A független sajtónak torka szakadtából kellene ordítania, hogy vigyázat, egy gátlástalan szélhámos, közönséges bunkó, egy nárcisztikus pszichopata, potenciális diktátor csapja be az embereket, azzal hitegetve őket, hogy ő majd leváltja Orbánt, aztán félreáll, vagy ő félreállítható. Egyik sem igaz. Rá kellene mutatni, hogy a demokratikus követelményeket nem lehet mellőzni, az emberi normáknak meg kell felelni, különben nagy baj lesz.
Már most félnek bármit leírni róla, mert csináltak neki a hazug pártállami stílusú riportjaik révén, a leggusztustalanabb seggnyalással egy fanatikus hívőkből álló rajongótábort, amit elveszíteni sem akarnak, szembe sem akarnak kerülni velük. Már most nem egyenrangú a viszony, már most ki vannak szolgáltatva neki és függnek tőle. Egy pszichopatától. Mi lesz később? Már most maga alá gyűrte a független sajtót, kirúgatott újságírót, megfutamított egy tévécsatornát, kitilt médiumokat. Miről beszéltek? Bolondokházát csináltatok általa.
Pedig elég lenne csak tisztességes sajtónak lenni, hogy a valóság megmutassa az értékest és az értéktelent, megvédve az országot egy újabb diktatúrától. Nem pedig mesterségesen felépíteni és hatalomra segíteni egy másik szörnyeteget, aminek jó vége még nem lett.
Nem az Orbántól szabadulni akaró tábor használja fel a kőbunkó Magyart, hanem fordítva. Akit nem tud úgy felhasználni, amennyire szeretné, az köcsög és annak a kurva anyja. Ezt támogatjátok ti, sutba dobva a sajtó alapvető szabályait, kötelességét, feladatát, leköpve a szakmátokat és saját magatokat. Úgy is illik, hogy ez a "köcsög" takarítson el benneteket.
A Telex beszámolójának végtelenül cinikus, gúnyos, ellenséges és tisztességtelen stílusa és hangneme méltatlan az újságíráshoz, a pártatlan tájékoztatáshoz, s a sajtó által védendő emberi értékekhez, az alapvető humanizmushoz. Ezt a rendezvényt civilek és jószándékú amatőrök rendezték, nem volt mögötte a NER-ben szerzett lopott közpénz és profizmus.
A "tudósítás" ellenséges és cinikus hangnemére példa: "Bródy János dalolt egyet, majd idézett az ENSZ alapokmányából, aztán feltette a kérdést: 'Mit tegyünk, ha valaki elveszti az eszét és elnémítja a lelkiismeretét? A testvéri szellem Iványi Gáborban és egyházában lakozik' – adta meg a választ üstöllést. Itt technikai malőr következett." Üstöllést.
A Telex mindent "idézőjelbe" helyezett, burkoltan leszólta és kigúnyolta a résztvevőket, kiemelte a kevésbé fésült szövegrészeket, amivel igyekezett lejáratni a rendezvényt, a résztvevőket és a támogatókat. Pedig a rendezvény éppen ettől volt emberi, a Dankó utca hangulatát idézően őszinte és emberséges, ahol szintén nem slim-fit nadrág a divat.
A magát "függetlennek" tekintő egykori indexes hírportálok mélyen hallgatnak arról, hogy Magyar Péter az EP-ben első ténykedéseként az Európai Néppárt ellen szavazott Ukrajna támogatását...
Amit a 444.hu csinál, annak semmi köze a sajtóhoz, az újságíráshoz, nem legitim, aljas és hazug. Nem igaz, hogy Gyurcsány kritikája azonos lenne Trump, Orbán és Magyar otromba sajtóellenes támadásaival. Egy demokratikus párt jogos ellenállását próbálják ők egy sorba állítani címeres fasisztákkal, akik a tisztességes sajtót akarják elpusztítani.
A 444.hu nem tisztességes sajtó. Gyurcsány pedig nem illeszkedik a demokratikus sajtó elleni támadások "világtrendjébe". Nehogy elhiggyék maguknak, hogy ők olyanok, mint a New York Times vagy a Washington Post. Gyurcsány pedig nem Trump, nem Orbán, s főleg nem Magyar, akivel szemben ennek ellenére semmi problémájuk nincs.
Már abból is a gyűlölet árad, hogy Gyurcsány "felkapaszkodott" volna Trump, Orbán és Magyar mellé, amivel azt sugallják, hogy még fasiszták közé is felkapaszkodnia kell. Ezzel szemben a pőre valóság az, hogy a volt Indexből osztódással szaporodott és az egész magyar sajtót megfertőző társaságnak nem sikerült a sajtó szintjére felkapaszkodnia.
A 444.hu megfordítja a szerepeket, a DK-ról állítja, hogy a velük szembeni ellenállása egy stragégia, mintha ők lennének a megtámadott fél, akikből bűnbakot csinálnak. Az Indextől a mai napig tartó mocskolódó hadjáratuk után arról beszélnek, hogy Gyurcsány csinál belőlük ellenségképet és nem fordítva. Ez már klasszikus fasiszta technika.
Újságírók jól körülhatárolható köre akarja eldönteni, kinek van helye a politikában, kinek nincs. Nem tűrik, hogy nem mond le az, akit ők le akarnak mondatni. Azt képzelik, bármit megtehetnek, bárkit eltaposhatnak, falhoz állíthatnak. Ők akarnak dönteni, ki vezetheti az országot, kinek kell eltűnni, s ezt a fél országgal elhitetik. Lincshangulatot gerjesztenek, és célpontokat jelölnek ki. A közélet szereplőit, akiket ők nem akarnak látni, minden eszközzel démonizálják. Ezt nem a Fidesz találta ki, ezt az egykori Index indította el.
Most minden azért történt, mert a 444.hu szerette volna lemondatni Gyurcsányt, mert már nagy körültekintéssel kiválasztottak egy fideszes nárcisztikus pszichopatát, egy potenciális diktátort új messiásnak. Pontosan ugyanazt teszik, ahogy Orbánból is diktátort csináltak, mert a NER nem jött volna létre nélkülük. Magyart felépítették, sztárolták, az olvasóikat megvezették, de az ellenségük nem hajlandó se lemondani, se a pártját megszüntetni. Aki ezt merészeli, azt megsemmisíti ez a banda. Ezért ömlesztették rá a náci stílusú szennyet.
Magyar azért "új" messiás, mert volt másik messiásuk, amikor még ugyanez a társaság az Indexet írta. Akkor Orbán Viktort segítették hatalomra. Pontosan így hiszterizálták a sajtó útján a közvéleményt. Elsöpörtek, kigúnyoltak, megaláztak mindenkit, aki figyelmeztetett, hogy veszélyben a demokrácia. Ha húsz elmebeteg összejött egy harmincezres városnak a főterén, arról naponta adtak hisztérikus beszámolókat. A demokratikus pártokat a földbe döngölték, a demokratikus normák védelmét elutasították, bagatellizálták és relativizálták.
„LeBron James sötét oldala” címmel jelent meg CH. Gáll András írása az Indexnél. Valakinek azt üzeni benne, hogy LeBron James nagyképű, összeférhetetlen, érzéketlen, pojáca,...
Laphírek szerint Balogh Ákos Gergely, az orbanviktor.hu korábbi szerkesztője, a fideszes Mandiner volt főszerkesztője lesz az Index főszerkesztő-helyettese. Ennyit arról, hogy csupán "cégen belüli...
Az Orbán-rendszer lényege a hamisítás. Ugyanazzal a technikával hamisítanak meg mindent, ahogyan a valódi kereszténységet - a konstantinusi fordulat után - névleges hamisítványra cserélték....
Voltak már tiszteletre méltó egyéni kiállások, de az Index szerkesztőségének kiállásához mérhető ellenállás még nem volt Magyarországon az Orbán-rendszer önkényével szemben. Hiába próbálják úgy...
Az Index.hu "Veszélyben" fokozatra állította saját függetlenségi barométerét, azt követően, hogy egy javsalat szerint külső beszállítók kezébe szerveznék ki a rovatokat. Dull Szabolcs főszerkesztőt...
Nem szívesen foglalkozunk egy másik újsággal, és nem is tennénk meg, ha a történelmi előzmények miatt nem a legolvasottabb magyar hírportálról lenne szó, amely...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.