Amikor kifejlődött az agyam (meglehetősen későn, és tulajdonképpen most sem jelenthetem ki, hogy ez a folyamat befejeződött, de mondjuk, voltak tisztább pillanataim életem során), szóval, amikor elkezdtem gondolkodni a világról, akkor határozottan vallottam, hogy a szabad emberek jobb dolgokat csinálnak, mint a szolgák, ráadásul mindez a létező szocializmusban történt, ahol elvétve láttam csak szabad embert, mondhatnók: nem volt velük tele a sétálóutca.

Akkor még nem tudtam, hogy liberális vagyok.

Rácsodálkoztam a szovjet megszállás alatt vidáman tevékenykedő emberekre, a folyamatos különbékék, kiegyezések, megalkuvások és kollaborációk aknamezején szökellő tömegre, minek tagjai tulajdonképpen jól érezték magukat, tették a dolgukat, fizetést kaptak, gyereket csináltak, hajtották a Wartburgot, kilopták a gyárból, amire szükségük volt és sorban álltak banánért. Nem szenvedtek a szabadság hiányától, kevesen, nagyon kevesen voltak, akikben tudatosult, hogy ők tulajdonképpen az állam foglyai, és – mint azt elég pontosan mérni lehet – ha Kádár János elindult volna az első szabad választáson, megnyeri.

A szabadság hiánya nem tűnik fel mindenkinek, amiből következik, hogy a szabadság nem alapvető érték vagy jog, hanem csak kevesek hobbija, akik miatt nem érdemes fenntartani egy rendszert, hiszen elvannak ők a periférián, ahol hülye könyveket olvasnak és írnak, eladhatatlan képeket festenek, fizikáról vagy filozófiáról beszélgetnek, karcos szeszeket isznak és szenvednek, mert a szabad ember sokat szenved, különösen ezen az éghajlaton.

A rendszerváltást megelőző években szabad voltam, és még utána is egy ideig, talán akkor éreztem először, hogy vége, hogy megint bezárult az a dimenziókapu, ami Magyarországra beengedte a szabadság szelét (viharát), amikor az MDF vezette kormány belebabrált a sajtószabadságba (pedig hol volt az még a mostani felszámolástól!?), és magához ragadta a köztévét és közrádiót.

Voltak még semleges évei a hazámnak, de igazából sohasem lehetett többé szabad, bár a lehetőség egy darabig fennállt, de aztán rend lett. Mondanom sem kell: nem a szabadság szülte ezt a rendet, hanem a megalkuvás és a gyávaság, de a rend az rend – szabadság nélkül is.

A rend Kelet-Európában azt jelenti (és mindig is azt jelentette), hogy aki magasabb, azt levágják, aki kövérebb, azt éheztetik, aki okosabb, azt lebutítják, aki pedig szabad, azt addig ütik, amíg meleg. A kelet-európaiak, a magyarokkal az élen, arra használták rövid, de valódi szabadságukat, hogy keressenek maguknak valakit, aki uralkodik rajtuk, aki erős, karizmatikus vezető, és megmondja nekik, hogy mit kell csinálni, mitől kell félni, kit kell gyűlölni és merre van az arra. Nálunk nincs ennél megnyugtatóbb dolog, nem kell gondolkodni, nincs felelősség, viszont van fizetés, lehet gyereket csinálni, hajtjuk a Suzukit és vidám vetélkedőket nézünk a tévében, ahol csinos lányok és fess fiúk kacagtatnak meg minket estéről estére (mellesleg teljesen biztos vagyok benne, hogy ha lenne pokol, és jönnének onnan beszámolók, akkor mindegyikben megemlítenék a csinos lányokat és fess fiúkat, akik esténként kacagtatnak, akárcsak a fizetést és a Suzukit).

A szabadság a többség számára használhatatlan, felesleges teher, és a politikus kezében két lehetőség van: vagy megtanítja az embereket bánni ezzel a lehetőséggel és elviselni, feldolgozni a felelősséget, vagy – mint esetünkben – elveszi a szabadságot, hogy helyette a fenti programot biztosítsa, ami a többségnek kétségtelenül bőven elegendő, a kisebbség pedig szenved, de mint fentebb kifejtettem, a szenvedés a szabadsággal is együtt járna, na bumm, kedves magyar szabad ember, most majd a szabadság hiányától fogsz szenvedni, senkit sem érdekel a szűkebb családodon kívül.

Az utóbbi eljárás tulajdonképpen hasznos is a nemzetgazdaságra, mert a szabadság felelőssége és lehetősége önmagában megroppantja a tömeg lelkét, néznek idiótán az égre, aztán egymásra, hogy akkor most ki mondja meg, mikor kell szarni, mikor kell dolgozni?! – és nem értik, miért is hagyták őket egyedül ebben a bonyolult és veszélyes világban. Évtizedekbe telne, mire egy tisztességes és okos politikai gárda megtanítaná az embereket – nyilván nem mindet, de a többséget – a szabadság használatára, nem beszélve a rettenetes következményekről, miszerint sok szabad ember leválthat kormányt, beleszólhat a döntésekbe, nem biztos, hogy atomerőmű-stadiont akar a falujába, és esetleg azt is észreveszi, hogy rohadnak a kórházak, az iskolákban pedig még mindig a Kincskereső kisködmönön keresztül készítik fel a gyerekeket a világra, ahol önvezető autók száguldanak a génmódosított kukoricatáblák mellett és robotok építik a virtuális valóságot, hogy a mesterséges intelligenciák kényelmesen érezzék magukat, miközben felkészülnek a bolygó elhagyására.

A szabad emberek kevésbé kiszámíthatók, mint a szolgák, plusz a sok munka, úgyhogy legyen inkább rend, a feudalizmus és az emberarcú fasizmus – kicsit ugyan diktatórikus, de legalább otthonos – rendje, ahol az úr az úr, a jobbágy pedig jobbágy, a labdarúgó pedig, izé… nos, a labdarúgó az kiemelt státuszú művész, aki nem alkot műveket, de felveszi a pénzt, mert a miniszterelnök úrnak kevés hobbija van, konkrétan csak egy, úgyhogy ne legyünk már ilyen kötekedők, és hagyjuk őt nagyot álmodni.

Néhányan kimennek az utcára, hogy a szabadságért tüntessenek, a többség pedig nem is érti, hogy mi a francról beszélnek. Mit akarnak ezek?! Kik ezek? – mindjárt kezdődik a vetélkedő, az elkényeztetett hülyegyerekek pedig hangoskodnak az ablak alatt. Jönnek a fess fiúk és a csinos lányok, hogy megkacagtassák a magyarokat, milyen szép ez a ruha, ma a tévé előtt vacsorázunk, hangosítsd fel, asszony, nem hallok semmit, mókás reklámok jönnek, gyönyörű tájak, így mennek a dolgok mifelénk, szép hazám, csodás Magyarország, mint valami ritka, elegáns szarkóma, amit tanulmányoz a jövő, mielőtt eltávolítaná a kontinens aljáról.







9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. “…a magyarokkal az élen, arra használták rövid, de valódi szabadságukat, hogy keressenek maguknak valakit, aki uralkodik rajtuk, aki erős, karizmatikus vezető…”

    Csoro proli magyarnak ez SEM megy, van neki egy felhulye, kreten, tolvaj, faszfeju kurva orbanja es ez pontosan annyi, amennyi 🙂

    Mondjuk, ennek a kreten, otvar, szuletett alattvalo magyarnak lesz nagy meglepetes, ha hirtelen elapad es/vagy mind ellopja orban kocsog az osszes fellelheto penzt, adot es tamogatast egyarant. Akkor aztan hubazzeg, nincs kozmunka, hubazzeg nincs az allami vallalatnal fizetes, hubazzeg ezek a valodi kis piacbarat rezsim cegek sem igazan fizetnek, akkor hogyan tovabb? Melyik diktatornak kell az orszag? Najo, nincs asvanykincs, nincs ipar, nincs kepzett es/vagy tanult munkaero, hiany van szolgaltatoiparbol is es meg ertekelheto kapcsolatrendszer sincs…
    Aztan ott doglik meg mind halomra, folytatva a 2010-ben megkezdett progressziv folyamatot.
    Viccorszag pusztulasa is vicces lesz :)))

  2. “minek tagjai tulajdonképpen jól érezték magukat, tették a dolgukat, fizetést kaptak, gyereket csináltak, hajtották a Wartburgot, kilopták a gyárból, amire szükségük volt és sorban álltak banánért. ”

    Baszod, pont ez az ÉLET.

  3. A szabadság igényével kapcsolatban hagy idézzek fel egy ezzel analóg emléket.
    Egy nagyobb társasággal a 90-es évek elején a frissen alakult Ukrajnában, Kárpátalján jártunk. Akkor még rend volt arrafelé, érthető okokból nem lehetett csak úgy ellenőrizetlenül össze-vissza kószálni, ezért adtak mellénk állandóra egy rendőrt. Este sörözés közben sikerült leültetnünk és beszélgetni vele (akkor még tudtunk oroszul). Felvetődött az a kérdés, hogy igaz-e az a hír, a Szovjetúnión belül sem lehetett utazgatni?
    – dehogynem, minden további nélkül lehetett, volt a válasz
    – mondjuk, ha eszébe jutott innen Beregszászról elutazhatott Moszkvába?
    – miért jutott volna az eszembe?
    – csak tegyük fel…
    – akkor lehetett
    – csak úgy kisétált az állomásra, vett egy jegyet és már ment is?
    – na nem. Be kellett adni egy kérvényt a munkahelyemre, ha ott jóváhagyták, akkor a pártbizottságra és a tanácshoz is. Ha ez megvolt (úgy jó egy hónap alatt) és engedélyezték, akkor kérvényeztem a vonatjegyet és már mehettem is. Miért ne lehetett volna utazni?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here