A zirci apátot el kellett dugni valahova. A dallasi főapátot azért tüntette ki az Orbán-rezsim, mert befogadták addig a zirci apátot, amíg a NER elsimítja az ügyet. Ezért hozott nekik kitüntetést a korrupciós ügyekbe belebukott, de még hivatalban levő magyar igazságügyi miniszter
Zajlik a Varga Judit-Völner Pál-Schadl György ügy pere, amelyben a koronatanú meglehetősen egyértelmű bizonyítékokat szolgáltat a volt igazságügyi államtitkár megvesztegetéséről. Ő vezette azokat a nyilvántartásokat, amelyekben minden pénzmozgást rögzítettek, benne a Völnernek adott kenőpénzeket is. A vádalku szerint a koronatanú ezért nem
Mint azt megírtuk, az európai jogállami normáknak való megfelelés céljából módosított panasztörvény, a korrupciós ügyekre vonatkozó közérdekű bejelentések mellett, a melegeket vette célba, s magyar életmódnak nyilvánította a heteroszexuális életmódot (a magyar életmódba nem fér bele a homoszexualitás: aki nem a magyar
Ennek a nyilvánvaló galádságnak semmi köze a "békéhez", ez kizárólag az orosz érdekek képviseletét, Putyin szolgálatát fejezi i. Orbán az oroszoknak dolgozik, kém vagy ügynök vagy áruló vagy mindhárom. Orbán az Európai Unióban Putyin trójai falova, miután ugyanazt a nyugatellenes, EU-ellenes és
Amikor Magyarország igazságügyi minisztere (!) éppen a jogállamiságra hivatkozva nem hajlandó találkozni egy lehallgatást végző kémprogram felhasználását vizsgáló uniós bizottsággal, merész döntésnek látszik egy olyan telefonszolgáltató ügyfelének lenni, amelyet nem tisztázott okból és céllal, hatalmas összegért az illiberális magyar állam és annak
Varga Judit igazságügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy a multinacionális techcégeket szabályozó törvényt kívánnak alkotni, amelyek a magyarországi felhasználókat megvédik attól, hogy a techcégek a saját felhasználási feltételeik szerint saját maguk hozzanak döntést arról, hogy milyen tartalmat engedélyeznek és szankcionálnak. Varga Judit szerint
Ha nem tudnánk, hogy a pénzért és az egzisztenciáért teszik, érthetetlennek nevezhetnénk, hogy a parlamenti ellenzék miért csinál úgy, mintha nem tudná: Orbán mindig úgy módosítja a választási törvényt, hogy ne lehessen leváltani, és már előre elcsalja a választást. 2014 óta a
A dekázó „igazságügyi” miniszter a Die Weltben publikált hazugságözönéről is beszélt a Magyar Nemzet nevű kormányszócsőnek adott interjújában, amelyben azt mondta, hogy „a koronavírus-törvény kiállja a jogállamiság próbáját, és az élet azt bizonyítja, hogy nincs veszélyben a sajtószabadság Magyarországon”. Saját irományának jelentőségét