2024, március28, csütörtök

Tag: választás

Markó Beáta: „Cselédek országa”

Régóta állítjuk, hogy egy fasiszta diktatúrát nem lehet legyőzni egy sátánian kiagyalt és előre elcsalt választási rendszerrel. Eddig négyszer nem ment, de sebaj! Nekifutunk 4 év múlva újra! Időnk, mint a pelyva és sose halunk meg!

Az Amerikai Népszavának mindenben igaza volt

Nem szívesen hivatkozunk arra, hogy mindenben igazunk volt, mert nem ízléses a "bezzegelés", és cseppet sem örülünk annak, hogy Orbán rendkívül könnyedén behúzta a...

Márki-Zay adja vissza a mandátumát és vonuljon vissza az országos közéletből

Márki-Zay Péter jelentős ellenzéki előnnyel vette át a kampány irányítását, és ebből az előnyből csinált kétharmados győzelmet Orbánnak. Egyértelműen kimutatható, hogy az ellenzék hanyatlása...

Orbán kétharmaddal nyert, Márki-Zay politikai hulla, lejárt (végre) a megbízatása

Az Orbán leváltásának vágyába beleőrült ellenzéki támogatók nem ismerték fel, s nem mérték fel, hogy ez az ember mekkora csapás. Képtelenek voltak szembenézni ezzel, védelmeztek mindent, amit tett, mert azt gondolták, hogy erre van szükség, hogy leváltsák Orbánt. Miközben ezzel a magatartásukkal egyre távolabb kerültek ettől. A többség ma sem képes megérteni és szembenézni azzal, hogy Márki-Zay Péter a magyar közélet egyik legsötétebb és legveszélyesebb figurája, akitől azonnal szabadulni kellett volna, mert megfertőzött és lerombolt mindent.

Márki-Zay nem a buborékok áttörése miatt tesz „erős” kijelentéseket, hanem azért, mert ilyen

Vége a választási kampánynak, de azért a végén Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt még tett egy rá jellemző kijelentést. A 444.hu szerint "arra a kérdésre,...

Egyedül Orbán tett sokat a háborúért, megnyitva az oroszok előtt az utat

Ha Orbán Ukrajna orosz megszállásából is politika hasznot képes húzni, akkor az azt jelenti, hogy a propaganda és a hazugság fegyverével Orbán felkészítette népét a lehetséges orosz bevonulásra is. Az agymosott, orbánimádó, nyugatellenes, Amerikát köpködő magyarok milliói akkor ébredhetnek fel ostoba hazugságaikból, amikor az orosz katonák viszik Röfit, rámolják ki a kamrát és az istállót, ha pedig ellenállnak, akkor lelövik a gazdát, és csoportosan megerőszakolják a család nőtagjait 15 évestől 90 évesig bezárólag. Welcome to illiberal democracy!

Az a szomorú, ha nincs kapcsolat Zelenszkij elnök és az ellenzék között

Egyre nevetségesebb fordulatokat vesz a Szijjártó-gate, az orosz titkosszolgálat módszereire emlékeztető "leleplezés", amit Szijjártó terjeszt, aminek az a lényege, hogy valamiféle kapcsolat van az...

Ezért nem akartak a magyarok választójogot adni a határon túliaknak

Az is világos volt, hogy a határon túli magyar pártok és szervezetek kisajátítása, megszállása és politikai eszközként való felhasználása után találnak (a magyarországiaknál sokkal becsületesebbnek tartott határon túliak között) olyanokat, akiknél a cél szintén szentesíti az eszközt, és hajlandóak a Fidesz győzelme érdekében bármilyen szintű csalásra. Ezt erősíti, hogy a Fidesz a határon túlon is kiépítette a magyarországihoz hasonló klientúráját, megteremtette a maga oligarcháit, akiknek már anyagi érdekük is, hogy a Fideszt hatalomban tartsák, ehhez pedig van pénzük és emberük.

Markó Beáta: Nemzeti döntés

„Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”, ”nix ugribugri”, „senkit sem hagyunk az út szélén”, „mindenkit meggyógyítunk”, „Soros-terv”, „az unió vezetői egy vidéki kóceráj elvezetésére se képesek”, „Ausztria a laborunk”. „Én nem vagyok gyöngyöspatai, /…/ ez hogy van, /…/ hogy egy etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben én meg itt keccsölök egész nap.”

Bokros Lajos ledöntötte a „rezsicsökkentés” bálványát, ami az ország legkártékonyabb intézkedése

Az ellenzék kampánya másról sem szólt, mint arról, hogy mi mindent tartanak meg Orbán "vívmányai" közül, a kerítéstől a rezsicsökkentésen át a 13. havi nyugdíjig, csak akkor nem tudjuk, hogy mi az alternatíva Orbánnal szemben, hol van felelős és jogállami gazdaságpolitika. Nyilván sehol, mert két populista hazudozó próbálja kihasználni a félrevezetett emberek jóhiszeműségét és kiszolgáltatott helyzetét. A rezsicsökkentés torzítja piaci viszonyokat, súlyos károkat okoz az energiaszektornak és olyan mechanizmusokat indít el, amitől a szocializmus összeomlott.

Valaki némítsa már el egy hétre Márki-Zay-t, mert a szövegeivel hatalomban tartja Orbánt

Az oroszok Ukrajna ellen indított háborújával, tömeggyilkosságaival és Orbán oroszokkal való összejátszával alapvetően megváltozott a helyzet. Orbán már nemcsak egy fasiszta diktátor, hanem egy...

Oroszpártisága miatt Orbánt el kellene zavarnia az országnak

Az oroszok háborújával Orbán pávatánca új dimenzióba lépett, egészen más megítélés alá esik. Ez már nem játék. Gyilkos orosz nácikkal szövetkezik Európával, Amerikával, a Nyugattal szemben. Magyarországot egy szélsőjobbodali fasiszta diktatúrává tette, amelyet kivezet a szabad világból és egy gátlástalan orosz őrült rendszeréhez kapcsolja. Orbánt meg kell álltani, ki kell iktatni, mert ez már nem a Fideszről, a jobboldalról, a baloldalról, az ellenzékről, hanem mindnyájunk közös országáról és hazájáról szól.

Közvéleménykutatók szerint a Fidesz kétharmaddal is nyerhet, az ellenzék azóta zuhan, mióta Márki-Zay kampányol

Két héttel a választás előtt megcsapta az ellenzéket az újabb kétharmados vereség szele, ami minden bizonnyal be is fog következni. Azt tudni lehet, hogy Márki-Zay nem fogadja majd el a választás eredményét, és csalást fog kiáltani, saját politikai jövőjét pedig ennek a csalásnak az emlegetésére és napirenden tartására építi. Azt állítja majd, hogy ő győzött volna, és továbbra sem lehet Orbánt legyőzni nélküle. Nem lesz hajlandó lemondani az ellenzéki miniszterelnök-jelölti szerepéről, ami azonban április 3-án lejár végre. Ez elindítja az ellenzéken belüli bomlási folyamatokat.

Márki-Zay megnyugtatta az erdélyi magyarokat, hogy nem kell az ellenzékre szavazni, akkor is szeretik őket

Ő elmegy Kolozsvárra anélkül, hogy megterveznék az erdélyi magyaroknak szánt üzenetet, amivel megnyerhetik őket az ellenzék számára. Nem bajlódik olyasmivel, hogy felvázolja érthetően egy alternatív magyarságpolitika elemeit, nem fordít gondot arra, hogy megmutassa, Orbán hogyan használja fel, hogyan csapja be őket, hogyan számolta fel az önállóságukat és a függetlenségüket, és milyen aljas eszközökkel verte szét és gyűrte maga alá az erdélyi magyar szervezeteket, hogyan tette a Fidesz szolgálóleányává őket.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékVálasztás