2024, december22, vasárnap

Tag: EMIH

A Mazsihisz elesett, az új elnök Leningrádban végzett katona, aki a NER-t szolgálta

A Mazsihisz valójában ezen a tisztújításon már elesett. Grósz Andor programbeszédének az a része is megerősíti ezt, amelyben azt mondta, hogy "a Mazsihisz alapvető érdeke, hogy ne politikával, vagy öncélú 'lájkvadászattal' foglalkozzon, hanem tíz év után végre ismét vallási szervezetként működjön". Ezt Köves Slomó sem mondhatta volna szebben, aki azzal vádolta szintén a kormánytól független és az önálló vélemény jogát - némiképp - megőrző Mazsihiszt, hogy baloldali és liberális politikát folytat, nem a hitélet megújítására fókuszál, mint ő. Kövesnek a zsebében van a hite.

Frölich Róbert főrabbi: „Az EMIH nem zsidó egyház”

Ostort ragadott Frölich Róbert országos főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, és jelképesen kiűzte a kufár Köves Slomót a templomból, az imádság házából, miután...

Köves Slomó nyíltan hadat üzent a Mazsihisznek

Köves tevékenysége nem vallási reneszánsz, hanem egy politikai rendszer gátlástalan kiszolgálása. Mindazt, amit Köves felsorolt, a segge alá tolták, semmit nem a maga erejéből csinált, hogy alternatívát állítson és leváltsa a zsidóság legitim képviselőjét, a politikai hatalomtól független, azzal sokszor elvi alapon szemben álló Mazsihiszt. Köves egy farkas, aki el akarja rabolni a nyájat. Ezért csatlakozott a hiénákhoz, akik ehhez pénzt, intézményeket és hatalmat adnak. Orbán fasiszta rendszere nem betiltani akarja a Mazsihiszt, hanem leváltani egy hozzájuk hűséges árulóval.

Úgy néz ki, bukik a belvárosi összefogás

Meglehetős káosz uralkodik az ún. ellenzéki oldalon a választások előtt. Még mindig nem állt össze a kép, hogy hol kire lehet/érdemes szavazni április 8-án a Fidesz ellenében.

Isten helyett a Fidesz a legnagyobb áldás az EMIH háza táján

Eddig is tudtuk, hogy Köves Slomó a jó zsidó, a Soros meg a rossz, hiszen a Fidesz megmondta. De mégis ott van bennünk a kérdés, hogy mennyibe kerül ez már megint nekünk?

"Nagyon messzire mentél" – Radnóti Zoltán rabbi nyílt levele Köves Slomóhoz

Radnóti Zoltán a Mazsihisz rabbitestületének elnöke elmagyarázza nyílt levelében, hogy miért etikátlan az, ahogyan Köves Slomó a Fidesz-KDNP-t rabbiként kiszolgálja.

Köves Slomó magyarázza, miért támogatja Hollikot

Köves Slomó a magyarázatával újabb réteg homályt helyezett a némelyek számára meglepő ügyre, miszerint Hollik Istvánt támogató sorai jelentek meg.

Orbán házi zsidói titkolják, mennyi közpénzt kapnak

Az Orbán-rezsim mesterségesen hozta létre a EMIH állami támogatásával a Mazsihisz zsidó konkurenciáját. Ezzel mesterségesen beavatkozott a magyarországi zsidóság belső életébe, erőviszonyaiba. A NER "le akarja cserélni" a magyar zsidó közösség legitim hitközségét, amely szervesen alakult ki a történelem folyamán, a gátlástalanul hódító, de gyökértelen lubavicsi Chábád közösségre.

Izrael még mindig nem érti, Horthy mitől kivételes államférfi

Íme, egy csokornyi, sokféle vélemény Horthyról. Az izraeli diplomata erről egyértelműen nyilatkozott, Soros más tészta.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEMIH