Elérkezettnek látja az időt a Fidesz, hogy nyíltan felvállalja Csurkát, a II. világháború óta a legnagyobb magyar nyilast, nácit és antiszemitát. Csurka a legközönségesebb, legalpáribb nácizmus képviselője, házmeseterek és nyilas keretlegények színvonalán zsidózó mocsok ember volt, akit még a (szélső)jobboldalon a szalonzsidózók között is szégyellni illett.
Schmidt Mária nem emeli fel Csurkát, mert Csurkát nem lehet felemelni, ő maga tiltakozna ellene. Schmidt Mária és a pártja, a miniszterelnöke és a kormánya züllött le Csurkához, az egész ócska náci banda fekszik Csurka mellé a disznószarba és a sárba. Mert nehogy kicsit is elhigyjék, hogy Csurkának és nekik valaha is igazuk volt vagy igazuk lesz.
Tömeggyilkosok és népirtók szellemi és lelki társai. Nehogy azt gondolják, hogy senki nem maradt, aki ugyanannak látja őket, mint amilyennek 1992-ben látta. Ne tévessze meg őket az, hogy sikeresen adaptálták a hitlerizmust a 21. századba, és elfoglaltak mindent. Igaz, hogy beteljesítették Csurka álmát, de még nem teljesen. Még itt vagyunk.
Elzavarták Sorost, megszállták a médiát, kiszorították a zsidókat, megszereztek mindent, hatalmat, pénzt, vagyont. Azt csinálnak, amit akarnak, nemzeti és keresztény tehetségüket villogtathatják. Még nem értek a pusztítás végére, de rövid 14 év alatt leromboltak minden értéket. Egy kifosztott, lezüllött, elszegényedett, függetlenségét veszített ország néz rájuk.
Legutóbb a Klubrádióban élőben lehettek tanúi Magyar baloldali és liberális hívei, hogy a messiásuk nem tűr ellentmondást, mindenkit lesöpör, mindenkibe belefojtja a szót, s amit mond, az hasbeszéd. Ám ennél is fontosabb, hogy Magyar a Fidesz propaganda legdurvább oroszpárti, ukránellenes, Amerikát gyűlölő és nyugatellenes szólamait adta elő.
Amikor most ezt szóvá tették, arra rendkívül agresszívan, messiáshoz méltón, alig burkolt anyázással válaszolt. Mi bátorítunk mindenkit, beszéltessék minél többet a messiásukat, a reménykedők pedig hallgassák. Aki azt gondolja, hogy ez szükséges ahhoz, hogy Orbánt leváltsák, mert erre buknak a kiábrándult fideszesek, az kezeltesse magát.
Mielőtt a konkrét esetet ismertetjük, minden Magyar-hívő tegye fel magának a kérdést, szerinte hol van a határ? A sorosozás előtt vagy után? A nyílt vagy burkolt zsidózás, a náci és antiszemita fideszes uszítás még belefér, vagy épp arra van szükség? Esetleg tervezi-e a "csalódott" reménykedők tábora, hogy maga is náci lesz és beszáll a zsidózásba is?
Ha Schmidt Mária az Orbán-kormány milliárdos ügyfele, akkor nem vehet igénybe ilyen ingyen nyaralást a miniszterelnök. Ha Schmidt Mária Orbán Viktor személyes jóbarátja, akkor nem lehet a kormány milliárdos kedvezményeket és bevételeket szerző ügyfele. Ez alapvetően összeférhetetlen. Ahogy Mészáros Lőrinc gazdagodása, az Orbán tolvajcsalád közpénzből szerzett százmilliárdjai, a "nemzeti tőkésosztálynak" csúfolt oligarchák zárt rendszere is, akik csak használatba kapnak Orbántól mindent, amíg hűséges alattvalók, s elvesznek tőlük mindent, ha önállónak hiszik magukat.
Erről az emberről Ungár Péter ne oktasson bennünket, mennyire kedves ember. Ha pedig annak találja, akkor álljon be mellé, azok közé, akik között keresi a pénzét, és akikkel szemben nem talál kifogásolni valót arra, hogy megszakítsa velük a kapcsolatot. Vagy legalább ne legyen az "üzlettársuk". Ha még az sem tűnik fel, hogy a diktátor azután nyaralt ingyen a család luxusnyaralójában, hogy előtte milliárdos kedvezményeket és juttatásokat adott a család cégének, akkor miről beszél? Jogállamokban ezért börtön jár. Ungár Péter pedig közvetve ennek a korrupciónak a része.
Schmidt Mária nevéhez számos szakmai és közéleti botrány fűződik. Randolph Braham professzor, a New York City University (CUNY) Graduate Centerében működő The Rosenthal Institute for Holocaust Studies alapítója és vezetője, a Magyar Holocaust című kétkötetes alapmű szerzője, halála előtt Schmidt Máriát (erős versenyben) a magyar történész szakma legnagyobb hamisítójának nevezte. A Terror Háza a szakma kiválóságai és hiteles képviselői szerint a történelemhamisítás iskolapéldája, a történelmi tények között vont hazug párhuzamok és összefüggések által.
Az egész amerikai társadalom az önzetlen támogatásokra épül, ahol a kulturális csatornák nem kormánypropagandát nyomnak az adófizetők pénzén, saját pénzükön butítva őket, hanem valóban kultúrát, méghozzá a hallgatók, a nézők és az önzetlen támogatók pénzéből. Amerika a kevés országok egyike, ahol valami érdek nélkül tetszik, és valamivel nem azért foglalkoznak, mert hasznos. Az amerikaiak segítőkészsége és önzetlensége páratlan a világon. Ezt csak olyan emberek tudják, akik itt élnek. Amíg Schmidt Mária nem lett antiszemita holokasztrelativizáló, ő is részesült belőle.
Most az a trend az orbáni fasiszta propagandában, hogy Magyarországon nagyobb a sajtószabadság, a pluralizmus, a szólásszabadság, a demokrácia, mint Nyugaton. Ezt szajkózza az összes hazug vazallus. Ezt nyilatkozza Orbán a nyugati sajtóban, amelynek tájékozott olvasói kiröhögik, a tájékozatlanok úgy járnak vele, mint amikor a Szovjetunióra úgy tekintettek, mint a humanizmus és az egyenlőség csodálatos földjére, csak most nem a szélsőbal, hanem a szélsőjobb ideológiája alapján. De a legborzalmasabb hatása ennek a hazugságnak is Magyarországon van.
Schmidt Mária, aki a holokauszt relativizálás mellett páratlan életművel dicsekedhet, miután az elmúlt tíz évben darabonként néhány milliárd forintért átírta a magyar történelem legnagyobb...
Zajlanak az ízléstelen és botor előkészületek a rendszerváltás 30. évfordulójának "megünneplésére", amelyet a többi történelemhamisítással együtt Schmidt Mária áltörténész szervez. Schmidt Mária kénytelen volt...
Néha kimondják az igazat a NER képviselői, csak meg kellene hallani. Az országot alkotmányosan az 1944 március 18 előtti állapotokkal azonosítják, az Orbán-rendszer ennek...
A szervezett történelemhamisítás irányítója, Schmidt Mária, átírta már a magyar történelem összes sorsfordító eseményét, valamennyi évfordulóját, s a hét vezértől kezdve minden Orbán és...
Emlékezhetünk arra, hogy amikor George Birnbaum leleplezte, hogy a Soros-ellenes antiszemita kampányt Arthur Finkelsteinnel ők találták ki, Orbán ragaszkodott ahhoz, hogy egy új "történelemszemléletet"...
Valószínűleg nem aláztak meg írót úgy, ahogy Kertész Imrét: szellemi örökségét egy történelemhamisító, holokausztrelatvizáló áltörténész kaparintotta meg a feleségétől tíz nappal a halála előtt....
Az Orbán-kormány törölni kívánja a tankönyvekből és a nemzet kollektív történelmi emlékezetéből azt a vitathatatlan tényt, hogy a Sztójay Döme kormányának tagjai ‒ valamennyiüket, alkotmányosan, Horthy Miklós államfő nevezte ki ‒ meghatározó szerepet játszottak a magyar zsidóság megsemmisítésében.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.