Tag: szabadság

Keresztény ember nem szavazhat a Fideszre

2011-ben a kormány úgy fogadta el az új egyházügyi törvényt, hogy az egyházi akarattal is szembement. Ezt a fajta politikát űzik azóta is, és politikai lojalitás mentén támogatják az egyházakat.

Bartus László: Helyzet van március idusán

1848 a liberalizmus, az antiklerikalizmus, a felvilágosodás, a sajtószabadság, a lelkiismereti szabadság, a közteherviselés ünnepe. A forradalom napja. A zsarnokság eltörlésének napja. Nem az Orbán-család megdicsőülése. Történelemhamisítás zajlik 2010 óta, a márciusi ifjak emlékének meggyalázása. Vissza kell venni március 15-ét, és 1848-at kell zászlóra tűzni.

Bartus László: A magyar "lepráról"

Ez a hölgy az, aki szereti a hazáját, ti meg nem szeretitek. Mert ha szeretnétek, akkor szégyellnétek, hogy a híretek ilyen a világban, hogy veletek ezt meg lehet csinálni, hogy ennek a nemzetnek a becsületét nem véditek meg. Nem értitek, miért nem vagyunk büszkék a bulinegyedre, ahova üríteni járnak a világ minden részéből, és a borbély-üzletlánc sem elégít ki bennünket. Mert kéne más is.

Orbán és Erdogan harca a civilek ellen

Oroszország után Törökország és Magyarország is hajtóvadászatot indított a civel szervezete ellen, ami a három diktartúra azonos működési elveit igazolja.

Delhusa Gjon új magyar identitásról énekel

A keresztény nemzeti identitás a magyar történelem tragédiáinak oka. A szabadság az igazi identitás.

Bartus László: Gulyás Márton megragadta a lényeget

Gulyás Márton az egyébként borzalmas szombat esti demonstráción az Orbán-rendszer lényegére mutatott rá: a Fideszre írt aránytalan választási rendszer megszünteti a hatalom demokratikus úton...

Ma a Szabadság téren folytatódik a rendszerdöntés

Orbán ezt a tiltakozást nem tudja már megállítani, csak erőszakkal. De ha erőszakot alkalmaz, neki azonnal vége.

Gulyás és Varga zászlóra tűzte az arányos választási rendszert!

Mostantól Orbánnak nem lesz nyugodt éjszakája. Gulyás Márton és Varga Gergő felismerte, hogyan lehet vérontás nélkül véget vetni Orbán rémuralmának. Orbán leváltása azért vált lehetetlenné,...

Bartus László: Szégyenszemre Orbáné az ünnep

Annál nagyobb szégyen nem érhet egy nemzetet, minthogy a szabadság ünnepét a zsarnok dicsőíti. A cenzúra eltörlését olyan ember ünnepli, aki megszállta a közmédiát,...

Be lehet-e tiltani a sípolást, engedelmeskedjen-e Juhász Péter?

Azzal, hogy Orbán zsarnoksága már nem képes elviselni ezt sem, a fütyülés új értelmet kap, az alapvető szabadságjogok gyakorlását egy törvénytelen tiltás ellenére.

A rezsimet csak egy rendszeren kívüli erő bonthatja le

A rendszeren belül maradó pártok – minden parlamenti párt ilyen – nem tehetnek mást, minthogy a rendszert működtetik, annak a látszatnak a fenntartásával, hogy választások útján hatalomra kerülhet az ellenzék, ami képtelenség.

Trump az illegális abortuszok számát növeli

Fotó: Több mint 3 millió nő tiltakozott Trump szexizmusa, a nőket megalázó és a nők jogait semmibe vevő bunkósága ellen.   Drámai következményei lehetnek annak, hogy...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékSzabadság