2024, február22, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírA Fidesz bölcsei megmutatták a Párt igazi arcát

A Fidesz bölcsei megmutatták a Párt igazi arcát

-

Talán még emlékeznek rá, hogy az Európai Néppárt Orbánnal folytatott kötélhúzása idején, amikor még nem lett egy olyan vezetője a Néppártnak, mint Donald Tusk, a Néppárt kijelölt egy tekintélyes politikusokból álló „bölcsek tanácsát”, amely megvizsgálta, amit mindenki is látott, hogy a NER diktatúra, Orbán egy diktátor.

A néppárti bölcsek nevükhöz méltóan semmi megállapítást nem tettek, bölcsen hallgattak az igazságról. A Fidesz arcátlanságára jellemző, hogy kinevezte a maga bölcseit, méghozzá Novák Katalin, Szájer József és Varga Judit személyében. A feladatuk az volt, hogy cáfolják a Fideszt ért kritikákat, s fordítsák vissza azokat a Néppárt fejére.

A Fidesz bölcsei névre hallgató triumvirátius azóta hiánytalanul elvégezte munkáját. Náluk jobban senki nem tudta volna megmutatni Orbán és a Fidesz (a kettő ugyanaz) igazi, valódi arcát. Nemcsak szavakkal, de tettekkel bizonyították, hogy a jobboldali konzervatív pártnak csúfolt Fidesznek mik a valódi értékei.

Sajnálatos módon, a lelepleződésük miatt nem maradt már bölcse a Fidesznek, hacsak nem a legfőbb bölcs, aki őket kinevezte, magas pozíciókba emelte, a családról és gyerekről szóló hazug propagandát, a melegellenes, pedofilellenes retorikát velük képviseltette. Méltókká is lettek a Fidesz bölcsei elnevezéshez.

A legbölcsebb utat választották, tetteikkel demonstrálták saját képmutató hazugságaikat. Íme, a Fidesz! Aki látta őket, látta azt, aki őket küldte. Aki látta őket, látta az igazi Orbánt.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések