2024, október12, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar letaposta Tisza Kálmán női ükunokáját is

Magyar letaposta Tisza Kálmán női ükunokáját is

-

Magyar Péter, a Tisza párt tényleges vezetője nem tűr semmiféle kritikát, még oly finoman megfogalmazott bírálatot sem, mint amilyet Tisza Kata írónő, Tisza Kálmán ükunokája írt a Facebook oldalán róla. Magyart az sem hatotta meg, hogy a kritikus Tisza Kálmán rokona, leszármazottja, az egykori szabadelvű miniszterelnök egyfajta szellemi örököse is.

Az esetről a Médialógus Facebook oldal számolt be, ahol megosztották Tisza Kata írását is, amely az írónő Facebook profiljával együtt eltűnt, miután Magyar kommentelte az írást, és a hívei ezután megrohamozták a hozzászólásokat, válogatott szidalmakkal, mocskolódással árasztva el azt. Ezután a szerző nemcsak az írást, de még a Facebook oldalát is eltüntette.

Magyar pártjának neve mozaikszó (a Tisztelet és Szabadság névből fakadóan), de ő maga azt is mondta, hogy utalás Tisza Kálmánra, a nevével jelzett korszakra, az általa képviselt értékekre is. Tisza Kata ugyan nem hivatkozott a rokoni szálra, de utalt arra, hogy ezeket az értékeket (is) hiányolja Magyar Péter magatartásából. Egyebek mellett a tiszteletet.

Magyar a bírálatra válaszolva Tisza Kata Facebook bejegyzésére kommentelt, a szokásos stílusában, amelyben „kék Fidesznek” nevezte a DK-t, amely merészelte kifogásolni, hogy Magyar Dobrev Klára külsejére tett nőgyűlölő, szexista és durván sértő megjegyzést. Majd Tisza Katát is „lerogánozta”, s írása elejére utalva, a továbbiakban csendre intette.

Aki elolvassa Tisza Kata írását, meggyőződhet arról, hogy egy finom és érző lélekkel megírt vélemény, amelyben megértéséről biztosítja azokat, akik Magyar Péterbe belelátnak bármi reményt, de elvár bizonyos emberi értékeket és normákat. Erre taposta Magyar Tisza Katát a földbe, utasította helyre, oktatta ki és rogánozta le. Tisza Kálmán vajon mit szólna hozzá?

Magyar erősen emlékeztet Márki-Zay Péterre, aki szintén a Fideszből jött, s ahányszor szólt valamit, másnap annyiszor kellett magyarázkodnia és mentegetni önmagát. Magyar Péter a Klubrádiónak adott botrányos interjúját, az orosz propagandát, Orbán dicsőítését, mindent letagad, ahogy a Dobrev Kláráról mondott minősíthetetlen szövegét is kicsavarja.

Magyar szerint megvágták a mondatát, levágták az elejét, de az megvágás nélkül sem jobb semmivel: „Szentkirályi Alexandra és a többiek ott lógnak ilyen különböző színekben, Dobrev Klára ilyen egészen ijesztő, de ha gyerek lennék, vagy gyerekem lenne, lehet, nem tolnám ott babakocsival, nehogy megálljon a növekedésben.”

Ez bármilyen szövegkörnyezetben sértő, bántalmazó és becstelen szöveg, amely a politikai rivális dehumanizálása, sárba rántása. De Tisza Kata nemcsak ezt kifogásolta, miközben az egy percre sem tévesztette meg, ahogy Magyar megpróbálja ezt kimagyarázni. Az írónővel szemben használt stílusa pedig semmivel nem jobb, s erősíti az önmagáról alkotott képet.

Azonban arra a jelenségre is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy Magyar egyenként vadássza le azokat, akik kritizálni merészelik. Ott terem a kommentjével, ami megindítja a fanatikus híveinek gyűlölködő trollhadseregét, akik olyan mocskolódást és terrort vágnak le, hogy az olyan kemény fiúkat is meghátrálásra késztet, mint Hadházy Ákos.

Ez a nyilvánosság és a közvélemény terrorizálása, amely megakadályoz minden nyilvános vitát, ellentmondást, kritikus véleményt. Mindenkit bemocskolnak, terrorizálnak, a Fidesz legaljasabb, legmocskosabb trollhadseregének stílusában, amivé egy hónap alatt változott az ellenzék messiásváró magyarista része. Ez semmivel nem különb, mint a Fidesz.

Egyelőre ott tartunk, hogy egy Fidesz helyett van kettő, eddig csak Rogán terrorizálta az országot, most már Rogán és Magyar együtt, azzal a különbséggel, hogy Magyar vadállatot csinál ellenzékiekből is, akik fenevadként támadnak minden ellenzékire, akinek kritikus véleménye van/lehet a félisten (vagy talán egész) Magyar Péterről.

Egy biztos, hogy ebből modern, európai, szabad és demokratikus Magyarország nem lesz. A Fidesz elkezdte a mélyrepülését, gazdasági csődben van, amit keleti pénzekkel próbál túlélni, s az embereknek kezd elegük lenni az eddig jól kihasznált Orbán-rendszerből, és Magyar ezt lovagolja meg, kisiklatva a demokratikus rendszerváltás lehetőségét.

Aki meg akarja hosszabbítani a NER-t (annak durvább változatát) még újabb húsz évvel, az csatlakozzon Magyar Péterhez, aki eltapos mindenkit, aki az útjába áll. Kivéve Orbánt, mert Orbánnal szemben előzékeny, udvarias és kedves. Igaz, nem egy nő, és nőügyekkel nem is foglalkozik.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések