Tag: Hit Gyülekezete

Bréking: a bíróság elutasította a Fesz lesz megsemmisítését, csak Németh Sándor három fotóját kell eltávolítani belőle

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és Morvay Péter, a Hetek rovatvezetője összesen öt fotó engedély nélküli felhasználása miatt indított pert a könyv...

Bíróság mondta ki, hogy Németh Sándor a szószékről hazudott, hogy lehet még lelkész?

Miután bírósági ítélet van róla, hogy Németh Sándor Isten nevében, igehirdetés közben, a szószékről hazudott, felmerül a kérdés, hogyan lehet még lelkész. Mint beszámoltunk...

Bréking: Németh Sándor valótlanul állította, hogy Bartus László ügynök volt, a bíróság 2 millió forint kártérítésre ítélte

A Fővárosi Törvényszék a mai napon, május 11-én hozott ítéletében megállapította, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze megsértette Bartus Lászó újságíró jó...

Az ATV évek óta „bojkottál”, nem is engedett szóhoz jutni olyanokat, akik a NER kemény kritikusai

Egyre többen csatlakoznak Tamás Gáspár Miklós bojkottfelhívásához: Gábor György és Hadházy Ákos után Iványi Gábor, Haraszti Miklós és Majtényi László is bejelentette, hogy bojkottálja...

Bullshit-generátorral készült pályázatokra ömlik a közpénz a Hit Gyülekezetéhez

Minden bizonnyal "bullshit-generátorral" készült pályázatokra fizetett 100 millió forintot a Hit Gyülekezete két pályázatára a magyar állam. Bullshit-generátornak nevezik azokat az internetes oldalakat, amelyek...

Németh S. Szilárd hazudik: nem a frekvenciapályázatot hasonlították a holokauszthoz, hanem a „hullarablást”

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója interjút adott a 168 Órának, amely nem mellesleg szintén a NER áldozata és Mester Ákos egykori lapjának megcsúfolása,...

TGM bojkottfelhívása a demokratikus ellenzék ítélete Németh Sándor fölött

Tamás Gáspár Miklós a magyar közélet mértékadó személyisége, szavának súlya van. Ha TGM bojkottra hív fel minden értelmiségit, művészt, szakembert, az ellenzéki pártokat és...

Kínai kommunista propaganda és a keresztényüldözés elleni államtitkárság PR műsora a Spirit FM-en

A hatalom által kirúgott Klubrádió kiigényelt frekvenciáján megszólaló Spirit FM nem rejti véka alá, hogy kit szolgál és honnan jön a pénz. A Hit...

Pimaszul és cinikusan reagált a hullarabló Spirit FM a Klubrádió frekvenciájának elfoglalására

„Semmivel sem lenne jobb helyzetben a Klubrádió, ha nem szólalunk meg a frekvencián” - így reagált a Hit Gyülekezetéhez (egészen pontosan Németh S. Szilárdhoz,...

A legjobb, ami az ellenzéki pártokkal történhet, ha megszabadulnak az ATV-től

A Hit Gyülekezete és az ATV lelepleződött, mint a Klubrádió kinyírásában és helyének elfoglalásában részt vállaló kollaboránsok, Orbán kiszolgálói. Ennek kapcsán Tamás Gáspár Miklós...

Markó Beáta: Újságírói életpályamodell – Az Értől a NER-ig

2016 ősze az átlagnál melegebb volt, október 8-án reggel több órára kisütött a Nap, de csak azért, hogy délre már gomolyfelhők váltsák fel. Az...

Németh Sándor nem mert kiállni a hívei elé a megnyitott Hit Parkban

Korlátozott létszámban és "védettségi" igazolvánnyal, de a teraszok mellett megnyitott a Hit Park is, a Hit Gyülekezete budapesti gyülekezeti háza. Ezt megelőzően óriási kampányt...

Itt látható lépésről lépésre, hogyan lopta el Németh Sándor az ATV-t a Hit Gyülekezetétől

Miután Bartus László Fesz lesz című könyve leleplezte, hogy Németh Sándor vezető lelkész ellopta a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát, a Hit...

Németh Sándort azért nem tartóztatták le, mert Orbánnak hasznosabb, ha zsarolhatja

Egy évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg Bartus László Fesz lesz című könyve, mely dokumentumokkal bizonyította, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékHit Gyülekezete