Kedves Gyurcsány Ferenc, Magyarország polgárai köszönetet mondanak Önnek és társainak a hamarosan kihirdetésre kerülő szükségállapot bevezetéséhez nyújtott hathatós támogatásukért, az Alkotmány elárulásáért. Az Orbán-rendszer legitimálása, az alaptörvényre tett esküjük és a parlamenti asszisztálásuk nélkül ez nem jöhetett volna létre. Köszönjük! Magyarország demokratikus
Orbán Viktornak sikerült hírhedtté tenni Magyarországot. Naponta a világsajtó vezető hírei között szerepel a magyarok kegyetlensége és embertelensége, ahogyan a menekültekkel bánnak. A határon hidegben alszanak a földön pici gyerekek, étlen-szomjan. Ellenük emelnek most kerítést, akiket Európa szeretne befogadni, de nem tudnak
(A fotón menekült gyerekek alszanak a földön a Keleti pályaudvaron) AN Döbbenetes felvételek készültek a röszkei menekölttáborban. Magyar rendőrök dobálják az éhes menekültek közé a élelmiszer csomagokat. A menekültek egymást löködve próbálják elkapni a csomagokat. A jelenet olyan, mint amikor disznókat etetnek,
A mandiner.hu „Orbán Viktor mellett állt ki Konrád György” címmel közölt összefoglalót Konrád György írónak a La Republica című olasz lapnak adott nyilatkozatából. Konrád György szövegében nem az a meglepő, hogy létezhet valami, amiben Orbánnal egyet lehet érteni (bár ilyet mi még nem
A misszióvezetők (nagykövetek) tanácskozásán Orbán egy jókorát cigányozott, amikor azzal példálózott, hogy Magyarországnak megvan a maga keresztje, a romák. „Nekünk is az adottságunk – függetlenül, ki mit gondol róla, szereti-e a túrós csuszát, vagy nem –, hogy együtt élünk néhány százezer romával,
Összerántották a külföldön állomásozó magyar nagyköveteket, hogy a Vezér eligazítsa őket, mint kell mondani, mit kell képviselni, amikor Magyarországot Orbán embertelensége és a menekültek elleni fellépése miatt a világ civilizált része erőteljesen kritizálja. Magyarország törvénytelen miniszterelnöke olyan beszédet mondott, amely komoly aggályokat
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség közleményében közzéteszi az egyház határozott álláspontját a hazánkon, Magyarországon keresztül a szabadabb világba menekülni próbáló muzulmán, keresztény és más vallású vagy vallástalan testvéreink megsegítésével kapcsolatban „…a szegény bujdosókat házadba bevigyed…” (Ézsaiás könyve 58,7) Magyarország rendszerváltás utáni története
Szerkesztőségi álláspont Az európai sajtó megelégelte Orbán packázását és hazugságait. Egyre élesebben követelik, hogy az EU lépjen fel „Orbán rohadt rezsimje ellen”. Ezt a hangvételt csak üdvözölni tudjuk. Orbán kezdettől fogva lábbal tapossa az európai értékeket. Európa kulturális önazonosságának védelméről beszél, holott Európa
AN (Képünkön egy menekült anya a betonon pelenkáz, előtte magyar rendőrök mennek el. Akik részvétlenül ezt elnézik, azok nem emberek. Tőlük egy korty víz sem kell egy önérzetes embernek. ) Magyar szélsőjobboldali portálok osztják meg a rendőrség egyik felvételét, amelyen a menekültek
Ha semmi más, ez a fenti kép egy vádirat Magyarországról és a rezsim embertelenségéről Félő, hogy eljön az idő, amikor majd a „Keleti pályaudvarnál történt sajnálatos eseményekről” kell beszélni. A nyugati média híradásai egyértelműen és rendkívül negatív képben mutatják be a magyar