/

Csapdát állítottak Ferenc pápának

Minden készen áll arra, hogy az Orbán-rezsim antitézise, az Orbán-rendszerrel minden ízében ellentétes véleményen álló római pápa igazolja az Orbán-rendszer igazát. Minden készen áll arra, hogy legnagyobb ideológiai ellenfele becsapásával a katolikus egyházfő repítse a mennybe Európa első fasiszta államát, a hazugságra

/

Bayer Zsolt utcára hívja a szélsőjobboldalt, Békemenetet csinál Ferenc pápa miséjéből

A "Békemenet" 2010 óta az Orbán-rendszer szélsőjobboldali tömegdemonstrációja, amelyet demokratikus tiltakozások megfélemlítésére használnak fel. Ha Magyarországon az emberek nagylétszámú tiltakozása várható, akkor bevetik a szélsőjobboldali Békemenetet a tiltakozók megfélemlítésére. Ferenc pápa tudtán és akaratán kívül egy politikai akció részesévé válik, a pápai

/

A Békemenetre Erdélyből szállított emberek megfertőzhetik Budapestet

A hazaszeretet szép megnyilvánulása lenne, ha a nemzeti érzéstől sokkal jobban átitatott erdélyi békemenetesek azt mondanák, hogy nem szeretnék megfertőzni magyar testvéreiket, nem akarják koronavírussal elárasztani Magyarország fővárosát, ezért inkább nem jönnek. De a hazaszeretetnek erre a kézzelfogható megnyilvánulására vélhetően nem számíthatunk.

Trump gyér „békemenete” mutatja, hogy nem lesz polgárháború

Szombaton csak néhány ezer Trump támogató vett részt a „March for Trump” rendezvényen Washingtonban, ami a „Békemenet” amerikai megfelelője lett volna, ha vannak elegen. Jól kifejezi, hogy milyen ellentét volt a várakozások és a valóság között, hogy „Million MAGA March” néven szervezték

Jurák Kata imádkozik az Amerikai Népszaváért

A Magyar Idők büszkén mondhatja el magáról, hogy fennállása szűk három éve alatt már bírósági ítélete van arról, hogy lopott pénzből működik. Ahogy a Békemenet is az adófizetők lopott pénzéből vonul, s talán nem véletlen, hogy olyan találó az esernyővel a zombis