2024, április20, szombat

A vidám ATV

-

„Soha nem látott megújulás az ATV-ben” – ezzel a hangzatos címmel számol be önmaga arculatváltásáról az ATV, szerényen hallgatva arról, hogy a logó cserén és a külsőségeken kívül ez milyen tartalmi és ideológiai változást jelent.

Márpedig az ATV legnaivabb nézői is hozzászokhattak már, hogy ennél a csatornánál úgy kell mindent a sorok közt olvasni, mint a szocializmus legvadabb éveiben. A tulajdonos Hit Gyülekezete, pontosabban annak vezető lelkésze, Németh Sándor, úgy próbálta beállítani eddig, hogy miközben ő és a gyülekezete a legvadabb fideszes támogató és Orbán-rajongó, az ATV lehet „tőle függetlenül” ellenzéki. A Hit Gyülekezetében és intézményeiben egy légy le nem eshet a tudta és az akarata nélkül.

Ugyanakkor a kevésbé naiv nézők pontosan tudják, hogy Németh Sándor nem arra tartja az ATV-t, hogy az mindenféle koncepció nélkül tájékoztasson, informáljon, esetleg ellenzéki csatorna legyen, hanem az ATV rendeltetése, hogy az általa elképzelt célokat valóra váltson és az ő világképét, befolyásolási szándékát közvetítse. Ennek garanciája, hogy a saját fia, Németh Szilárd, a csatorna vezérigazgatója. Ennél szorosabb pórázt elképzelni sem lehet.

A választás előtt három héttel arculatot váltó csatorna vezetői már egy szóval se mondják, hogy az ATV ellenzéki televízió marad (ahogy azt Németh Szilárd hajtogatta korábban), de azt sem mondják, hogy nem. Lebegtetik, hogy számonkérni ne lehessen, de azért azokat a nézőket, akik ebben a tévhitben élnek, ne veszítsék el. A farizeusok nagyobb örömére.

Hogy a grafika változásán kívül mit jelent még az arculatváltás, az mindent elmond a hátsó szándékról. Nem kell ehhez volt hitesnek és túl élesszeműnek lenni, mert Németh Sándor médiavállalkozó-lelkész nem annyira rafinált, mint ahogy azt magáról gondolja. Nemcsak a lóláb, hanem az egész ló kilóg. Németh az ATV-vel el akarja terelni a figyelmet, az ellenzék támogatóit pacifikálni akarja a választás előtt, és komfortossá próbálja tenni a NER-t.

Az alma nem esett messze a fájától, Németh fia ezt ebbe az átlátszó szövegbe csomagolja: „A hangulat az egyik legfontosabb dolog egy tévécsatorna szempontjából. Összességében modern, vidám légkört szeretnénk teremteni. A hírek sokszor negatívak, nyomasztók, mi ezt olyan körítésbe csomagoljuk, hogy ne menjen el a nézők életkedve. Szeretnénk, ha az emberek szívesen kapcsolnának az ATV-re, ne a depresszió áradjon a képernyőről, hanem egészséges, életrevaló csatornát lássanak.”

Ne nyomasszuk a nézőt a negatív hírekkel, sok fideszes korrupcióval, az Orbán-családdal, a rendszer elnyomó, megfélemlítő jellegével. Ne menjen el senki életkedve Orbántól és a NER-től, legyünk vidámak. Ne a megtaposott, megalázott civilszervezetek, ellenzéki vezető politikusok, értelmiségiek depressziója áradjon az ellenzéki televízió képernyőjéről, hanem egészséges, életrevaló vidámság. Modern, vidám légkört akarnak teremteni, meg is van az oka a magyaroknak a vidámságra. Örüljenek, nem kell a szomorú valósággal foglalkozni.

Az ATV-től eddig sem volt idegen a vidámság. A Vidám Vasárnapban vicsorgó vezető lelkész showműsora, ahogy a magának feltett kérdésekre válaszol, és ahogy megpróbálja minden magyarnak beleverni az agyába, miről mit gondoljon. A vidámságról kissé más fogalmaink vannak, nyilván ez az új vidám ATV is hasonlóan lesz vidám. Amilyen vidám tud lenni egy diktatúra, ami tökéletesen kompatibilis a Fideszen belüli diktatúrával. Vidám Fidesz, vidám NER, vidám ATV, Vidám Vasárnap. Örülj magyar, légy vidám. Németh Sándor nem akarja, hogy a valóság megszomorítson. Te csak örülj és légy vidám, a többit Orbánnal elintézik.

Németh Szilárd azt mondja, hogy szeretnének olyan hatást, megjelenést produkálni, mint a nyugat-európai televíziós csatornák. A külsőségekkel is kifejezni, hogy minden rendben van és Magyarország, a Nemzeti Együttműködés Rendszere virágzik, fejlett, modern, fiatalos és vidám, a bulvár pedig cseppet sem „az ördögtől való”, hanem nyilván egyenesen a menny küldte, hogy eltereljék az emberek figyelmét a rendszerről és a választásról. A menny ezek szerint fideszes, mint az ATV tulajdonosa, mindenképp Donald Trump lelkes híve, akárcsak Németh Sándor. Mert a mennyet a pronószínésznők nem érdeklik, csak a „buzik”.

Nem tudjuk, hogy Németh Szilárd milyen nyugati csatornákat néz, de az amerikai hozzájuk hasonló csatornák a nap 24 órájában szedik ízekre a hatalom hazugságait és túlkapásait, s nem egy mai Stan és Pan bukfencezik a képernyőn, hogy a nézők vidámságát ne zavarják meg a valóság tényei. A nézők pedig nem a vidámságot várják a közéleti televíziótól, arról gondoskodnak ők maguk. Ahogy nem hagynák szó nélkül azt sem, hogy el akarják zárni az információkat tőlük, becsapják, manipulálják, teljesen hülyének nézik őket. Mindezt Istenre hivatkozva és Jézus nevében, és a sajtószabadság napjára időzítve.

Isten modern színfalak mögé akarja rejteni az Orbán-család köztörvényes bűnözését, mert azt akarja, hogy az igazság ne derüljön ki, s a melegek gyűlöletével rávegyen minden hívőt arra, hogy a Fideszre szavazzon. Ennek érdekében lehet lopni, csalni, hazudni, Isten szereti az ilyesmit, és fontos neki, hogy Németh Sándor még több milliárdot kapjon Orbántól. Mert Jézus korrigálta a pénzről és a Mammonról mondott tévedéseit is. Németh meggyőzte őt.

A NER különös gyöngyszeme az ATV, amelynek tulajdonosa kampánykörúton vesz részt, és a fiával Fidesz mellett kampányol (lásd: fenti képünkön). A híveiket a Bayer Zsolt-vezette Békemenetre szervezték, oda vonultak ki, nem az ellenzék ünnepségére. Németh Istenre és a Bibliára hivatkozva zsarolja a híveket a lelkiismeretükkel és az istenfélelmükkel, hogy a Fideszre szavazzanak. Emellett pedig fenn akarják tartani a látszatot, hogy ők ellenzéki televíziót működtetnek.

Mondhatnánk, kevés gusztustalanabb dolog történik ebben az országban, ez emberek aljas becsapása. De nem mondjuk, mert Németh Sándor, a Hit Gyülekezete és az ATV szőröstül-bőröstül a NER része, és mint olyan, ez a magatartása teljesen kompatibilis a NER-rel. Még abban a tekintetben is, ahogy csillogó új arculat mögé rejtik a hazugságot, s Orbán pénzén szaloncukros papírba csomagolják a szart. Hihetetlen, hogy még van, aki ezt fogyasztja.

fotó: debreczeni zita

Németh Szilárd, az ATV vezérigazgatója, aki a sajtó szerint a NER-lovagok stílusát követi. Apja szerint a fia az ő divatos öltözékét örökölte. Fotó: atv.hu







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések