2024, március29, péntek

Tag: lopás

Meghamisították Verhofstadt plakátjának magyar szövegét

Hazug az a fordítás amely azt a mondatot, hogy "Először elvette a pénzünket, most le akarja rombolni Európát", úgy teszi át magyarra, hogy  "Kezdetben csak a pénzünkre utazott, most Európa egysége a tét". A két mondat nagyon nem ugyanazt jelenti.

34 milliárdból egy Kleinheisler lett, ez Orbán sikere

Vajon hány tehetséges okos gyerekbe fektetve lett volna jobb helyen ez a pénz? Ha ugyanezt az összzeget a csúcstechnológiába, kutatásba fektetik, vajon nem ért volna-e többet, mint a Kazahsztánban futballozó Kleinheisler?

Elégetik a hajléktalanok tulajdonát, miért nem égetik el a hajléktalanokat is?

Akinek a holmiját minden következmény nélkül, önhatalmúlag el lehet venni, és meg lehet semmisíteni, annak semmiféle emberi értéket, méltóságot nem tulajdonítanak. Hajléktalan embert ugyanolyan értéktelen szemétnek tekintik, mint a holmiját, amit elégetnek.

„Repülős Vikinek” már bujkálnia kell

A Videoton londoni meccsére hivakodón most is magánrepülőgéppel érkező maffiatagok Mészáros Lőrinc főstróman vezetésével mutatták meg a magyaroknak, hogy milyen életmódot folytat ez a bűnszervezet a pénzükön, Orbán azonban nem volt köztük a Garancsi-gépen.

"Repülős Vikinek" már bujkálnia kell

A Videoton londoni meccsére hivakodón most is magánrepülőgéppel érkező maffiatagok Mészáros Lőrinc főstróman vezetésével mutatták meg a magyaroknak, hogy milyen életmódot folytat ez a bűnszervezet a pénzükön, Orbán azonban nem volt köztük a Garancsi-gépen.

Bartus László: A királylány és a szaros pelenka

Még szerencse, hogy Orbán Ráhelről szemből is készült felvétel, miután elvégezte a dolgát, mert még lettek volna, akik elvitatták volna tőle ezt az aktust, és valami migránsra fogták volna, hogy ilyenek a migránsok. De a migránsok ürüléke és az Orbán család ürüléke közt nagy különbség van. Ez utóbbi nagy, sárga és büdös, de a mienk.

Orbán gazdagabb, mint az angol királynő

Márpedig a magyar népet a kocsmanyelven handabandázó szélhámos csalja, becsapja. Ha azok egyszer rájönnek arra, hogy a menekültek elleni uszítás, az Unió elleni gyűlöletkeltés, az országgal csak jót tevő Soros elleni antiszemita kampány csak azért volt, hogy gazdagabb legyen a tolvaj Orbán-család, mint a föld királyai, akkor mérgesek lesznek.

"Mészáros Lőrinc" most már építhetne valamit a saját pénzén

eljes vagyonelkobzás és a legnagyobb nyilvánosság mellett zajló törvényes felelősségre vonás jár mindegyiknek. Ezek nem találhatnak ki a börtönből, míg élnek. Orbán számolhat újra: hány évet töltött kormányon, és hány évet töltött börtönben. Csak az élethossza dönti el, mennyivel szárnyalják túl a börtönévei a kormányon töltött éveit.

Keresztény ember nem szavazhat a Fideszre

2011-ben a kormány úgy fogadta el az új egyházügyi törvényt, hogy az egyházi akarattal is szembement. Ezt a fajta politikát űzik azóta is, és politikai lojalitás mentén támogatják az egyházakat.

Ész megáll: Szél Bernadett szerint Polt maradhatna

Az LMP képes lenne Poltot meghagyni a székében? Miért nem mindjárt Orbánnal ígérteti meg, hogy ha ezentúl jó fiú lesz, akkor miniszterelnök maradhat?

Orbán teljesen lenézi a magyarokat

Orbán annyira sem becsüli a magyar embereket, hogy értelmesen szóljon hozzájuk. Lenézi őket, és azt gondolja, hogy annyira alacsony színvonalon állnak hozzá képest, hogy...

Középszerű külföldi futballisták fociznak Felcsúton az adófizetők milliárdjaiból

A TAO vesztegetés jellegéről mindent elmond az, hogy az adóhivatal vezetőjének csapata kapja Orbán után a második legnagyobb támogatást. Ez egy afrikai banánköztársaság.

Hogyan szedték rá a hívőket, hogy a jobboldalra szavazzanak?

Megszűnt a rabszolgatartás délen, de ennek viszonyrendszere megmaradt az evangéliumi gyülekezetekben. A dollármilliomos tévéevangélisták, pásztorok tulajdonaikként bánnak a hívekkel, és nemcsak a személyükkel, hanem a szavazataikkal is. Úgy szereznek politikai befolyást, hogy a hívők Isten iránti elkötelezettségét arra használják fel, hogy személyüket és szavazataikat "kiárusítják".

Luxus életet élnek Orbán falusi paraszt strómanjai

Arisztokraták módjára él a sok tolvaj paraszt, akik saját erejükből a gázszerelésig és a falopásig jutottak. Vajon mi az, amit nem tud még a nép? Mekkora vagyont lopott már ki Orbán, hol tartja a pénzét? Mi minden derül majd ki, ha egyszer 10-15 év múlva megbuknak?

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékLopás