2024, december22, vasárnap

Tag: III/III

Kúria végső döntés: Németh Sándornak bocsánatot kell kérnie Bartus Lászlótól a hamis ügynökvád miatt

Németh Sándor úgy érvelt, hogy a bocsánatkérés akkor ér valamit, ha az elkövető bánja, amit tett. De ő nem bánja, ezért ő nem akar bocsánatot kérni, az pedig így semmit nem ér. A sértett fél ezzel szemben úgy érvelt, hogy nem érdekli, Németh Sándor mit bánt meg, s mit nem. Akkor is kérjen bocsánatot, ha keresztény lelkész létére nem bánt meg semmit, annak ellenére, hogy súlyos lelki károkat okozott, s megpróbálta tönkretenni más ember életét. Bartus László úgy fogalmazott, annak is van jelentősége, ha a bíróság kötelezi Némethet a bocsánatkérésre, akkor is, ha nem akar keresztény lelkész mivolta ellenére bocsánatot kérni. Németh Sándor jogi képviselői egy olyan ítéletre hivatkoztak, amikor valakinek nem kellett bocsánatot kérnie, mert nem ismerte el az ítélet ellenére a jogsértést és nem bánta meg, de abban az ügyben olyan ember követelt bocsánatkérést, aki nem érdemelte meg. A Kúria ezért úgy találta, hogy a hivatkozott ítélet nem lehet precedens értékű Németh Sándor hamis ügynökvádja esetében. Ezért a Jogegységi Panasz Tanácshoz fordult, hogy az foglaljon állást abban az elvi kérdésben, hogy ha valaki valóban megsérti valótlan állítással egy másik ember személyiségi jogait, annak bocsánatot kelljen kérnie, akkor is, ha nem bánta meg a tettét, mert a kötelezésnek is van elégtételt nyújtó hatása. A Jogegységi Panasz Tanácsa Németh Sándor kérelmével szemben döntött. Ennek alapján a Kúria elutasította Németh Sándor kérelmét, amely arra irányult, hogy ne kelljen bocsánatot kérnie. A Kúria helybenhagyta a másodfokú bíróság jogerős döntését, mely szerint Németh Sándor, a Hetek és Szlazsánszky Ferenc (külön-külön) magánlevélben köteles bocsánatot kérni a hamis ügynökvád miatt Bartus Lászlótól, aki nyilvánosságra hozhatja azokat. Fellebbezésnek helye nincs.

Rogán lefejezte a titkosszolgálatokat, hogy feltámaszthassák a III/III-as Csoportfőnökséget

A tartalmi változásokat már előre jelezte az is, ahogyan Varga Judit engedélyeztetésével a Pegazus kémszoftvert működtették közéleti emberekkel, a rendszerrel szemben kritikus üzletemberekkel és a rendszerre veszélyes tényfeltáró újságírókkal szemben. Mindent elmond a szándékról, hogy az önkényuralom által ellenőrzött igazságszolgáltatás "törvényesnek" találta a Pegazus működését, ami önmagában botrány, és bemutatja azt, hogy mindent "törvényessé" tudnak tenni, bármit meg tudnak indokolni. Ez azt jelenti, hogy itt a III/III-as Csoportfőnökség szerveződik újjá más néven.

25 éve lopta el a III/III-as Morvay Péter a hívők 20 millió forintját, amit a Hit Gyülekezete sem adott vissza

Szép évfordulót köszönthetünk ez év tavaszán: éppen 25 évvel ezelőtt lopta el Morvay Péter, a "Hartmann László" fedőnevű volt III/III-as ügynök, Németh Sándor, a...

Németh Sándor Amerikába szóló útlevelet és háromszobás belvárosi lakást kapott a nyolcvanas években, mint üldözött

Különös üldözésben volt része Németh Sándornak, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének, aki 1980-ban útlevelet kapott a kommunista rendszerben, hogy hosszabb időre Amerikába utazzon a...

Az ATV mikor kér bocsánatot Dobrev Klárától?

Morvay Péter "külpolitikai szakértő" a Facebook oldalán posztolta Dobrev Klára egyik hirdetését azzal a szöveggel, hogy "büszkén kiárusítaná a nemzeti szuverenitást a posztkommunista baloldal"....

Németh Sándor besúgta lelkésztársait egy III/III-as ügynöknek

Bartus László "Fesz lesz - Kézikönyv kezdő szabadulóknak" című könyvét bemutató sorozatunkban Németh Sándor állambiztonsághoz fűződő viszonyáról idézünk a könyv egyik fejezetéből. Németh Sándor...

Kúria: „Morvay Péter az utolsó aktív III/III-as ügynök”

A Kúria (Baka András tanács elnök bíró vezetésével) helyben hagyta a Győri Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely elutasította Morvay Péter, volt III/III-as ügynök Bartus László...

Nem elég az ügynökakták nyilvánossága, ki kell tiltani a közéletből a volt ügynököket

Az európai parlamenti választás miatt egy rövid időre ellenzéki többség lett a Nemzeti Választási Bizottságban, amely alapjáraton ugyanolyan Orbánnak dolgozó testület, mint Magyarországon minden,...

Bartus László: Orbán helyesli Trianont

Arthur Finkelstein nagy űrt hagyott maga után, amit nem tud az illberális világ betölteni. Sem a magyar Habony, sem az izraeli Hazony, akit Orbán...

Bartus László: Morvay nem az utolsó távozó III/III-as ügynök

Morvay "az SZDSZ fiókegyháza" korában liberális felfogás mellett fejtette ki ügynöki tevékenységét, most Orbán- és Trump-rajongóként az antiliberalizmus mellett. Amit a "tartótiszt" rendel.

Átvilágítás: út a III/III-as ügynököktől a NER-ig

Diktatúrát csak ügynökökkel lehet fenntartani és működtetni, illetve ahol ügynökök szabadon dolgozhatnak, ott diktatúra lesz.

Nyílt levél Németh Sándornak a III/III-as ügynöke ügyében

Jogos igény, hogy távolítsa el az aktív ügynöki jellegű tevékenységet végző Morvay Péter volt III/III-as ügynököt.

Egy volt III/III-as ügynök, aki példamutatóan visszavonul

El kell tiltani a KGB-s pszichológiai tesztek alapján kiválasztott volt III/III-as ügynököket minden olyan munkakörből, ahol a közgondolkodásra befolyással lehetnek.

Az ügynök mindig ügynök marad, aktívak a volt III/III-asok

Újra az érdeklődés homlokterébe került a lezáratlan ügynökkérdés, az 1990 utáni időszak legnagyobb politikai tartozása. Ügynökügyben általában a nyilvánosság igénye fogalmazódik meg, mert ez...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékIII/III