Bartus László: Nem érted haragszom, ellened

Szolidaritásra nem nektek van szükségetek, hanem az általatok elnyomott, kifosztott, az élet alapvető szükségleteitől megfosztott emberek és csoportok. Nektek egy tisztességes ügyészre lenne szükségetek, aki az "Idők jelei" címmel megírná a vádiratokat ellenetek, s még aznap elrendelné az őrizetbevetéleteket is, az első

Magyar anyák, szüljetek Orbánnak gyereket!

A nagy elődöknek megfelelően Orbán azt is érzékelteti, hogy nincs magánélet, nincs semmi, ahova a diktatúra be nem hatol. Orbán a részeg és tahó fehérvári huszárokkal belebújik az emberek ágyába, és beleszól abba is, hogyan, mikor és miért szeressék egymást.

Bartus László: Nem diktatúrára szavaztak a becsapott magyarok

Magyarországon a 2018-as parlamenti választáson csalás történt. Megtévesztették a választókat. Nem létező veszéllyel keltettek pánikot, hogy szavazatukat Orbánra adják. Ezen kívül is számos gyanús körülmény felmerül, ami nem zárja ki a közvetlen csalást, az eredmény meghamisítását sem. De ez soha nem fog

A bőrszínük alapján kirekesztik a romákat is

A rasszizmus állami szintre emelkedett Magyarországon, bőrszín és származás szerint különböztetik meg az embereket, és uszítanak a társadalom különböző rétegei ellen. Az emberekben olyan félelmet alakítottak ki a hazugságaikkal, hogy ha egy idegent vagy fejkendős nőt látnak, rendőrt hívnak, néha lincselős hangulat

Para-Kovács Imre: A galaxis őrzői

Hamarosan a kezünkben lesz a legnagyobb valaha volt célcsoporttal lefolytatott teszt eredménye, melyből kiderül, hogy a teljesen hülyék aránya meghaladja-e a világátlagot – ahogy én gondolom -, vagy csak a megszokott 70%.

Orbán a náci kollaboráns bábállam jelszavát használja

Beszédében szólt a francia katolikus szélsőjobbhoz is, amikor Philippe Pétain marshall, a nácikkal kollaboráló, a németeket kiszolgáló Vichy-i francia bábállam vezetője hármas jelszavát fejtegette, a "Munka, Család Haza!" jelszavát, amely a francia szélsőjobb jelszava is, amely éppen a francia forradalom és a Francia

Orbán közpénzen vásárol szavazókat

Ez a szavazók nyilvánvaló lefizetése. Ez törvénytelen, mert a szavazók bármiféle eszközzel való befolyásolása tilos. Orbán most kitalálta a "téli rezsicsökkentést", ami csak azért ijesztő, mert eddig minden rezsicsökkentésük a rezsi növekedésével járt.

Megbukott Orbán migránsozó propagandája

Még egy folyónak is kell befolyás és kifolyás, mert megposhad anélkül. Egy belterjes, egy bezárkózó Magyarország biológiailag és társadalmilag is poshadást jelent. Erre nem képes az ellenzék, hogy ezt elmagyarázza, világossá tegye, a fogalmakat megértesse, és Orbán hazugságait leleplezze. A Liu-fivérek példája

Migránsok nyertek olimpiai aranyat Magyarországnak

A magyar korcsolyasportot meg kell tisztítani a Soros-bérencektől, törvényt kell hozni "Stop Soros-korocsolyázók!" címmel, és nemzetbiztonsági kérdésse kell tenni, ki mehet magyar jégre. A TAO-pénzek egy részéből Erdélyben s a Vajdaságban kell nevelni gyorskorcsolyázó magyar keresztény fiatalokat, akik felveszik a versenyt a