Tag: film

Üres mozikban játsszák a Melania Trumpról szóló filmet

Amit a film akaratán kívül bemutat, az érdekes és leleplező: az udvari propaganda sivár mechanizmusa, a hatalom kegyének megvásárlása, a politikai esztétika üressége és az önmagukat kínáló történelmi párhuzamok Hamvas Béla világát idézik. Csak a díszletek változnak, a karakterek ugyanazok. A néző úgy érzi, gyanús, nincs-e mégis reinkarnáció? Jeff Bezos, az Amazon alapítója Trump beiktatása előtt már 40 millió dollárt költött arra, hogy megvásárolja Trump kegyeit egy Melaniáról szóló "dokumentumfilmmel", ahogy a New York Times fogalmazott, ami semmit nem dokumentál, mert nincs mit. Valójában a szándék fordítva sült el, mert az ellenkezőjét sikerült bemutatni, mint amit szerettek volna. Ha Bezos le akarta volna járatni Trumpot és feleségét, akinek Trump néha kedvében próbál járni, hogy valamilyen figyelmet vagy emberi gesztust előhozzon belőle (minden próbálkozás sikertelen), akkor sem tudott volna ennél lejáratóbb filmet készíteni, amit az erősít leginkább, hogy ezt népszerűsítésnek szánták, és ennyit lehetett kihozni belőle. A film műfaját tekintve a legsilányabb propaganda, de akaratán kívül mégis dokumentál valamit: azt a hideg, rideg, embertelen és szívtelen világot, amit Trump környezete jelent. A narráció próbálja elmondani, hogy milyennek szerették volna a First Lady-t ábrázolni, amit dokumentálni kellett volna, ha abból bármi is létezne. Melania már a második elnöki beiktatáson is feltűnő Zorro kalapjában jelent meg, azóta is gyakran viseli, elrejtőzve mögé. Ha nem készül róla egy film, amely leleplezi a valóságot, beleképzelhettünk volna egy igazi Zorrót a Fehér Házban, aki a háttérben harcol férjével a jó ügyekért, az emberségért. De a Zorro kalap az ürességet rejti el, a semmit.

A Kálomista-per fideszes ítélete szerint a hazugsághoz való jog erősebb

A Kálomista-perben jogi abszurdum született a másodfokú bíróságon, amiről köztudott, hogy ez az igazságszolgáltatás Fidesz által kézzel vezérelt szintje. Akinek van szerencséje megtapasztalni a...

Hogyan tudott Barta Tamás öngyilkos lenni két lövéssel?

Mester Sándor, a Hajdú Eszter által rendezett "Siess haza, vár a mama" és az előkészítés alatt álló "Lost in Los Angeles" című filmek producere...

Betiltotta a Kúria a „Siess haza vár a mama” című Barta-filmet

A "Siess haza, vár a mama!" című, Barta Tamás életéről szóló zenés dokumentumfilmet a Kúria jelenlegi formájában betiltotta. Az alkotók minden további lehetséges jogi...

Márki-Zaynak az „Elk*rtuk” című filmnek csak a címével van baja

Szerintünk pedig nemcsak keresztény-konzervatív emberek nem szeretik a csúnya szavakat, ha azokat öncélúan vagy bárdolatlanságból használják, és a keresztény-konzervatív emberek semmivel nem különbek, mint a nem keresztény-konzervatívak, mert mindkét halmazban vannak, akik ilyenek, és vannak, akik olyanok. De az, hogy egy világnézetileg semleges jogállamot hirdető ellenzék miniszterelnök-jelöltje annak alapján ossza ketté a világot jó és rossz emberekre, hogy ki keresztény-konzervatív, és ki nem, az elfogadhatatlan.

A Gyurcsány-film bukására számítanak a mozik

Kevés butább, primitívebb és hazugabb propagandafilm készült, mint a Gyurcsány-film, ami a mozik előzetes várakozása szerint hatalmas bukásra számíthat. Magyarországon a filmterjesztés üzlet, a...

A KDNP-nek meg kell-e védenie Jézust a művészettől?

Ember védelmére szurol-e Isten? Ezt a kérdést is feltehetnénk annak kapcsán, hogy Rétvári Bence államtitkár a KDNP nevében magyar nyelven a saját kommunikációs csatornáin...

Kertész Ákos: Tanulj magyar!

Ezáltal nem jön be a keresztény-demokrácia erkölcseit romboló új nyugati kultúrszemét az országba, és a szellemi vasfüggöny még áthatolhatatlanabb lesz.

Hángérjen Pszicho

Néha azt gondoljuk, hogy csak álmodjuk az egészet. Ilyen nincs, mondjuk, ez nem lehet igaz.

Bartus László: Egy Oscar-díj a magyarok szégyenéről

Nevezhetnénk groteszknek is, hogy Oscar-díjat nyert egy olyan magyar rövidfilm, amely az ellenállásról szól. Annak a népnek a filmje nyerte az Oscart, amely cseppet...

Csillag Ádám filmje a romagyilkosságok évfordulójára

"2009. február 23-án, Tatárszentgyörgyön kegyetlen módon meggyilkolták a 27 éves Csorba Róbertet és 4 éves kisfiát, Robikát. Ez volt a választóvonal, amelynél bebizonyosodott, hogy...

Vajna Timi menni Amerika

Látszólag bulvárhír, de valójában egyáltalán nem az. Viszont annál sokkolóbb, legalábbis azoknak, akik figyelemmel kísérik Andy Vajna és felesége magyarországi ámokfutását. Szóval, itt a bejelentés....

Az elrabolt áldozat pereli a Paramount-ot

Marc Schiller, akinek 1994-ben történt elrablása alapján készült a “Pain and Gain” című film, bepereli a film főszereplőjét, rendezőjét és a gyártót is, mert...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFilm