2024, február21, szerda
KezdőlapKiemelt fő hírBayer Zsolt utcára hívja a szélsőjobboldalt, Békemenetet csinál Ferenc pápa miséjéből

Bayer Zsolt utcára hívja a szélsőjobboldalt, Békemenetet csinál Ferenc pápa miséjéből

-

Bayer Zsolt rászervez Ferenc pápa Kossuth téri miséjére. Mint a kormánypárti Hír TV Sajtóklub című műsorában bejelentette, összehívják a „Békemenetet” a Kossuth térre Ferenc pápa miséjének időpontjára. Így akaratán kívül a Békemenet fő „szónoka”  Ferenc pápa lesz. Bayer Zsolt ezzel Ferenc pápát és a Kossuth téri misét politikai célokra kisajátítja, a misének egészen más jelentést ad, a katolikus egyházfőt szélsőjobboldali propagandára használja fel. Mint mondta, a Békemenet megjelenése „nemcsak lelkileg lesz fontos, de politikai üzenete is lenne”. Ez kétségtelenül így van.

Annál is inkább, mert a „Békemenet” 2010 óta az Orbán-rendszer szélsőjobboldali tömegdemonstrációja, amelyet demokratikus tiltakozások megfélemlítésére használnak fel. Ha Magyarországon az emberek nagylétszámú tiltakozása várható, akkor bevetik a szélsőjobboldali Békemenetet a tiltakozók megfélemlítésére. Ferenc pápa tudtán és akaratán kívül egy politikai akció részesévé válik, a pápai mise szélsőséges publicisták által hergelt, szélsőjobboldali rohamcsapat programjává silányul. Mintha a pápa egyetértene a Békemenettel, nekik misézne, s ez az ő rendezvényük lenne.

Az ügy érdekessége, hogy Bayer a Fidesz 5. számú tagkönyvének tulajdonosa, Orbán Viktor személyes jóbarátja, aki az Orbán-rendszertől Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott, az egyik írásában Ferenc pápáról azt állította, hogy „a pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember”. Mint írta, nem jut eszébe harmadik lehetőség. A Békemenet másik szervezője, Bencsik András Ferenc pápát keresztényellenesnek nevezte, aki „súlyos kárt okoz a keresztény világnak”.

Mindez azért sem elhanyagolható, mert Bayer és Bencsik mindig az Orbán-rendszer hivatalos véleményével összhangban fejti ki az álláspontját, a szélsőjobboldal nyelvére fordítva le Orbán Viktor üzeneteit. Amikor a kijelentések elhangzottak, akkor ez volt Orbán Viktor, s a róla elnevezett rendszer hivatalos véleménye a pápáról. Ferenc pápa mostani látogatása azonban a rendszer politikai demonstrációja lesz, amit az Orbán-rezsim elismerésének és támogatásának tulajdonítanak. Ezt a politikai üzenetet akarja felerősíteni és kisajátítani még inkább a Békemenet.

Eddig is tudható volt, hogy az orosz propagandát terjesztő Orbán-rendszer Ferenc pápa látogatását nyugatellenes és oroszpárti, az illiberális önkényuralmat fényező politikai demonstrációra használja fel. Annak ellenére, hogy Ferenc pápa ideológiailag az Orbán-rendszerrel szemben áll (ezt fejezi ki Bayer és Bencsik fenti véleménye). De a Békemenet bevetésével a pápalátogatás egy fasiszta diktatúra tömegrendezvénye lehet, amelyen a római pápa miséjéből olcsó politikai cirkuszt csinálnak. A Békemenet jelenléte nemcsak „vatta”, hanem politikai megfélemlítés is lesz.

Nem tudjuk, hogy eljut-e a hír a pápához, s mit tesz a magyar katolikus egyház annak érdekében, hogy a pápa szentmiséje ne politikai nagygyűlés legyen, amelyen Ferenc pápa a szónok. Ha Ferenc pápa szentbeszéde nem váltja ki a Bayer és Bencsik ízléséhez szokott szélsőjobboldali Békemenet tetszését, vajon kifütyülik-e a pápát? Mi lesz az utasítás? Vagy csendben hallgatnak, aztán majd kiforgatják a szavait, függetlenül attól, amit mondott?

Vajon elmerészkednek-e a pápa nem szélsőjobboldali hívei és tisztelői is a misére, ha az egy Békemenet lesz, vagy kisajátítja azt a békemenetes szélsőjobb magának? Az nem zavar senkit, hogy a békemenetesek nem misére mennek, hanem politikai nagygyűlésre?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések