2024, október5, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekHa Magyar Péter mindent tud, és mindent tud bizonyítani, miért hallgat róla?

Ha Magyar Péter mindent tud, és mindent tud bizonyítani, miért hallgat róla?

-

Ezt írta a Telex: „Mindennek rendelt ideje van. Eljutottunk oda, hogy a nyilvánosság ereje miatt már nem tudnak elhallgattatni. Mindent tudok és mindent tudok bizonyítani” – válaszolta Magyar Péter a Telexnek arra a kérdésre, hogy miért nem tett korábban feljelentést, ha bizonyítani tudja, hogy a Schadl-ügy lehallgatási jegyzőkönyvében Rogán Antalt, a feleségét, Rogán Barbarát és Nagy Ádámot, Rogán kabinetfőnökét emlegette Tóniként, Barbaraként és Ádámként a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke.”

Magyar Péter számos alkalommal adott leleplezésnek szánt interjúkat, amelyekben nem mondta el azt a „mindent”, amit „bizonyítani is tud”. Sőt, még most sem mondja el, mert „mindennek rendelt ideje van”. Ez már erősen emlékeztet a legröhejesebb leleplezőre, a fideszes Pesty Lászlóra, aki végül soha semmit nem leplezett le, viszont kitűzte magára a Nagy Belső Ellenálló és Leleplező Érdemérmet. Felfedezte, hogy Mészáros Lőrinc létezik.

Ez legkevesebb arra utal, hogy Magyar Péter játszik, taktikázik, manipulál, rosszabb esetben nem tud semmit. Tisztességes ember, ha tud valamit, akkor azt elmondja, a bizonyítékait bemutatja. Nem színlel, nem hamiskodik, nem hamiskártyás, hanem egyenes ember. Ha nem tud semmit, akkor nem ígérget. Nem használja arra a nyilvánosságot, hogy a Fideszen belül taktikázzon, valamit kicsikarjon. Hadházy Ákos a tökéletes ellenpéldája a kiugrott Magyarnak, ő nem szélhámoskodik és nem misztifikálja magát.

Tudjuk a messiáshívő választ: „nem mondhatja meg azonnal, mert akkor kinyírnák, nem szabad mindent azonnal elmondani, mert akkor kiadja magát, stb. , stb.”. Bullshit.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések