2024, április18, csütörtök

Tag: Orbán

Miszlikbe szabdalnak mindent, ami lebuktatta a pedofiltámogatókat

Nem jelenik meg többet a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat, amíg ki nem derül, hogyan kerülhetett bele a pedofilvédelmező Kónya (K.) Endrének adott...

Újabb fideszes pártkatona lesz Novák utódja

Sulyok Tamás éppen olyan ellensúly lesz a Sándor-palotában, mint az Alkotmánybíróság élén. Ez a legfontosabb megállapítás, amit tehetünk. Az alkotmányos rendet megdöntő Orbán rendszerében tudott az Alkotmánybíróság elnöke lenni, ez mindent elmond róla. Magyarországon a miniszterelnök, a végrehajtó hatalom feje, korlátlan hatalommal bír, megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, a fékek és ellensúlyok rendszerét, kiüresített minden jogállami intézményt, ezek egyik az Alkotmánybíróság, a másik a Sándor-palota. Sulyok feladata a köztársasági elnöki székben ugyanaz lesz, mint az Alkotmánybíróság élén: falazni a rendszernek, a törvényesség látszatát adni a törvénytelenségnek, Orbán önkényuralmának demokratikus látszatot adni. Tisztességes ember ilyen feladatot nem vállal el. Sulyok Tamás elvállalja. Orbán nem vállal nagy kockázatot vele: az Alkotmánybíróság élén már bizonyította, hogy a rendszer hűséges katonája, akire lehet számítani, akiben meg lehet bízni.

Orbán Iványi Gáborból akar Navalnijt csinálni

Iványi Gábor a rendszerét kereszténynek nevező Orbán antitézise és hazugságainak élő cáfolata. Szerepét tekintve pontosan abban a helyzetben van, mint Jézus, aki a hatalmat kiszolgáló vallásos főpapok és a politikai hatalom célpontja lett a létezésével. Képviselte azt, amiről a képmutatók csak beszéltek. Ez elég, elkerülhetetlen volt, hogy eltüntessék. Jézussal ez úgy is megesett, hogy visszautastott minden politikai szerepet, mert más volt a küldetése. Iványi Gábor azonban úgy védelmezi az üldözötteket és a jogfosztottakat, hogy polgári jogi és emberi jogi harcos is, aki az igazságot szólja és az elnyomó hatalmat bírálja. Újra felmerült köztársasági elnöki jelölése, Orbán pedig fél a hiteles népszerűségétől. Ezért biztosra vehető, hogy a diktatúrát lépésről lépésre kiépítő, ocsmány akcióit tudatosan felépítő Orbán végső terve az, hogy Iványi Gáborból bűnözőt csináljon, letartóztassa és a börtönbe küldje. Iványi Gábornak Navalnij sorsát szánja, azt remélve, hogy a börtönben meghal, még bérgyilkost sem kell küldenie rá.

Nováknak nyaralást intézett Lévai Anikó a Kónya (K.) Endrének adott kegyelemért?

Ki hiszi, hogy Novák véletlenül nyaralt K. Endre falujában a kegyelem után, éppen a Kónya család barátainak kastélyában, amelynek felújításához Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó szerezte a közpénzt? A magyar állam ugyanis az Orbán-család tulajdonában van, annak ad a köz pénzéből, akinek akar. Az ártatlannak hitt Lévai Anikó is egy pénzszerző oligarcha. Kónya (K.) Endre a családja révén Lévai Anikó baráti köréhez tartozik, ezért kapott Novák aláírásával egy pedofilbűncselekményben való társtettesség után kegyelmet. Novák meg is kapta érte az ajándékát, egyhetes nyaralást a zabolai Mikes-kastély luxusszállodájában, az egész családjával (apja, anyja, férje, három gyereke, bátyja családja) együtt. A nyaralást az Orbán-családtól kapta, amelynek baráti köréhez tartozott a Felcsút mellett dolgozó Kónya Endre, aki a bicskei gyermekotthont betolta a Puskás Akadémiába, és arra épült a Puskás Akadémia Realtanodája. Orbán Győzővel, Orbán Viktor testvérével, Kónya együtt szervezte a birkózó edzéseket. Az Orbán-család összenőtt a pedofil intézménnyel.

Mégis engedtek Orbán zsarolásának a svédek, Kristersson megalázza és szemenköpi Európát

A svédek tudják, hogy Orbánnak mindenképpen meg kell szavaznia a NATO-csatlakozást, s a Gripenek helyett sem tud más repülőgépeket vásárolni és csatasorba állítani. Ezért nem volt semmi szükség arra, hogy mentőövet dobjanak a fasiszta diktátornak, aki az oroszok oldalán áll, több mint egy éve szemétkedik velük és ok nélkül akadályozta őket. Kristersson szemenköpi saját magát, a svédeket, Európát és a magyar demokratákat is, amikor megteszi Orbánnak azt a szívességet, hogy presztizsveszteség nélkül jöjjön ki az általa több mint egy éven át folytatott aljasságból. Megadja neki azt a látszatot, hogy oka volt a NATO-csatlakozás akadályozásának, a svédek megalázkodtak előtte, és ő győzött. Hányni kell az ilyen politikusoktól, akiknek a szava semmit nem ér, becstelenek, nincsen bennük semmi tartás, semmi jellem, semmi gerincesség, hanem engednek egy putyinista zsarolónak, köztörvényes bűnözőnek, Európa és a demokratikus világ ellenségének, egy fasiszta diktátornak, hogy ő dirigáljon. Borzasztóan nagy csalódás és kiábrándulás.

Iványi Gábor elleni támadás Ónodi István megbilincselése, megérkeztek Putyin módszerei

Ónodi Istvánt azért vették őrizetbe, mert Iványi Gábort nem merték őrizetbe venni. Egy héten egy Navalnij elég, bár az eset láthatóan nagy bátorítást adott nekik. Ezek már orosz módszerek, s az akció időzítése nem véletlen. Iványi Gábort kell ellehetetleníteni, nehogy az ellenzék közös köztársasági elnökjelöltje legyen, s az ellenzék nehogy megrendezzen egy alternatív közvetlen elnökválasztást, és Iványi Gábort a többség megszavazza. Ezért kellett Ónodi Istvánt megbilincselni. Méghozzá egy olyan országban, ahol közpénz ezermilliárdok tapadnak a miniszterelnök és családja, valamint a strómanjai kezéhez. A NER Ónodi István személyében megtalálta a legveszedelmesebb bűnözőt, akit bilincsbe verve vezetnek el az otthonából, mert a halálból mentenek meg embereket, és az utána járó köztartozásokat az állami normatíva jogtalan visszatartása miatt nem tudták befizetni. Évi százmilliárdokat adnak a hatalomhoz lojális egyházaknak. Több pénzt osztanak el ezen felül, mint amivel Iványi Gábor hat éve tartozik, de neki azt sem adják oda, ami törvény szerint jár. Politikai okokból és személyes bosszúból, Orbán Iványi Gábort ki akarja végezni. A gazdasági igazgatója ellen indított NAV-támadás ennek a része. Az adóhivatal furkósbot a hatalom kezében, ahogy Orbánnak mindig is az volt. Egy ártatlan embert hurcolnak meg. De az igazi célpont Iványi Gábor.

A bicskei pedofilügyben fideszes pedofilmaffia körvonalai rajzolódnak ki

De a Fidesz a pedofilügy elkövetői mögött állt kezdettől fogva. Kónya a nappalijában tölthette a börtön helyett a büntetését. Kónya láthatóan a Fidesznek dolgozott, amikor a elnémította a pedofil bűncselekmények áldozatait. Jól megérdemelt jutalmát kapta meg a kegyelemmel. A fentiekből az következik, hogy a bicskei pedofilügy fideszes projekt, Kónya Endre az ügy eltussolással a Fideszt védte, nem az igazgatót és az intézményt. Ezért siethetett a Fidesz a segítségére, minden szinten, egészen a köztársasági elnöki kegyelemig. Ezért hallgatott az ügyben Orbán, és még nem lehet tudni, milyen titkok lapulnak a hátérben, ami miatt kész volt beáldozni két legfontosabb emberét, amiért csendben lapult és rettegett. Mindez arra utal, hogy a túlságosan békülékenyre és megengedőre sikerült 150-200 ezres tüntetés, amely látszólag lezárta a pedofilügyet, nem jelenti az ügy végét. A legfontosabb kérdések megválaszolatlanok maradtak, hogy ki és miért döntött a kegyelem alapján, mit keres az ügyben ez a sok fideszes politikus, milyen szerepe van benne az Orbán-családnak és személyesen Orbánnak. Megmagyarázhatatlan a Fidesz bénult suttogása. Valamit még nem tudunk. A megválaszolatlan kérdésekre követelni kell a válaszokat.

Magyarország Orbánnak olyan, mint a levágott disznó

A pedofilügy nemcsak abban az értelemben a jéghegy csúcsa, hogy az állami intézmények és a hivatalos szervek nem védik meg a gyerekeket a mindennapos...

Csak idő kérdése, hogy Orbán mikor fog ölni

Európában egyedül Orbán az, aki szóra sem méltatja, hogy Vlagyimir Putyin meggyilkolta Alekszej Navalnijt, a legismertebb orosz ellenzéki vezetőt. Orbánt nem zavarja egy ember...

A svédek két legyet ütnek egy csapásra, Orbán pedig megint duplát veszít

Mint megírtuk, Orbán most eljátssza belpolitikai fogyasztásra, mintha bármi oka lett volna a svéd csatlakozás akadályoztatásának az orosz érdekek szolgálatán, a NATO és Ukrajna rombolásán kívül, mintha a hirtelen előkapott fegyverüzlet miatt késleltettek volna bármit, s annak megkötésével bármit is kapna a svédektől cserébe. Ebből egy szó sem igaz. Hatalmas pénzt fizet Magyarország Svédországnak a Gripenekhez kapcsolódó üzlettel, ami elsősorban a svédek érdeke, a svédek a NATO-csatlakozás ratifikálása mellett még csomó pénzt is kapnak. Ezért megéri Kristerssonnak Budapestre látogatni, a svéd miniszterelnök ugyanis nem szórja és ellopja a svédek vagyonát, hanem gyarapítja. Ezért Kristersson nem a 135 nímand jellemtelen gyáva ember "meggyőzésére" érkezik Budapestre, nem azért találkozik Orbánnal, hogy kvázi bocsánatot kérjen, hanem azért, mert Orbán legnagyobb szégyene elkerülése érdekében bődületes pénzt fizet nekik, hogy a hamis látszatot megteremtse. Ám ezzel a svédek két legyet ütnek egy csapásra.

Orbán most azt játssza el, mintha a Gripen-megállapodást kapná a svéd NATO-csatlakozásért cserébe

Miután Orbán lelepleződött, hogy indok nélkül akadályozta Svédország NATO-csatlakozását, s a svéd miniszterelnök sem sétált a csapdájába, nem zarándokolt Pestre, kutyaszorítóba került: utasítania kell...

Orbán a fehér felsőbbrendűséggel faji alapon akarja megosztani Európát

Ez pedig úgy lehetséges, hogy a fehér európaiakat szólítja meg, velük azonosítva Európát, az ő képviselőjükként jelenik meg, aki visszaállítja Európa nagyságát, amikor Európa még fehér volt. Európa nagysága a fehér felsőbbrendűségnek volt köszönhető, Európa azért lett gyenge, azért vannak mindenféle bajai, mert Európa nem azonos önmagával, mert nem fehér. Ez Orbán új kampányának és propagandájának logikája. Orbán minden baj okának a nem fehér európaiak bevándorlását és létét nevezi meg, ezzel szembeállítja, megosztja és egymás ellen uszítja Európa fehér és nem fehér polgárait. Ez a legaljasabb terv, amit a II. világháború óta kitaláltak. Orbán a fajgyűlöletet akarja elindítani Európában, Európa identitását a fehér fajjal azonosítja. Minden baj forrásának a bevándorló európaiakat, nem fehér európaiakat jelöli meg. Orbán Európában uszít, Európában akarja az amerikai neonáci Ku Klux Klan fajgyűlölő ideológiáját terjeszteni. Orbán a legdurvábban beavatkozik az európai országok, egész Európa szuverenitásába. Az európai országok lakosait ugrasztja egymás ellen faji alapon. A fehéreknek hízeleg, egyedül őket azonosítja Európával, és arra uszítja őket, hogy szerezzék vissza Európát csak fehérek számára. Elszabadítja a fajgyűlöletet az európai országokon belül. Beavatkozik az európai országok belügyeibe, hergeli a polgárokat egymás és saját országaik vezetői ellen.

Ne szervezzenek tüntetést olyanok, akik elnémítják a tiltakozó tömeget

Mikó István nevű olvasónk (csak névrokona a neves színésznek) hívta fel a figyelmünket arra, hogy Pottyondy Edina, a Fidesz és Orbán pedofilügye miatt szervezett...

Orbán durván megsértette az Egyesült Államok kongresszusát és az amerikai kormányt

Az amerikai szenátorok a NATO ügyében szerettek volna egyeztetést folytatni az oroszpárti magyar kormánnyal, melynek vezetője, Orbán Viktor személyesen akadályozza Svédország csatlakozását a NATO-hoz, méghozzá valós indok nélkül, az orosz érdekeket képviselve. Az a tény, hogy az Orbán-kormány szóba sem áll az amerikai szenátorokból álló küldöttség tagjaival, megkérdőjelezi Magyarország baráti és szövetségesi viszonyát, s megkérdőjelezi az országot vezető Orbán mentális állapotát is, mert ilyet normális ember nem csinál. A küldöttség tagjai tisztában vannak azzal, hogy a fideszes többségű magyar parlament Orbán utas1tására szavaz vagy nem szavaz, ahogy egyértelmű az is, hogy Orbán döntése volt az, hogy nem találkoznak egy amerikai szenátusi küldöttséggel.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékOrbán