Tag: hazugság

Orbán elkezdte a pávatáncot, a Néppárt még mindig nem ismeri őt

Nem hiszünk Orbánnak, egyetlen egy szavát sem fogadjuk el. Hazudik, éppen úgy, ahogy ő mindig is hazudott, és átverte Európát.

Kisokos Kósa CEU-rejtvényei megfejtéséhez

A Céginfó szerint ilyen nevű cég Magyarországon nem létezik, csakis az ellenségkép-gyártás politikai eszköztárában lelhető fel.

Mit jelent az Orbán-féle egyenes beszéd?

Pontosan kik azok, akik ellen "fegyelmezetten és egységben" kívánnak fellépni?

Kósát nem kell messzire kergetni, csak a Markó utcáig

Magyarországon talán a CEU az egyetlen, amely betartja a szabályokat, ez a bűnbanda például egyáltalán nem.

Kósa hazudozása betette a kaput

A Nobel-díjas tudósokat és Németország elnökét ez a debreceni suttyó paraszt azokhoz hasonlította, akik Isaurának gyűjtöttek tojást. Jellemző még az is, hogy Kósának milyen hasonlatok jutnak eszébe, milyen párhuzamokat von az elméje.

Az új "konzultáció" nem kérdez, hanem uszít

Nekünk is van kérdésünk is, amit Brüsszelbe küldenénk: Ha egy tagállam ennyire nem bírja az Uniót, ennyit hazudik róla, így uszít ellene, mit tegyen "Brüsszel"? Az egyetlen lehetséges válasz: rúgja már ki!

Ezt találták ki: senki nem állhat a törvény fölött, tényleg?

Kitalálnak valamit, ami teljesíthetetlen, még el sem fogadták, ez egy nemlétező törvény, de már azt mondják, hogy a CEU nem állhat a törvény fölött, ami nincs, csak lesz.

Bartus László: Védekezés a "döglött macska" stratégia ellen

A "döglött macska" stratégia (The dead cat strategy) főleg szélsőjobboldali és jobboldali pártok stratégiája. Nevét egy Lynton Crosby nevű ausztrál stratéga hasonlatáról kapta, aki úgy...

Az FBI végleg cáfolta Trump lehallgatását

James Comey FBI igazgató egyértelműen és véglegesen cáfolta, hogy Trumpot, illetve a Trump Tower-t, lehallgatta volna bárki az elnökválasztási kampány előtt, alatt vagy után...

Eddig tartott Trump ígérete, hogy mindenkinek lesz egészségbiztosítása

Mick Mulvaney, a Fehér Ház költségvetési igazgatója közölte, hogy a Trumpcare nem nyújt mindenkinek egészségbiztosítást, ahogy Trump ígérte. Trump januárban is azt mondta, hogy...

Botka kolbászt tölt, mikor épít stadiont?

Majd szóljon, ha stadionokat is akar építeni, mert van egy bevált építő, akit tudunk ajánlani. Mészárosnak hívják.

Trump a Fox News csatornát hibáztatja, a saját hazugsága miatt

Trump megint hülyére vesz mindenkit. Mint tudjuk gyakran állít baromságokat, de még annál is többször hazudik.

A britek kiakadtak Trump hazugságain, aztán Trump hazudott megint egyet

Ha nincs egyetlen amerikai lehallgató sem, akkor legyen valaki, akinek a segítségével Obama mégis lehallgatta.

A Helsinki Bizottság Orbán handabandázásáról

Orbánnak hét állításából hét hazugság. Orbán egy handabandázó hazug ember.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékHazugság