2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországBe lehet-e tiltani a sípolást, engedelmeskedjen-e Juhász Péter?

Be lehet-e tiltani a sípolást, engedelmeskedjen-e Juhász Péter?

-

Költői kérdést teszünk fel: be lehet-e tiltani a szabad véleménynyilvánítást, legyen az akár kedvező, akár kritikus vélemény? Természetesen nem lehet, jogilag legalábbis nem, mert ellentétes az alkotmánnyal, még a Fides alaptörvényével is, ami egyébként nem egy legitim alkotmány. Még akkor sem lehet, ha a véleménynyilvánítást szervezetten adják elő.

A véleménynyilvánítást természetesen be lehet tiltani fizikai erőszakkal, ahogyan az lenni szokott diktatúrák esetében. Ebben az esetben a rendszer rákényszerül arra, hogy az igazi arcát megmutassa. Ha másra nem, erre jó lenne az egyébként infantilis, kontraproduktív és gyerekes ötlet Orbán újabb kifütyüléséről, ami csak a tehetetlenséget és ötlettelenséget demonstrálja önmagában.

Azzal, hogy Orbán zsarnoksága már nem képes elviselni ezt sem, a fütyülés új értelmet kap, nevezetesen az alapvető szabadságjogok gyakorlását egy törvénytelen tiltás ellenére. Ebben az esetben a füttynek csak az egyik síkja közvetlen véleménynyilvánítás Orbánra, a fütty másik dimenziója az engedetlenség, amikor inkább kelle negedelmeskedni az emberi jogoknak, mint egy törvénytelen zsarnokságnak.

Ha az Együtt most megfutamodik, és önként engedelmeskedik az önkénynek, nem várja meg, hogy a diktatúra erőszakkal akadályozza meg a véleménynyilvánítás gyakorlását, akkor tényleg jobb, ha feloszlatják magukat. Akkor is, ha Orbán rezsimje olyan bíróhoz helyezi a fellebbezésüket, aki a diktatúra embere, és ellenük dönt. Vannak természetjogok, az emberi szabadsághoz tartozó alapvető jogok, amelyeket nem lehet korlátozni.

Csak akkor érdemes kimenni fütyülni, ha betiltják a fütyülést. Természetesen azt sem lehet megtiltani, hogy Juhász Péter sípokat osztogasson, mert mindenki azt osztogat, amit akar. A rendszernek nem szabad önként engedelmeskedni, mert az emberi méltóság halálát és a zsarnokság önkéntes elfogadását jelenti. Mutassa meg Orbán végre nyíltan, hogy diktatúra van Magyarországon, ahol a szabadság, sajtószabadság ünnepén a rendőrség nem engedi meg, hogy a polgárok kinyilvánítsák a véleményüket.

Lássa meg végre a világ, Orbán meggyalázza 1848 emlékét, az egész rendszere tagadja 1848 szellemiségét. Az a botrány, hogy ezt évek óta zavartalanul megteheti. Az igazi az lenne, ha nem csak sípolást és fütyülést hirdetnének, ami egy nagyon gyáva kifejezési módja a tiltakozásnak. Azt kellett volna közölni, hogy nem engedik Orbánt beszélni ezen a napon, miután a sajtószabadságot felszámolta, a közmédiát elfoglalta, a sajtószabadságot sérti. Ha ki mer állni, elsöpri a tömeg a rendezvényét. Ezt kellett volna meghirdetni.

Ha ezt hirdetik meg, arra lett volna jelentkező, arra többen elmentek volna, mint a gyáva füttyögésre. De ha már abban a szerencsében van részük, hogy Orbán meg ezt is be akarja tiltani, akkor álljanak ellene, ne engedelmeskedjenek neki, és akkor gyorsan hívjanak ki mindenkit az utcára fütyülni. Aztán jöjjön a rendőrség és verje szét a véleménynyilvánítást, támadjon rá Orbán a saját népére a nemzeti ünnepen.

Ilyenek be szoktak belebukni a dikttúrák. betiltanak valamit, amit nem kellene, és nagyot néznek, hogy az emberek ragaszkodnak a jogaikhoz és nem engedelmeskednek. Ez elvezet sokszor egy diktatúra bukásához. De ha erre sem képesek, akkor zárják be a boltot tényleg és akinek egy kevés esze van, az hagyja el ezt a halálra ítélt immorális országot.



 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések