Kivégezték az Indexet is, a szerkesztőség tagjai az önkény első ellenállói

Közzétéve July 24, 2020, 2:10 pm
15 mins

Voltak már tiszteletre méltó egyéni kiállások, de az Index szerkesztőségének kiállásához mérhető ellenállás még nem volt Magyarországon az Orbán-rendszer önkényével szemben. Hiába próbálják úgy beállítani, mintha a rezsimnek semmi köze nem lenne ahhoz, ami az Indexben történik, és az egy magáncégen belüli kofliktus lenne. Ez az Index elfoglalásának és kivégzésének több éve tartó folyamatának utolsó állomása. Ez annyira egy magáncég belső ügye, amennyire a Népszabadság is egy magántulajdonos döntésének következtében veszítette el létező jellegét. A sajtószabadság elleni durva támadás szemtanúi vagyunk, a legnagyobb magyar online hírportál maradék szabadságát számolják fel azokkal az aljas eszközökkel, amelyeket már megszokhattunk.

Az Index szerkesztősége az első olyan közösség, amely kiállt az elvei, a sajtószabadság és általában véve a szabadság mellett, és szolidaritást vállalt egymással. Dull Szabolcs személyében egy olyan főszerkesztő mellett tudtak kiállni, aki maga is jó példát mutatott, nem kötött elvtelen alkut, nem az állása, az egzisztenciája, a pénze volt a fontos, hanem a szabadság, az igazság, a függetlenség és az önállóság. Ez a szellemiség pedig olyan közösséggé kovácsolta az Index szerkesztőségét, amely Orbán 2010-es államcsínye óta (amikor megpuccsolta a jogállamot és megdöntötte az alkotmányos rendet) elsőként tudott lemondani az egzisztenciális érdekről, a különféle számításokról, megfontolásokról, s nem keresett semmi hamis és hazug indokot arra, hogy behódoljon a diktatúrának.

Voltak még a parlamenti ellenzéknek is fellángolásai, de ők azonnal visszasomfordáltak a rendszer keretei közé, amikor az ellenállás vagy a pénz és az egzisztencia között kellett választani. Kiváló érzékkel választották mindig az árulást, az elvtelenséget, a hazudozást, a képmutatást és mindenekelőtt a pénzt. Az Index újságíróinak határozott, egyértelmű kiállása, majd szinte egy emberként való felmondása és távozása példátlan a magyar ugaron, amelyen Orbán mindig számíthatott a szoliodaritás hiányára, a megalkuvásra és az elvtelenségre. Legrosszabb esetben az egzisztenciális érdekre. Ha Magyarországon 2010 óta így viselkednének a tanárok, az orvosok, a belügyesek, s mindenekelőtt az újságírók a többi médiumnál, akkor Orbán már csak kaberétréfákban emlegetett nevetséges bohóc lenne, aki azt képzelte, hogy kisajátíthatja az országot, a magántulajdonaként bánhat a köz pénzével, és egy gázszerelő haverja nevén lophatja el a köz pénzét. Hahahaha. S azt képzelte, hogy mindenkin átléphet, mindenki jogait korlátozhatja, a szabadságot felszámolhatja, akár még a világ egyik legjobb egyetemét is elüldözheti. Hahahaha. Hogy képzelhette ezt?

Úgy képzelhette, hogy az Index újságíróinak mostani demonstratív ellenállását leszámítva, soha senki nem mutatott sem szolidaritást, sem elvszerűséget, sem a szabadság, sem az igazság szeretetét, néhány tiszteletre méltó (általában lehülyézett) embert leszámítva. Az Index magatartásának villanófényében nagyon kínos lehet a Klubrádió, a Népszava, a 168 Óra és leginkább az ATV munkatársának lenni, mert mindennél világosabban mutatta meg, hogy milyen békés átmenettel helyeztek Orbán felügyelete, kontrollja alá ellenzékinek mondott vagy hitt médiumokat. Ahonnan csak azok távoztak önként vagy nem önként, akik nem voltak hajlandóak eljátszani azt, mintha semmi nem történne. Mintha nem lehetne tudni, mit jelent az, ha az Orbánnak kampányoló Németh Sándor, az Orbán által pénzelt Köves Slomó a tulajdonosuk, vagy mit jelent az, amikor Obán pénzén élnek és amúgy azt sem lehet tudni, hogy léteznek.

Ezért szolidaritásunk mellett kifejezzük a tiszteletünket és a nagyrabecsülésünket az Index főszerkesztője, Dull Szabolcs, és valamennyi vezetője, munkatársa felé, akik mit sem törődve az egzisztenciális érdekekkel, az ilyenkor szokásos hazugságokkal, egy emberként álltak ki a szabadság, a sajtó függetlensége, a tisztesség mellett, s egymás mellett is, ami magyarokra igazán nem jellemző (pedig azt hiszik, miközben a legnevetségesebb magyar mondás az, hogy “magyarok vagyunk, tartsunk össze”). Annál szomorúbb az, hogy az Index munkatársai egyedül maradnak, bukásra ítélt hősök, mert a más lapoknál dolgozó kollégáknak eszükbe sem jut, hogy kiálljanak a kollégáik mellett, vagy akár saját szabadságuk mellett. Mert még az sem jut eszükbe, hogy nekik ugyanezt kellett volna már réges-régen megtenni. De kiállhatna mellettük a sok olvasó is, ha az a félmillió ember szolidaritást vállalna velük, aki olvasta őket naponta, az már egy forradalom. De az olvasók sem állnak ki értük, mert fel sem fogják, micsoda veszteség éri őket, és mit jelent az, hogy az Index is az agymosók és a csalók, az információkat torzító és visszatartó gazemberek kezébe kerül.

Ezért az Index lázadása, ellenállása halálra van ítélve, mert a többiek közönyébe fullad. Nem lesz belőle sajtólázadás sem, pedig itt lenne az alkalom, hogy a sajtószakma igazi képviselői leüljenek, és komolyan beszéljenek arról, hogy nincs tovább hova hátrálni. Meg kell teremteni az igazi, a valódi szabad sajtót. Mert amit eddig csináltak és ma is tesznek (sajnos, ez az Indexre is igaz), egyáltalán nem volt az. De nem lehet eléggé konformnak lenni, nem lehet eléggé taktikázni, mert semmi nem lesz elég. Nem áll meg addig a diktatúra úthengere, amíg mindent bele nem döngölnek a betonba, amíg a szabadságnak az írmagját is ki nem irtják. Egyenként szalámiznak le mindenkit, és nem lesz megállás, nem lesz kegyelem, mindenkire sor kerül. Aki ma azt hiszi, hogy a diktatúrának elég az a kompromisszum, az a sunyítás, amit jelenleg tesz, az téved. Muszáj lesz lealjasodni, vagy ha nem, akkor fel is út, le is út.

Addig kellene tenni valamit, amíg lehet. Mert eljön az idő, amikor már nem az állások vesznek el, hanem a fizikai szabadság is. Ha bármilyen komoly ellenállás alakul ki az országban, Orbán “nemdiktatúra” állama olyan erőszakot és terrort vezet be, természetesen akkor is a demokrácia és a törvényesség nevében, hogy nincs az a korrupt, hazug újságíró (aki tagadja tíz éve a diktatúra tényét), aki meg ne lepődne rajta. Pedig velük mindent meg lehet csinálni, és nincs olyan aljasság, önkény, ami az ő ingerküszöbüket elérné, és az arcukon levő rinocéroszbőrt akár csak karcolná. Nem beszélve a havi milliós fizetéssel ellenforradalmárkodó ellenzéki pártokról, akiknek az a szerencséjük, hogy a magyar emberek két egymástól tíz centiméterre levő dolog közötti összefüggést sem ismernek fel, mert akkor az első gazemberek, akiket bottal hajtanának el, ők lennének.

Nem szeretnénk az Index munkatársainak “hősies” (egyébként mindenhol alapvetően természetes) kiállását elhomályosítani azzal, hogy emlékeztetünk: a kiállásukon cinikusan röhögő hatalom észre sem veszi azt, ami történt. Két hét múlva már senki nem beszél róla, és az élet úgy megy tovább Magyarországon, mintha az egész meg sem történt volna. Magyarország népe cserbenhagyja legjobbjait is, akik részt sem vesznek ilyesmiben, azokat is, akik elmentek addig, ameddig lehetett, de egy ponton túl már nem voltak hajlandóak, és cserbenhagyják önmagukat is. Mert minden cserbenhagyásnak, árulásnak, közömbösségnek ők lesznek a vesztesei. Az Index újságírói ezzel a távozással csak nyertek. Olyan szabadsághoz jutottak a döntésükkel, hogy most eldönthetik: mostantól az életben semmiféle elvtelen kompromisszumot nem kötnek ezzel az alávaló bandával, vagy megfeledkezve saját lelki nagyságukról belekonszolidálódnak újra az általuk egyszer már elutasított rendszerbe.

A Szombathy-banda a garancia arra, hogy dilettáns, hozzá nem értő, tehetségtelen, viszont nagypofájú, beképzelt és nagyravágyó társaság veszi át a helyüket, amely egy darabig megél abból, amit az elődök felépítettek, de hamarosan a kimúlás szélére juttatja az Indexet (is). Mert nemcsak hősök, nemcsak megalkuvók, hanem aljas emberek is vannak, akik két perc dicsőségért kiszolgálják a hatalmat. Szombathy majd bebizonyítja, hogy nincs diktatúra, és lecsavarja a hisztit. Jön az Index, amely miután elveszítette a szerkesztőségét, bebizonyítja, hogy nem kell Orbántól félteni sem a demokráciát, sem a sajtószabadságot. Legjobb példa erre maga az Index.

Mert ha van értelme az Index munkatársai kiállásának, akkor az az, hogy nem csináhatták meg ezek a gazemberek úgy, mintha semmi nem történt volna. Megmutatták a diktatúra valóságát, a rendszer rútságát. Ez nemcsak, hogy nem kevés, hanem erre lenne szükség mindenhol. Legyen nyilvánvaló, hogy mi ez. Mert ez a rendszer addig él, amíg el tudja hitetni magáról, hogy nem egy alávaló fasiszta diktatúra.







Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.