/

A Népszabadság, a CEU, az MTA után Iványi Gábor sem tabu

A “keresztény szabadság” letéteményese alig fejezte be ájtatos mondatait arról, hogy “ne cselekedd azt, amit nem szeretnéd, hogy veled cselekedjenek”, amikor Orbán Viktor pribékjei egy öt évvel ezelőtti, vitatott összeget leemeltek Iványi Gábor szociális intézményrendszerének számlájáról, amit nem kellene fizetniük, amennyiben egyház

Bartus László: Orbán, a “keresztény”

Még mindig nem tudja a magyar ember, mit jelent az Orbán-féle “keresztény szabadság”. Nem lehet megfogalmazni. Azért nem, mert hazugság. Az igazságról könnyű megmondani, micsoda. Amit nem lehet világosan kifejteni, az hazugság. Most tett rá egy kísérletet Orbán, de az sem teológiai,

/

Ez már a vég: tanévnyitó a templomban

Egy társadalom elbutításának és elnyomásának, vagy fordítva: szellemi fejlődésének és szabadságának fokmérője a különféle vallásoktól és egyházaktól való távolság és függetlenség. Az egyház és az állam szétválasztása minden vallással szemben alapkövetelmény. Egy társadalom szellemi és lelki megsemmisítésének kezdete, ha az emberekre az

/

Kövér lekommunistázta az egyház és az állam szétválasztását

Kövér László a református egyház balatonszárszói konferenciáján újra meghamisította a történelmet és a liberális demokráciát. Kövér, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének volt munkatársa, az egykori liberális Fidesz alapítója, „kommunista találmánynak” nevezte, hogy a politika és a vallás két különböző dolog.  Szerinte az állam

//

A politikai támogatás védelem, nem tudnak elszámolni a gazdagságukkal az egyházi üzleti vállalkozók

A 444.hu hívta fel a figyelmet az Inside Edition című amerikai televíziós műsorban bemutatott riportra, amelyben az egyik neves amerikai tévéprédikátort faggatja a riporter az “evangéliumi gazdagságról”, főként a magánrepülőgépeiről. Kenneth Copeland ugyannak az egyházmodellnek a képviselője, amelynek lényege, hogy teljhatalmú vezetője

Semjén: Jézus Krisztus nem emberbarát

Sokat segít Semjén Zsolt a NER megértésében. Nélküle soha nem értenénk meg, miféle “kereszténységről” és “keresztény Európáról” beszél Orbán. Ez egy olyan kereszténység, amely üldözi a hajléktalant, a beteget, az özvegyet, az árvát és a szegényt. Lop, csal és hazudik, kincseket gyűjt

/

Jézus Krisztus nem alapíthatna egyházat Magyarországon

Életbe lépett az orbáni egyházi törvény módosítása, amely nem megszüntette az alkotmányellenes korábbi törvényt, hanem annak törvénytelenségeit egyenként kibontotta. Az új törvény most már egyértelműen és kifejtve tartalmazza azokat a jogtiprásokat, amelyeket az eredeti törvény csak implicite tartalmazott. Ennek lényege, hogy Orbán