2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországPolt Péter a korupcióról oktat, és nem indít eljárást önmaga ellen

Polt Péter a korupcióról oktat, és nem indít eljárást önmaga ellen

-

Polt Péter előadott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán rendezett konferencián, ahol nem az ügyészségi munka akadályoztatásának fortélyairől beszélt, amihez a legjobban ért, hanem a korrupcióról beszélt. Előadását szemléltethette volna azzal, hogy a felesége 4 millió 950 ezer forintot keres a Magyar Nemzeti bankban, ahol a közpénzek százmilliárdjai veszítik el közpénz jellegüket, és ahol Poltnak nyomoznia kellene.

Ez a színtiszta korrupció, kiegészítve azzal, hogy Polt felesége már Polt másik feleségétől való lányát is az MNB-be vitte. Poltnak elég lett volna saját családtagjainak kapcsolatait és az MNB korrupciós ügyeit bemutató ábrán szemléltetnie a legarcátlanabb korrupciót, amely még csak nem is titkolt vagy rejtett. Majd elég lett volna csak az ügyszésg határozataival kiegészítenie, hogy az ügyészség mire jutott az MNB ügyeivel, melyekben Matolcsy György a testvéreinek juttatott milliárdokat.

De Polt az államilag szervezett korrupció, lopás, vesztegetés és befolyással való üzérkedés eseteiben sem lát tennivalót, sem Orbán gázszerelő strómanja, sem a veje, sem a TAO-pénzek ügyében, amelyekről pedig a bíróság kimondta, hogy közpénzeknek minősülnek. A NER egész működése maga a korrupció, ahol még a korrupcióra szánt pénzeket is ellopják. Magyarország pedig kilépett a nemzetközi korrupcióellenes együttműködésből, és az EU által indított ügyészségből is kimaradt Magyarország.

Az MTI beszámolója szerint Polt azt mondta, ha egyik-másik bűncselekmény felbukkan a hatóságok előtt, akkor „nagyon gondosan kell vizsgálni”, hogy van-e kapcsolódásuk a többihez. Ezt a gondos vizsgálatot az ügyészség mindig el is végzi, és először megvizsgálja, hogy az adott bűncselekmény Orbánhoz, a családjához, a klientúrájához kötődik-e, mert ha igen, akkor a nyomozásokat azonnal leállítják.

Polt azt is mondta, hogy a költségvetési csalások egyre inkább nemzetközi dimenzióval is bírnak és gyakran szervezett bűnelkövetéssel párosulnak, ami a felderítést s a felelősségre vonást rendkívül megnehezíti. Ami a nemzetközi dimenziót illeti, az is fontos meglátás, mert az „Orbán-család” néven azonosítható bűnszervezet már nemzetközi dimenzióban követi el a cselekményeit, ezért fontos lenne nemzetközi szinten vizsgálódni.

A korrupciós bűncselekmények, lopások felderítésének első feltétele azonban az ügyészség megtisztítása lenne, a korrupt pártkatona legfőbb ügyészt azonnal letartóztatásba kellene helyezni, és ellene eljárást indítani. Poltnak először maga ellen kellene eljárást indítania, s ez nyithatna utat az államilag szervezett korrupciós bűncselekmények ellen. Első körben elég lenne a közbeszerzések nyerteseit az elsőtől az utolsóig becsukott szemmel őrizetbe venni és letartóztatni. Aztán elég lenne csak a Magyar Közlönyt olvasni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések