az nem a békét, hanem a Nyugat elleni háborút indítaná el. Az orosz illiberális keresztényfasiszta diktatúra megmutatta az igazi arcát. Csak az engedjen nekik, aki olyan világot akar, ahol az emberi élet értéke nulla, s ahol bárki bármikor kiröpülhet az ablakon.

Orbán nyíltan a Nyugat ellen fordult és az oroszok mellé állt

Amit Orbán csinál, az nem Magyarország érdeke. Ez kizárólag az ő érdeke, aki személyes bosszúból elfoglalt, megszállt, kisajátított és fogságban tart egy országot, amit saját hasznára működtet és a tulajdonának tekint. Súlyosan beteg ember, mint az összes zsarnok, fasiszta diktátor. Magyarországot szembefordítja a demokratikus és szabad Nyugattal, kivezeti a nyugati jogállami demokráciák közösségéből, ahova mindig is tartozni akart, s keleti posztkommunista diktatúrák, primitív önkényuralmi rendszerek mellé állítja, s elpusztítja a szabadsággal együtt a nyugati kulturális értékeket.

Lukasenka alig várja, hogy egy ukránnak öltözött orosz katona átlépje a határt, hogy beléphessen a háborúba

Csak Putyinon múlik, mikor lép be Belarusz a háborúba. Lukasenka belarusz diktátor nem először jelentette ki, mielőtt Moszkvába utazott, hogy abban az esetben, ha...

Ukrajnába nem engednek át emberi élet kioltására alkalmas fegyvereket, de fegyvereket készülnek gyártani eladásra a békepárti keresztények

Amikor a Nyugatot arra intik, hogy ne adjon fegyvereket az ukránoknak, mert az emberek életébe kerül (s most a legfontosabb feladat az emberi életek megmentése), értelemszerűen nem is lehet más emberek életére gondolni, mint az oroszok életére. Hiszen a nyugati fegyverekkel az oroszok ellen harcolnak. E logika alapján pedig arra kell gondolnunk, hogy ha fegyvergyárak épülnek és harcirepülőgépeket gyártanak Magyarországon, azokat még véletlenül sem az ukránok, legfeljebb az oroszok megsegítésére készítik. Háborúban mit érdemes gyártani, Móricka? Békepárti fegyvert.

Az MTI szerint Novák Katalin tájékoztatja majd Joe Bident az ukrajnai háborúról

Megtudtuk viszont, hogy a közép-ázsiai országgal közösen harcol majd a NER a terrorizmus és az illegális migráció ellen, vélhetően ugyanazok az illegális bevándorlók ostromolják a két ország határát. Az MTI tudósításának legjobb része mégis ahhoz kapcsolódott, amikor a kirgiz elnökkel tartott sajtótájékoztatón Novákot a Bukaresti Kilencek közelgő varsói találkozójáról kérdezték. Nem tudjuk, mi hangzott el, de az MTI tudósítása szerint Novák azt mondta, "Joe Biden amerikai elnököt is tájékoztatja majd az ukrajnai háborúról és a békekötés mielőbbi szükségességéről".

Szijjártó Belaruszba tett látogatása az orosz háború támogatása

Ez a látogatás két nyugatellenes, oroszpárti, fasiszta diktatúra diplomáciai találkozója, amelynek célja, hogy megerősítse az oroszok melletti kiállást, az orosz háború támogatását és a Nyugat elleni közös harcot, szövetséget. Magyarországot, mint az Európai Unió és a NATO árulóját, mint egy ellenséges országot, amely a Nyugat ellen harcoló oroszokat támogatja, fel kell szólítani arra, hogy a kétkulacsos, kétszínű politikáját fejezze be, és deklarálja, tegye egyértelművé, hogy melyik oldalon áll.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékHáború