A posztkommunista rendszerek gyerekbetegségét, az állami ígérgetést, s az állampolgárok (!) paternalista gondolkodásmódjának megerősítését (majd az állam gondoskodik, a jólét a politikusok jószándékán múlik) nem kellene a 21. században is megerősíteni, s egy Orbán-rendszer utáni demokratikus rendszerbe is prolongálni. Aki azt gondolja,
Csak a hülye nem érti, mit üzen a 444.hu Dobrev Kláráról készült fotója, rajta az „Aprózódva készül az ellenzék az EP-választásra” címmel. A címben tévesen szellemesnek vélt, inkább aljas módon elhelyezett „aprózódva” kifejezés nyilvánvalóan Dobrev Klára édesanyjára, Apró Piroskára, s még inkább
A klasszikus példa, az álmessiások mintája, Jézus Krisztus, az igazi Messiás, ezzel szemben megmutatta az utat, hogyan lehet a mennybe jutni. Ezért a mennyről szóló ígéret nem légből kapott, hanem valóságos. Mi a különbség? Megmondjuk: a kereszt. Jézus Krisztus vállalta az áldozatot,
Egyetlen olyan név sincs, ami ígéretes, ami azt sugallja, hogy itt valami nagyon színvonalas, nagyon izgalmas dolog készül, ami olyan érzetet kelt, hogy szeretnék egy olyan országban élni, amit ezek a koponyák vezetnek. Amikor erre a listára nézünk, akkor azt érezzük, hogy
Mindennek abból a szempontból van jelentősége, hogy érdektelensége és lustasága miatt, ahol ő egy diktatúra leváltására irányuló kampányban halálra unta magát, Orbán leváltását nem egy ballib politikus vezeti, akiben meg lehet bízni, hanem egy akarnok jobboldali, egy autokratikus személyiség, aki ugyanazt az
Magyarország szempontjából a lehető legjobb dolog történik, hogy Márki-Zay Péter minden valószínűség szerint megnyerte az ellenzéki előválasztást, mert mindenki érdeke, hogy mielőbb túlessen az ország az újabb hamis messiás által keltett illúziókon. Mivel Márki-Zaynak (ahogy másnak sem) esélye sincs arra, hogy Orbánt
Az előválasztás második fordulójában Márki-Zay az összefogás egyik pártját és annak miniszterelnök-jelöltjét kizárta a "tiszták" közül, ellenzékiből az ellenzék ellenségévé minősítette át, amivel megvonta a legitimitását az ellenzéki összefogásban. Dobrev Klárát ("Gyurcsányt") Orbán mellé állította, mint közös ellenséget, akiket le kell győzni,
Az a politikus, aki egy bármilyen választáson, hazaárulónak nevezi azt, aki nem rá szavaz, nem demokrata. Az a politikus, aki bármilyen demokratikus választáson a politikai ellenfelét (még annak szavazóit is) hazaárulónak bélyegez, mert azt gondolja, hogy a haza érdekeit csak ő testesíti
Biden újraegyesítési kísérlete is megbukott. A szélsőjobb zsarolásra használta a szlogenjét, hogy ha "újraegyesíteni" akar, akkor ne a saját programját valósítsa meg, hanem a trumpista fasisztákét. Egy jól láthatóan bukott programot vettek át, ami jól illeszkedik Karácsony Gergely gyenge karakterébe. Még Jézus
Márki-Zay Péter mellett olyan érvek szólnak, hogy majd ő lebontja a jobboldal és a baloldal közötti válaszfalat, egyesíti a nemzetet, de egyelőre az ellenzék legmegosztóbb személyisége, mert az Orbán-ellenes szavazótábor legnagyobb részét alkotó balliberálisokat már végletesen, a gyűlölködésig ható módon megosztotta. Ez