2024, október7, hétfő

Tag: korrupt

Magyar a többszörösét kereste, mint a miniszterek a NER-ben

Magyar nem volt mindig ilyen érzékeny arra, hogy ki mennyit keres a miniszterekhez és a pedagógusokhoz képest. Mint az EP-képviselők kötelező jövedelembevallásából kiderült, az elmúlt 3 évben Magyar Péter összesen 250 millió forintot keresett a NER kamu állásaiban, amelyeket a felesége miatt kapott meg. Évente ez több mint 83 millió forint, havonta pedig meghaladta a 6,9 millió forintot. Magyar azon háborog, hogy a miniszterelnök mostantól 6,5 millió forintot keres majd, ami még mindig kevesebb, mint amennyit ő átlagban az elmúlt 3 évben havi NULLA munkával keresett. Magyar egészen addig, míg nem lett az egykori ellenzéki szavazók messiása, mert ezekből a kamu állásokból kidobták, többet keresett, mint a miniszterek, pedig ő nem volt még miniszter sem, csak egy miniszter agresszív és élősködő férje. Ez egészen addig nem zavarta, amíg a válása miatt ki nem rúgták a bullshit pénzkifizető helyekről. Utána kezdte zavarni, hogy mennyit keresnek a miniszterek és a NER-csókosok, mint amilyen ő is volt. Miután a miniszter feleségétől elvált, mindenhonnan kitették, ahova csak azért tették be, mert Varga Judit férje volt. A miniszterek legalább dolgoznak valamit, Magyar viszont semmit nem dolgozott, csak követelte a milliókat.

Így beszél egy kilóra megvett ember, az ideális „nemzeti együttműködő”

Tudja, ez az ember, hogy mit beszél? Magyarországi választókerületté nyilvánítja a határon túli területeket, esetleg felosztja őket magyar választási körzetekre? A Magyarország táblát nem akarja kihelyezni a Romániához, Szlovákiához, Ukrajnához és Szerbiához tartozó területekre? Mert ez azt jelenti, hogy a magyar államhoz tartozónak nyilvánítja szomszédos országok magyar kisebbség által lakott területeit. Ha találnak elég embert a vasra, akkor az oktatás és az egészségügy fenntartása helyett vásárolt tankokkal be is vonul Orbán oldalán Nagy-Magyarország területére? Van esze?

Müller Cecília szerint szelídül a vírus, mert Orbán megmondta

A botrányos parlamenti népjóléti bizottsági meghallgatáson, ahol még kérdezni sem lehettt rendesen, normális válaszra pedig senki nem számíthatott, Müller Cecílis tisztifőorvos azt is mondta,...

Miközben Mészáros Lőrinc gazdagodik, Orbán elszegényedik

Ez aztán az önzetlen baráti szeretet, amikor egy csődbe ment gázszerelő a miniszterelnök barátjának köszönhetően már a világ egyik leggazdagabb embere, miközben a jótevője...

Csak a Felcsút miatt van TAO és mindenféle sporttámogatás

A TAO a vesztegetés és a hatalommal való visszaélés, a befolyással való üzérkedés tipikus esete és abszolút büntető jogi tényállása. Orbánnak azt kellett megoldania,...

Orbán kezdheti a nemzeti függetlenséget az uniós pénz helyett az önrész növelésével

Remek javaslatot készített a soros (kisbetűvel) finn elnökség a következő hétéves uniós támogatásokról, amelynek örvendeznie kellene Orbán úgynevezett kormányának, de nem fog: a gyarmatosító...

Orbán strómanja nevén sokkal nagyobb vagyon van, mint eddig gondolták

Az nem lehet titok senki előtt, hogy Orbán oligarchái csupán használatba és kezelésbe kapják azt a százmilliárdos, tetemes vagyont, amit Orbán a kezükre játszik....

Kiss-Rigó szegedi stadionpüspök Amerikában uszít a demokrácia ellen

Magyarországon a katolikus papok és a szentistváni államot (egyház és állam fúzióját) építő NER-politikusok úgy beszélnek, mintha a történelmi múlt meghamisítása befejezett tény lenne,...

A demokratikus jobboldal utolérte, de Netanjahu megúszhatja a börtönt

Az izraeli baloldal beleragadt a múltba, ezért nem képes a jobboldallal versenyezni, és a Likud váltópártja lenni, de Izrael demokratikus társadalma kitermelte az alternatívát...

Minden hülye hobbiját milliárdokkal támogatják

Egyes kórházak sebészetén nincs ultrahang-diagnosztikai lehetőség, a betegek kórházi ellátádáról ne is beszéljünk, de Semjén Zsolt orvvadász 7 milliárd forintot költhet el az általa...

Polt Péter a korupcióról oktat, és nem indít eljárást önmaga ellen

A korrupciós bűncselekmények, lopások felderítésének első feltétele az ügyészség megtisztítása lenne, a korrupt pártkatona legfőbb ügyészt azonnal letartóztatásba kellene helyezni, és eljárást indítani ellene.

A korrupt ellenzék támadása Gulyás Márton ellen

Eörsi olyan Mózes, aki nem azért megy a fáraóhoz, hogy engedje el a népét, hanem azért, hogy adjon ajánlést egy álláshoz.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKorrupt