2024, október10, csütörtök
KezdőlapAmerikaTrump gyér "békemenete" mutatja, hogy nem lesz polgárháború

Trump gyér „békemenete” mutatja, hogy nem lesz polgárháború

-

Szombaton csak néhány ezer Trump támogató vett részt a „March for Trump” rendezvényen Washingtonban, ami a „Békemenet” amerikai megfelelője lett volna, ha vannak elegen. Jól kifejezi, hogy milyen ellentét volt a várakozások és a valóság között, hogy „Million MAGA March” néven szervezték a programot, és Trump sajtótitkára, Kayleigh McEnany is azt írta a Twitteren, hogy több mint egymillióan vettek részt az eseményen. Még a trumpista média is csak néhány tízezer embert látott, ami inkább csak közelítette a tízezret. Ez rendkívül kevés, ez vérszegény megmozdulásnak számít Washingtonban. Ahhoz, hogy Trump reményei valóra váljanak, valóban egymilliós tömegnek kellett volna lennie.

Pedig a tömeg összetétele reprezentálta Trump teljes támogatói bázisát. A konszolidált republikánus szavazótól a fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőjobboldali Proud Boys-ig bezárólag felvonult a teljes repertoár, csak végtelenül kevés ember, ami azt mutatja, hogy még Trump szavazói sem hiszik el, hogy elcsalták a választást, mert ahhoz kellene valami bizonyítékot mutatni. A tömegben szép számmal jelen levő összeesküvés-elmélet gyártók sem képesek helyettesíteni a hiányzó bizonyítékokat, és az amerikaiak többsége józan. Bizonyítékok nélküli csalásban nem hisz. Márpedig enbben az esetben Trump nem tud tömegeket az utcára szólítani és nem tud fegyveres harcot, polgárháborút sem kirobbantani.

A szombati háborús menetelés arra volt jó, hogy megmutassa az országnak, hogy Trump hiába reménykedik, nem fogják több millióan megakadályozni, hogy el kelljen hagynia a Fehér Házat. Nem tudják elfoglalni sem a Fehér Házat, s nem tudja az országot fenyegetni azzal, hogy tízmilliók állnak szemben (akár fegyverrel), hogy megakadályozzák a választási eredmény érvényesítését, Joe Biden bevonulását a Fehér Házba. Ahogy múlik az idő, egyre nyilvánvalóbb, hogy nem lehet újraszámolással és a Trump által kezdeményezett perekkel sem megfordítani az eredményt, sem az államokat megakadályozni abban, hogy a népakaratot tükröző választási eredményt fogadják el, s azt hirdessék ki.

A fanatikus szélsőségeseket leszámítva a csendes belenyugvás érződik az országban. Trump megbukott, s egyre több republikánus látja, hogy Trump kicsoda. Közveszélyes bohóc, egy őrült, önmagán uralkodni képtelen pojáca, aki nem képes tudomásul venni, hogy veszített. Egyre többen kezdik azt érezni, hogy talán jobb is ez így, és az általa vallott értékek képviseletére akad majd más, Trumpnál normálisabb ember, akivel lehet azonosulni. Csak szélsőséges fasiszták és gyűlölködő emberek tartanak ki a hazugságban, mert nekik Trump azt jelentette, hogy átlépheti valaki a jogállamiságot, az alkotmányosságot, és korlátozhatja az általa gyűlölt társadalmi csoportokat. A mérsékelt republikánus számukra azért nem megfelelő, mert az betartja a liberális demokrácia szabályait, azok pedig nem engedik meg a jogfosztást.

A republikánus párt nem szakíthat azonnal látványosan Trumppal, mert fél attól, hogy a Trump által feluszított szavazókat elveszíti. Igyekeznek annak arányában és mértékében elfordulni tőle, ahogy a szavazóbázis teszi. De az biztosnak látszik, hogy nem fognak a végsőkig kitartani Trump mellett, s nem fogják a pártot átengedni egy őrült szeszélyeinek és beteg ambícióinak. Vannak további elnökaspiránsok a pártban, miért engednék kisajátítani ezt a Trump-családnak. ha Trump a hátralevő két hónapban ragaszkodik ahhoz, hogy nyert, és a hivatalos erdményhirdetés után sem fogadja el, hogy veszített, s gondot okoz, hogyan távolítsák el a Fehér Házból, nevetség tárgyává lesz, és marginalizálódik azok közé, akik közé való: féleszű, elmebeteg, korlátolt konteó-hívők és szélsőjobboldali csoportok tagjai közé. Ez lenne az ideális forgatókönyv, ha Trump oda kerül, ahova való, és tanulnak belőle az emberek.

Ha minden jól megy, Trump bukása után a legnagyobb összecsapás az lesz, amikor Washingtonban a Trump-hívők összeverekedtek az ellentüntető Antifa tagokkal, s húsz embert letartóztattak. Sokak számára csalódás, valójában jó hír, hogy ebben merült ki Trump ereje, és ez volt a polgárháború, amivel fenyegetett. Trump lassan megérett a kényszerzubbonyra, és a legszebb jelenet az lenne, ha kényszerzubbonyban vezetnék ki a Fehér Házból. A döbbenetes csak az, hogy az elmeállapota az elmúlt négy évben sem volt jobb semmivel, csak az egészségügyi rendszer működésének hibája, hogy kényszerzubbony nélkül közlekedett. Ideje szembenézni azzal, ki ez az ember.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések