Így járnak, akik csak kulturális és politikai kereszténységet ismernek, és azt sem hallották, hogy „vagyon-e Szentlélek?” Ezért nem tudják, hogy mi a Szentlélek munkája, és ők maguk képzelik, hogy a Szentlélek helyett majd hitet és Isten iránti vágyat oltanak az emberek szívébe.
Orbán nemcsak akkor nem válaszol igazi sajtó kérdésére, amikor a templomból kijön, hanem akkor sem, amikor bemegy, és amikor esze ágában sincs templomba menni, mert semmi politikai haszna nem származik a szemforgató képmutatásból. Ezért még akkor is hazudik, mikor a templomból kilép.
A templomépítések célja és funkciója éppen az, hogy eltakarja az Orbán-Semjén banda bűnözését. A szervezett bűnözői csoport tevékenységét kereszténységnek álcázza. Pontosan olyan farizeusok, akikről Jézus azt mondta, hogy "meszelt sírok", melyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak undoksággal. A farizeus képmutatók
Jézus Krisztus tanításaival és áldozatával szöges ellentétben áll, hogy a magát „kereszténynek” nevező Orbán-rezsim a világjárvány közepén, a magyar elhalálozások csúcspontján, 25 milliárd forintot nem a járvány elleni védekezésre és az emberek életének megmentésére, hanem templomok felújítására fordít. Nincs ennél képmutatóbb farizeusi
Megírták a lapok, hogy Varga Judit válik, sőt az igazságügyi miniszter feltételezett magánkapcsolatairól szóló pletykák hónapokkal ezelőtt eljutottak Floridáig, ami azt jelenti, hogy Pesten nyilt titok lehet. Erre is azt mondanánk, amit Szájer József nemi életére, hogy magánügy, amely a magánélethez való
Az év végéhez közeledve szeretnénk segítséget nyújtani kedves olvasóinknak, hogy a január 1-i fogadalmaikat jó előre megfontolhassák. A helyes döntések meghozatalához azt a kérdést kell feltennünk, milyen emberek szeretnénk lenni január 1-től. Erről pedig nem kell sokat gondolkodni, mert pártunk és kormányunk
A propagandacélokkal létrehozott keresztényüldözés elleni államtitkárság (a keresztségben elnyert borzalmas neve szerint az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárság) második alkalommal rendezi meg a nemzetközi keresztényüldözésről szóló konferenciát. Maga a rendezvény a legfőbb bizonyítéka annak, hogy akik
Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze is részt vett az új Puskás Stadion „felszentelésén”, ezzel megtagadva mindent, amit évtizedeken át állam és egyház szétválasztásáról és a „felszentelések” teológiájáról hirdetett. Németh Sándor ma már Orbán egyik államegyházaként büszkén mutogatta magát az eseményen,
Elküldte egy ismerősöm Orbán Viktor és Nick Vujicic találkozásának felvételét. Láttam más képeket is, ahol Orbán a végtagok nélkül született motivációs trénerrel térden állva imádkozik. Ismerősöm lelkes volt, mint azok a misszionáriusok, akik minden hasonló jelenettől elérzékenyülnek, és azt gondolják, milyen nagyszerű
Nagy vihart kavart a sajtóban a közszolgálati csatorna műsora, amely a homoszexuálisok „gyógyításának” lehetőségével foglalkozott. A témáról hárman beszélgettek, köztük Hodász András katolikus pap. Ez azért bizarr, mert a katolikus egyházat megrázó pedofil botrányok egy része egyben homoszexuális erőszak is. Ezen kívül