Tag: törvénytelenség

Lehet-e annál jobban kifosztani valakit, mint Iványi Gábort, ha a tolvajok már lefoglalni sem tudnak semmit?

Iványi Gábor soha nem fogja feladni, egyetlen intézményt sem bezárni, egyetlen beteget, hajléktalant, hátrányos helyzetű gyereket elküldeni. Nem lehet tudni, hogy mi lesz, de attól lehet tartani, hogy tragédia lesz a vége. A magyar nép gondolhatja azt, hogy az adó befizetésével a maga részéről megtette, amit lehetett, de ez nem elég, mert arról is kell gondoskodnia, hogy a pénze eljusson azokhoz, akiknek kell. Nem nézhetné tétlenül azt, hogy Orbán bosszúra használja, és diktatatúrája példát statuáljon, elpusztítson egy embert, aki az életét az elesettek megsegítésére tette fel.

A TEK ok nélkül fejbe lőtt egy beteg fiatalembert, akit most megfosztana a bíróság a rendes orvosi kezeléstől is

A rendőrség honlapjára feltett felvételen látszik, hogy mentőt is kellett hívni, és infúziót kötöttek az elfogott férfira, de a híradás arról már nem szól, hogy mi okozott sérülést és mekkora a sérülés. Ahogy arról sem számoltak be, hogy az elfogott férfi nem bűnöző, hanem beteg volt, a játékpisztolya pedig alkalmatlan volt arra, hogy bárkiben kárt tegyen. Őt viszont a TEK kérdezés nélkül fejbe lőtte. Itt olvasható az elfogott férfi édesanyja, Boross Ottília pszichológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusának levele az esetről, amit változtatás nélkül közlünk.

Hol van az ellenzék egy nappal azután, hogy Orbán ellopta a közvagyont?

Döbbenetes csend honol Magyarországon egy nappal azután, hogy megszületett az első törvény, amelyben Orbán törvényesítette a közvagyon ellopását és a magyar állam funkcióinak eltörlését....

Ahogy nem Orbáné a strómanok vagyona, úgy nem Putyiné a Fekete-tengeri kastély

Lehet vitatkozni azon, hogy melyik primitívebb megoldás: ha valaki a gyerekkori barátja, a falu csődbe ment gázszerelője nevén rabolja ki az államkasszát, és egy...

Tiltott koncert is volt, a Hit Gyülekezete áthágta a szabályokat, a szektás fanatizmus országos fertőzést indíthatott el

A pápai szuperfertőzés azt mutatja, hogy a Hit Gyülekezete tagjai minden írott és íratlan szabályt áthágva rászabadították a koronavírust az egész országra. Ezért Németh...

A vírusra hivatkozva eltörlik a díszleteket, nyílt diktatúrát vezetnek be

Ha elég cinikusak lennénk, azt mondanánk, hogy a rendkívüli felhatalmazási törvénnyel a világon semmi nem változik, mert Magyarországon eddig sem volt valódi parlament, eddig...

A NER akkor omlik össze, amikor semmit nem ér Orbán hazugsága, hogy nem ő írt alá

Orbán év eleji sajtótájékoztatójának számos eleme felháborító, ezek közül is kiemelkedik, amikor Orbán az általa létrehozott médialapítványhoz semmi köze nincs, mert a létrehozás alapdokuemntumait...

A 22 éves egyetemista Rácz Zsófia a jogállamiság legvilágosabb cáfolata

Az orbáni díszletparlament fideszes szavazógépezete megszavazta azt a törvénymódosítást, amely utólag lehetővé tette, hogy a 22 éves egyetemista Rácz Zsófia az emberminisztérium ifjóságpolitikáért felelős...

A bírósági döntés után miért nem megy az ellenzék naponta a köztévébe?

A II. és III. kerületi bíróság az MTVA által az épületben lévő ellenzéki képviselők ellen kért birtokvédelmi határozatát elutasította és megalapozatlannak minősítette. A bíróság...

Trump ukránokkal akarta megismételni, amit az oroszokkal megcsinált

Egyre világosabb és egyértelműbb, hogy Trump visszaélt a hivatali hatalmával, és egy idegen ország vezetőjét arra próbált kényszeríteni, hogy beavatkozzon az amerikai elnökválasztásba, és...

Egy afgán menekült megátkozta a magyarokat, és még igaza is lehet

A BBC számolt be a magyarországi súlyos jogsértésekről, és azoknak az afgánoknak az esetéről, akiket Magyarország Afganisztánba akart visszatoloncolni. Az egyik kitoloncolt családból az...

Bartus László: Felszentelés

A blaszfémia (istengyalázás) magas foka, amikor egyházi személyek futballstadionokat és más profán helyeket "szentelnek fel". Ez Isten lejáratása, mert Isten szent, ezek a helyek...

Orbán eldöntötte, tehát a rabszolgatörvény működni fog

Magyarország működését jól mutatja, ahogy a túlóratörvény működését garantálják. A régi sablonoktól megválni képtelen emberek azt gondolják, hogy majd szakértők megvizsgálják, majd a tapasztalatokkal...

Iványi Gábor felhívása a menedékkérők éheztetése ellen

Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Egyház elnöke felhívást tett közzé, hogy csatlakozzanak egyházak, szervezetek, intézmények és magánszemélyek a kormány menedékkérőkkel szembeni...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékTörvénytelenség