A címen nincs mit csodálkozni. A Soros Györgyről készült gigaplakátokat hamar azonosítani lehetett a náci "nevető zsidó" plakátokkal. Ha pedig Soros a "nevető zsidó",...
Orbán Viktor azt kéri, gyűlöljünk egy embert, aki annyi pénzt adott, annyi jót tett ezzel az országgal, mint Széchenyi óta senki. Gyűlöljük azért, mert jót akar nekünk, mert áldoz a szabadságunkra, színes, szabad, sikeres boldog életünkre, de az elvei akadályozzák Orbán diktatúráját. Gyűlöljünk egy embert, aki velünk csak jót tett, aki nem lopott tőlünk, hanem adott.
Jól indult a 2018-as év a magyar társadalom számára. Még az irdatlan mennyiségű halászlé, töltött káposzta és bejgli megemésztésének sem ért a végére, egyelőre...
A sorosozás szintet lép: összeülnének a megyei jogú városok arról beszélgetni, hogy milyen borzasztó veszélyes, ha egy bejegyzett szervezet irodákat nyit egy (hivatalosan) demokratikus berendezkedésű európai országban.
A varoskurir.hu a Hit Gyülekezetének nyújtott csaknem egymilliárd forintos állami adomány kapcsán idézte fel, hogy egy hónapja a Hit Gyülekezete a tagok mozgósításával hamisította meg...
Ha Orbán nem tudatosan használja fel az összeesküvés-elméleteket, azzal a céllal, hogy az emberekben félelmet keltsen, és azzal szavazatokat szerezzen, akkor súlyos paranoia-ban szenved, ami az elmebetegség egy formája, és életveszélyes mind magára, mind az ország lakosságára nézve.
Megütöttek egy embert a nemzeti konzultáció katonái, erre a Fidesz úgy reagál, hogy hazugság, Soros, civil, migráns. Szokják a gondolatot, hogy a többség ismét rájuk fog szavazni 2018-ban.
A dehumanizálás és a fizikai megsemmisítés mindig kódolva van a rasszista jellegű propagandában. Orbán nem tűzzel játszik, hanem amit tesz, az maga a tűz.
Sajnos, Döbrögi van, de Lúdas Matyi nincs Magyarországon, aki ezt az idiótát legalább egyszer jól elnáspángolná. Ennek a gyáva hazudozónak az a szerencséje, hogy Soros egy ártalmatlan filantróp.
Orbán Viktor rádióinterjúnak álcázott prédikációjában azt állította, hogy a "Soros-hálózat" nemzetbiztonsági ügy. A "Soros-hálózat" alatt ezúttal - és egyelőre - nem a hazai civil...
Soros a kétszer is elérte, hogy elvegyék népünktől a szent magyar földet, és most is azon dolgozik, hogy hazánkat elárassza a muszlimokkal.De a sikerei kérészéletűek. A Történelem Ura már meghozta ítéletét,
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.