Tag: Alaptörvény

Magyar megtartotta a keresztény állam ideológiáját, ezzel megtagadta az alkotmányos rendszerváltást

Az Orbán-rendszer önkényesen eltörölte a jogállami Alkotmányt, és helyébe egypárti ideológiai alaptörvényt fogadott el, ami az Orbán-rendszer alapja. Ennek fundamentuma az alaptörvény preambulumában kifejtett keresztény-nemzeti identitás, amely a magyar államiságot a keresztény vallásból eredezteti, és erre építette fel az önkényuralmi rendszer jogi kereteit. A jogállamiságot tagadó valamennyi törvény a preambulum "keresztény gyökereiből" indul ki. Az Orbán-rezsim bukása után elengedhetetlen az alaptörvény eltörlése és semmissé nyilvánítása, s egy széles társadalmi támogatást élvező új Alkotmány megalkotása. Ennek célja és kiindulópontja a keresztény identitás és ideológiai állam eltörlése. Az új Alkotmány alapja a világnézeti semlegesség és az egyenlő jogok elve lehet. Ha Magyar nem akarja felszámolni a keresztény ideológiai államot, az autokratikus rendszer alapját, akkor elutasítja egy új jogállami Alkotmány létrehozását, mert a kettő kizárja egymást. A kettő közötti különbség az, hogy egy jogállami Alkotmány szerint a keresztény kultúra nem azonos az ország önazonosságával, és a védelme nem "az állam minden szervének kötelessége". Magyar Péter ebben a kérdésben most színt vallott, amivel a valódi alkotmányos rendszerváltás alapjait tagadta meg. Az Orbán-rendszer a keresztény identitás hazugságára épülő autokrácia volt, s ezek szerint Magyar kormányzása is az lesz. Magyarország nem keresztény állam, mert a kereszténység alapelvei fogalmilag kizárják, hogy egy állam keresztény legyen. A keresztény ideológiát valló állam pedig kizárja a jogegyenlőséget és a jogállamiságot. Egy ideológiai állam soha nem lehet jogállam, mert az ideológiájához kapcsolódó jogokat előnyben részesíti, míg az attól eltérő világnézet képviselőinek jogait korlátozza és másodrendűvé teszi. Ha Magyar Péter egyetért azzal, hogy Magyarország alkotmányos önazonossága a keresztény kultúrához kapcsolódik, a keresztény kultúra védelme pedig az állam minden szervének kötelessége, akkor Magyar Péter az Orbán-rendszer folytatója, a NER ideológiájának védelmezője. Ebben az esetben hiába szavazott Orbán rendszere ellen 3 millió ember, mert az Orbán-rendszer megmarad. Mi kezdettől fogva erre figyelmeztettünk. Ha Magyar Péter olyan alaptörvényre/alkotmányra építi a hatalmát, amely a keresztény vallás és világnézet ideológiáján alapul, akkor Magyarországon nem lesz rendszerváltás. Generációváltás történt a Fideszben: a "Tisza Párt" neve alatt a Fidesz fiatalabb generációja vette át a hatalmat, miután az illiberális keresztény állam, az Orbán-rendszer idősebb generációja, ennek az ideológiai államnak a bukása után visszavonul, s a hatalomért cserébe szabad elvonulást kap az utódaitól, akik elölről próbálják meg sikerre vinni ugyanazt. Az eredeti alaptörvénymódosítás benyújtója, Melléthei-Barna Márton azt mondta Magyar módosító javaslatával kapcsolatban, hogy "Nem hiszem, hogy bárki komolyan gondolta volna, hogy én a keresztény értékekkel szemben lépnék fel, nem volt ilyen cél". Az államnak semmi köze a keresztény értékekhez, az pedig nem sérti a keresztény értékeket, ha nem lesz a kereszténység az állam ideológiája. A keresztény értékek kizárják a keresztény állam fogalmát. Az államnak nem feladata a kereszténység képviselete és terjesztése, a jogrend nem épülhet egy vallási ideológia elsődlegességére. A vallás magánügy, az államnak nincs joga és nem feladata, hogy világnézeti kérdésekbe beleszóljon.

Orbán eltiltása nem pótolja a felelősségre vonását

A miniszterelnöki pozíció betöltésének 8 évre való korlátozása helyes döntés, de fel kell tenni a kérdést, miért ez a legfontosabb most, amikor Orbán visszatérése nem fenyeget, s ha a kétharmados felhatalmazást a "Tisza Párt" alkotmányos rendszerváltásra akarja felhasználni, s az új Alkotmányt ebben a ciklusban meg akarja alkotni? Ebben az esetben a 8 éves korlát az átfogó alkotmányos reform részét képezhetné, méghozzá nem Orbánra testre szabott módon, hanem úgy, hogy azt kiterjesszék a többi közjogi funkcióra is, hogy a 8 éves miniszterelnöki pozíció után ne ülhessen át senki (Magyar Péter sem) a köztársasági elnöki székbe egy megerősített elnöki rendszerben (s koronát se tehessen a fejére). Márpedig Magyar Péternek sürgősen be kellene jelentenie az alkotmányozás szándékát és széles társadalmi részvétellel való előkészítését, amíg a rendszerváltó hangulat létezik, amely elengedhetetlen egy új Alkotmány létrehozásához. Magyar Péter személyével és szándékaival szemben éppen azért él a gyanú, mert ezek a megkerülhetetlen intézkedések nem látszanak. Az nem egy indok, hogy még nem volt rá idő, mert eddig is lett volna rá idő, az ezzel kapcsolatos szándék bejelentése pedig két perc, ha ez a szándék létezik. A 8 éves korlátozás ezért veti fel újra annak a gyanúját, hogy a cél Orbán kimenekítése, a felelősségre vonás elsikkasztása, ami alapot ad összeesküvések feltételezésére. De az eltiltás nem pótolja, nem helyettesíti a törvényes felelősségre vonást, nem azonos azzal, s a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Mivel Magyar kormányzásának ebben a korszakában fontosnak tartja a társadalmi visszajelzéseket, támogatóinak egyértelművé kell tenniük, hogy valódi rendszerváltást akarnak. Még nem történt rendszerváltás, a kormányváltás nem azonos a rendszerváltással. Nincs rendszerváltás az alaptörvény eltörlése és új demokratikus Alkotmány nélkül, valamint az alkotmányos rend megdöntése és köztörvényes bűncselekmények miatt a rendszer vezetőinek, élükön Orbán Viktor felelősségre vonása nélkül. Ennek megvannak a jogi alapjai, van megfelelő társadalmi támogatás, ez a társadalmi elvárás. Remény, optimizmus, pozitív várakozás addig van, amíg ezek napirenden vannak. Ha Magyar futni engedi az Orbán-rendszer elsőszámú vezetőit és haszonélvezőit, az országot kifosztó rablóbandát, a társadalmat megnyomorító terroristákat, ha nem számolja fel a rendszer ideológiai és közjogi alapjait, s az elszámoltatás, a felelősségre vonás elmarad, a lelkesedésnek és az örömnek vége. Igazság nélkül nincs békesség. A felvilágosult abszolutizmus nem pótolja a demokratikus intézményes garanciákat. Magyar akkor oszlathat el minden gyanakvást, ha valódi rendszerváltást hajt végre. Ezek még mindig pozitív elvárások, mert nem derültek ki az igazi szándékok, de a rendszerváltás lehetősége még fennáll. Nem áll végtelen idő a rendelkezésre hozzá. Ha Magyar Péter ezt elkeni és elsikkasztja, akkor becsapott mindenkit. Orbánt nem legyőzte, hanem megegyeztek. A hatalomért egérutat adott, s ezt a látszatot nem tudja eltörölni. Ha nem így van, tegye egyértelművé, hogy az alaptörvényt eltörlik, széles társadalmi egyeztetéssel új Alkotmányt hoznak létre. Az alkotmányos rend megdöntése, az ország elnyomása, lerombolása, megnyomorítása és kifosztása miatt az Orbán által vezetett bűnszervezetet elszámoltatják, törvényesen felelősségre vonják, és a lopott vagyont visszaszerzik. Nem a harmadrendű vádlottakról beszélünk. Csak remélni tudjuk, hogy elszámoltatás és felelősségre vonás helyett nem kell megelégedni Magyar beolvasásával az Orbán-kormány minisztereinek, s Orbán eltiltásával attól, amit már maga sem kapacitál. Megelégszik azzal, hogy szabadlábon marad ő és a családja, megtartják a százmilliárdos vagyont, amit lassanként Mészáros Lőrinc átad neki, és visszavonul Hatvanpusztára, ahonnan idővel egyre szemtelenebb nyilatkozatokat ad. Neki az is egy öröm, hogy megszabadulhatott az oroszok fogságából. Ha Magyarországnak ezt tétlenül kell néznie az elmúlt 16 év után, azt nem lehet másképp értelmezni, mint az Orbán-rendszer folytatásának.

Az alaptörvény eltörlése és Orbán elszámoltatása nélkül nincs rendszerváltás

Összességében a rendszerváltáshoz alkotmányos változásra és törvényes elszámoltatásra van szükség. A kettő úgy is összefügg, hogy az alkotmányos rend megdöntését ki kell zárni a jövőben, méghozzá alkotmányos garanciák által, bebetonozni pedig nem az Orbán-rendszert kell ezzel, hanem egy új Alkotmányra épülő demokratikus jogállami rendet. A felelősségre vonásnak precedens értéke is van, hogy mindenki megértse, mi a büntetése annak, aki megdönti az alkotmányos rendet, és mindenki tisztában legyen az Orbán-rendszer és egy demokratikus jogállam közötti különbséggel. Az külön vizsgálatot igényel, hogy Orbán, Szijjártó és mások milyen minőségben szolgálták az oroszok érdekeit. Magyar Péter megkapta a felhatalmazást, hogy ezt a rendszerváltást végrehajtsa. Ehhez ki kell nyilvánítania az Orbán-rendszer önkényuralmi jellegét, és be kell jelentenie a NER felszámolását, s új Alkotmány létrehozását. Az elfogadhatatlan, hogy azt próbálja elhitetni, hogy a rendszerváltás személycseréket jelent, és Orbánnal az volt a baj, hogy nem jól kormányzott. A felhatalmazást nem jobb kormányzásra kapta az Orbán-rendszerben, hanem a rendszer megsemmisítésére, mert ebben a rendszerben nem lehet demokratikusan és jól kormányozni. Ez az út csak ugyanoda vezethet, ahova Orbán jutott. Magyar Péter megkapta a lehetőséget, hogy történelmet írjon. Mindenki ezt várja tőle. A türelem is jár neki, amíg az látszik, hogy valódi rendszerváltást, nem szemfényvesztést akar. Mindenkinek az a dolga, hogy ezt a bizalmat és türelmet megadja, de az első perctől kezdve résen legyen, s ne legitimáljon semmiféle trükköt, ami a rendszerváltást el akarja sikkasztani. Magyar Péternek semmiféle intézményes kontrollja nincs, ezeket neki magának kell létrehoznia. Az egyetlen eszköz a nyilvánosság, a nyíltság és őszinteség, a szavazói kontrollja, amit megígértek, amikor Magyar személyével kapcsolatban a demokratikus elkötelezettségét illetően kétségek merültek fel. Ezek a kétségek megalapozottak és nem múltak el. De Magyar kezében a lehetőség, hogy bizonyítsa ennek az ellenkezőjét. Minden kritikusa, élén az Amerikai Népszavával, a vállán hordozza és éljenzi, ha nem lopja el a magyaroktól a szabadságot, a valódi demokratikus rendszerváltás lehetőségét. Ha nem hagyja futni Orbánt, ha az utolsó szöget is visszaveszi az Orbán-családtól, Mészáros Lőrinctől, és nemcsak a sokadik oligarcháktól, s ha a korlátlan hatalmát nem saját önkényuralma, hanem egy demokratikus jogállam létrehozására használja. A felhatalmazás és a bizalom hatalmas, de nem végtelen. A tiszás támogatók feladata nem az, hogy falazzanak a rendszerváltás elmulasztásához, hanem az, hogy követeljék a rendszerváltást. Simicska Lajos ideje lejárt, senkinek nincs joga hülyének lenni. Sem a hülyét eljátszani. Most kell résen lenni, mert ilyen lehetőség nem lesz mostanában. Nekünk vannak aggályaink, de boldogok leszünk, ha nem lesz igazunk. Mi azt szeretnénk, hogy Magyar Péter egy boldog demokratikus ország miniszterelnöke legyen. Ne engedje futni a bűnözőket, és ne azt folytassa, aminek véget akartak vetni a magyarok. Most nem az a feladat, hogy Magyart mindentől megvédjék. Hanem az, hogy a rendszerváltásra: új Alkotmányra és Orbán felelősségre vonására kényszerítsék.

A kereszténység alkotmánya a Hegyi Beszéd, Orbán alaptörvénye fasiszta diktatúra alapokmánya

Szeretnénk Orbán beszédének egyetlen gondolatát kiemelni. Orbán azt mondta: "Képesek voltatok 16 évig, s ki tudja még meddig, kormányon tartani Európa egyetlen keresztény, konzervatív,...

Mi az oka, hogy Fleck Zoltántól félnek, Magyar Pétertől nem?

Ebből logikusan következik, hogy nem lehet egyszerre Fleck Zoltánt és Magyar Pétert is védeni (támogatni és mellettük kiállni), mert Magyar Péter támogatása Fleck Zoltán teljes elutasítása és fordítva. Aki ezt tagadja, az - nyersen, de igazul fogalmazva - hazudik. Ezt a kérdést nem lehet elodázni sem, nem lehet letagadni sem. Mert ez a lényeg. Ezért ül mindenki fordítva a dakota lovon, mert Magyar Pétert csak akkor lehet támogatni a választáson, ha az ország nem a forradalmi változásokkal járó demokratikus jövőt, hanem a Magyar által garantált fideszes folytonosságot akarja. Azt nem lehet, hogy majd előbb őt választják meg, aztán majd akkor lehet dönteni a jövőről. Akkor már nem lehet. Magyarország jövőjéről most döntenek azok, akik Magyart támogatják és nem támogatják. Akik Magyar Pétert támogatják, azok a forradalmi változás nélküli, az alaptörvény által lefektetett fideszes jövő mellett döntenek. Akik pedig azt nem akarják, azok Magyart nem támogatják. Se Orbánra, se Magyarra nem szavaznak, mindkét fideszes jövőt elutasítják. Magyar támogatása ezt jelenti: a Fleck Zoltán által vázolt rendszerváltó fordulat, valójában a demokratikus jövő elutasítását. Mert az alaptörvény mellett nem lehet demokratikusan kormányozni. Ha Magyar nem törli el az alaptörvényt, akkor nem is akar demokratikusan kormányozni. Ez ilyen egyszerű. Fleck Zoltán mondja ezt, mi továbbvisszük a gondolatát. Ez azt is jelenti, hogy Magyarnak nincs szüksége kétharmadra, mert kétharmad ahhoz kellene, hogy forradalmi változásokat, az alaptörvény eltörlésével rendszerváltást hozzon létre. Ha enélkül, mégis kétharmadot kapna, az a változatlanul hagyott, antidemokratikus önkényuralmi rendeszeren belüli korlátlan hatalmat, diktátori felhatalmazást jelentene.

A „magyar életmódba” nem fér bele a homoszexualitás, a panasztörvény az LGBTQ+ közösség tagjait vette célba

Csupán mellékesen jegyezzük meg, hogy ezek már a "zsidótörvények" irányába tett első lépések. Magyarországon a melegek üldözött társadalmi csoportnak számítanak, s félniük kell, hogy fizikai bántalmazás ne érje őket. Ha valamit államilag a "magyar életmódtól" idegennek nyilvánítottak, akkor az szabad préda, azt üldözni, köpködni, verni lehet.  Ez szimpla dehumanizáció. A "magyar életmódba" belefér a válás, a házasságtörés, a pálinkázás, a mértéktelen zabálás, a hazudozás, a lopás, a képmutatás. Csak a homoszexualitás nem fér bele. Aki magyar, az nem lehet meleg.

Az ellenzék visszajutott az alapvető kérdéshez, szabad-e bemenni a parlamentbe és felesküdni az alaptörvényre?

A bukás okainak tisztázása után az ellenzéki tájkép csata után úgy néz ki, mint amikor még nem jött létre az összefogás, az ellenzéknek esélye sem volt Orbánt megszorítni, csak a kollaborációra volt esélye, hogy a választáson való részvételével és a parlamentbe való beülésével legitimálja az önkényuralom működését, és biztosítsa pénzért a demokrácia hamis látszatát a diktatúrához. Ezzel az ellenzék visszakerült abba a szerepkörébe, amiben korábban volt, miszerint az Orbán-rendszer hazugságának és működésének nélkülözhetetlen és legerősebb bástyái.

Orbán fenntartja magának a jogot, hogy népszavazás nélkül kilépjen az EU-ból és a NATO-ból

Ez az elutasítás egyértelmű kinyilvánítása annak, hogy Orbán számol ezzel a lehetőséggel, és tervei között szerepel az Európai Unióból és a NATO-ból való kilépés lehetősége. Ha nem így lenne, nem lenne szükség arra, hogy ezt a jogot megtartsa magának. Ukrajna megtámadása mindennél jobban megmutatja, hogy Magyarország jólétét és biztonságát egyedül az EU- és a NATO-tagság garantálja. A Nyugathoz való tartozás Magyarország létérdeke. Ennek eldöntése nem lehet egyetlen ember joga.

Ha az ellenzék azt kommunikálja, hogy nem tudja eltörölni az Orbán-rendszert, nem fognak rájuk szavazni

Egy olyan ellenzéki kormány, amely alatt Polt Péter a legfőbb ügyész és Orbán emberei vannak mindenhol, az első perctől kezdve bukásra, nevetségességre van ítélve, és csak idő kérdése az, hogy az ennek nyomán kialakuló káoszban mikor hoznák vissza a vállukon az emberek Orbán Viktort. Ennél rosszabb forgatókönyv el sem képzelhető. Az pedig tragikus, hogy két hónappal a választás előtt az ellenzék nem adott egy világos és végleges programot arra, hogy mi történne, ha nyer, hogyan törli el az Orbán-rendszer korlátait, hogy egy ellenzéki kormány működni tudjon.

Az új alkotmányról szóló népszavazás átvágná a gordiuszi csomót

Egyre többeket foglalkoztat az alaptörvény semmisségének gondolata, miután nem teoretikus kérdésről van szó csupán, mert egy esetleges ellenzéki győzelem esetén is megakadályozná azt, hogy...

Dobrev Klárát az élre röpítheti, hogy semmisnek tartja az alaptörvényt

Az ilyen alaptörvény semmissé nyilvánításához, eltörléséhez nem kell kétharmados többség, mert nem a többség miatt lehet eltörölni, hanem a törvénytelen volta miatt kell semmissé nyilvánítani. Ezért elhibázottak azok az elképzelések, hogy a diktatúra alaptörvényéhez csak kétharmados többséggel lehet hozzányúlni, mert az azt feltételezi, hogy az alaptörvény jogállami működést, védelmet biztosít. De ennek az ellenkezője az igaz.

Az alkotmányos rend megdöntését és az érvénytelen alaptörvényt szabadlábon ünneplik

Orbán Viktor és "Fidesz" nevű bűnszervezete tíz évvel ezelőtt döntötte meg Magyarországon az alkotmányos rendet. Az államellenes bűncselekmény elkövetése több lépcsőben történt. Először önkényesen...

Vérszegény programot hirdetett Karácsony Gergely, amelyben nincs szó rendszerváltásról

Teljesen mindegy, hogy az ezer pontos kormányzati teendők közül melyik az első 9 pont. Ezt akár egy szerencsekerékből is kihúzhatná, mert az alkotmányosság megteremtéséig erre semmi esély nincs. Ez az ernyedt "mozgalom" egy nyugdíjas klub benyomását kelti, ahol elbeszélgetnek egymással, de a valósághoz semmi közük. Ezért nincs értelme elemezni a pontokat sem, hogy azok közül melyik telitalálat, melyik nem, melyiket tennénk inkább a 18. helyre, míg a 4. és 5. pont helyet cserélhetne. Ilyesmivel csak ráérő emberek foglalkoznak, akik megunták a bélyeggyűjtést.

Enyedi Nagy Mihály: A társadalmi büntetőigény alapjairól is

De a legsürgősebb mégis az volna, hogy közösen találjuk meg azt a napot, amitől kezdve már minden injuria, azaz jogellenesség volt, amit az Orbán rendszer művelt. Amitől megfordul a bizonyítási teher, és már mi kérdezhetjük a Vejt, tudná e bizonyítani, miképp gazdagodott meg, honnan, mi úton a Túrai Kastély? Erről a napról az alakuló ülésen alkotmányozó tettként kell döntést hozni, miközben a Parlament a legyilkolt-leszerepelt Alkotmánybíróság jogkörét visszavéve maga jár el (Vörös Imre). És mindezt előre politikai ígéretként programban kell megfogalmazni, részleteiben ismertté tenni. Csak az indulhasson az előválasztásokon, aki ezt előre vállalja, erre felesküszik. Ha a ma államtól fizetést kapó egymillió szavazó nem látja, miképp lesz az átmenet, nem ad le rendszerváltó szavazatot. Pedig a többségük szeretne.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékAlaptörvény