2024, április23, kedd
KezdőlapVéleményMarkó Beáta: Újságírói életpályamodell - Az Értől a NER-ig

Markó Beáta: Újságírói életpályamodell – Az Értől a NER-ig

-

2016 ősze az átlagnál melegebb volt, október 8-án reggel több órára kisütött a Nap, de csak azért, hogy délre már gomolyfelhők váltsák fel. Az ország legnagyobb példányszámú, baloldali napilapjának szerkesztősége jókedvűen dobozolta a holmijait a Bécsi úti székházba történő visszaköltözésükhöz. A kiadó pizzát, sört, pezsgőt rendelt az esemény megünneplésére. Sajnos, mire a nyolcadik kerületből Óbudára értek, a lap megszűnt. Utcára került több száz munkatárs, köztük az az újságíró – továbbiakban Újságíró –, aki már 10 éve fényezte a lap renoméját.

Hála a jóistennek a tehetség utat tör magának, és az Újságíró nemsokára feltűnt az egykor kiemelkedő minőségű, liberálisnak tartott – értsd: a kormány kiszolgálását megtagadó – hetilap új főszerkesztője mellett pályafutása következő állomásaként, ahol hozzáfoghatott új lapja renoméjának fényezéséhez. Mondanunk sem kell, hogy a hetilap székei nem tátongtak üresen, de emberséges, empatikus és szolidáris manőverezéssel könnyen elérhető, hogy az addig a székekben ülők felálljanak, és az újonnan jöttek minden skrupulus nélkül beülhessenek a már előmelegített ülő alkalmatosságokba. Ilyen esetben – ahogy az bevett gyakorlat – a régi munkatársaknak a nyomát is célszerű sóval behinteni, több (tíz)éves munkájukat még az archívumból is eltűntetni. Ezt is maradéktalanul abszolválták.

Az addig oktatási szakújságíróként tevékenykedő Újságíró előtt végre megnyílt a terep sokoldalúságának és a szociális érzékenységének bizonyítására. Új sorozatot indított sportolási szokásairól, önmaga leküzdésének sikereiről és az idő múlásával szemben folytatott harcáról. Fotókkal illusztrált sorait bizonyára nagy érdeklődéssel falták a sportszerető, ám egyre inkább fogyatkozó számú olvasók.

Hogy hogy nem, ahol szabad a médiapiac, ott szabad a mozgás is, a lapokat adják-veszik, főszerkesztők és szerkesztői székben ülő nem újságírók jönnek-mennek. Néhány év elteltével ez a csapat is vette a kalapját és új – még mindig ellenzékinek tartott – lapot alapítottak, hátrahagyva maguk után az elődjeik idején még nagynevű, munkásságuk után már kevésbé nagynevű lap romjait.

Az új lap vezetésében némileg felcserélődtek a szerepek, de valószínűleg a változás inkább volt látszat és formaság, mint tartalom. A tehetség itt is folytatta úttörését, és az Újságírónak nem kellett sokáig elárvultan fészkelődnie, hamar megtalálta a helyét. Továbbra is írta a társadalmi problémákkal kapcsolatos, a szakpolitikai és a kormánnyal szemben kritikus cikkeit. Sőt, ez utóbbi témakörben mintha egyre bátrabb hangot ütött volna meg.

Volt/van ám egy híres és jómódú felekezet, amely – a hitélet és hívei lelkének odaadó ápolása közben – komoly médiabirodalmat épített ki az évek folyamán. Volt már tévéjük, hetilapjuk, rádiójuk, s a kormánytól való függetlenségüket mi sem bizonyította jobban, hogy csak azt az állami hirdetést nem adták le, ami idő hiányában – meggyőződéses keresztény hitük ellenére a nap nekik is csak 24 órából áll – nem fért be. Számos – egykor szép (szakmai) napokat látott – munkatársat gyűjtöttek maguk köré, akik nagy igyekezettel alakították a független újságíró, riporter szerepét a közönség nagy megelégedésére, akiknek többsége észre sem vette, hogy már rég a NER igéit hirdetik.

Persze a tehetség önmagában nem elég, nem árt, ha szerencse is társul mellé. A mi Újságírónk pedig Fortuna valódi kegyeltje, aki ismét rámosolygott az ő zsurnalisztájára. Történt ugyanis, hogy a közel húsz éve működő népszerű, beszélgető rádiónak újra pályáznia kellett a saját, lejáró frekvenciájáért. Nosza rajta! – gondolta magában a felekezet pásztora, – és a „jobb ma két rádió, mint tegnap egy” megfontolásból – szintén megpályázta a már bejáratott frekvenciát. De az országgazda a hatósága útján – van, amikor az ima sem segít – elutasította a pályázatukat, majd leütötte a másik legyet is, és nem engedélyezte tovább az „ős” rádió működését sem, akik így az internet világába kényszerültek. Teltek-múltak a hetek, mikor váratlan fordulat történt: a hatóság a gazdája utasítására odaajándékozta a frekvenciát – van, amikor az ima meghallgatásra kerül – a pályázatát elvesztő felekezetnek.

Copy-paste-tel készítettek szép, kimunkált és átgondolt műsortervet is; átvették a kitúrt rádió programjainak zömét. Így fogják május 3-án patyolattiszta lelkiismerettel megkezdeni adásukat a betiltott rádió holttestén taposva, ahol mondanunk sem kell, a mi Újságírónk is erősíteni fogja a csapatot.

Ilyen az újságírói életpályamodell a magyarországi médiaszabadság világában: a baloldali startkőről elrugaszkodva nagyot kell ugrani és feljutni a csúcsra, egészen a NER-ig. Céltudatosan, aggály és skrupulus nélkül. Ha a törtetés közben netán felötlene a morál fogalma vagy a lelkifurdalás – mi??? – annak eloszlatására a felekezet pásztora nyilván meghallgat néhány krokodilkönnyes miatyánkot.






Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések